Új Szó 1949. (Hetilap, 2. évfolyam 1-17. szám)

1949-01-01 / 1. szám, Újév

W49 ÜJ«T 9. HAZATÉRÉS <Díáma négy feluor.ásbcn, J késben. 9. fa; (Baíázs ©éia. Személyek: Timár — magyar internacionalista ezredparancsnok. Liszenkó — ukrán különítmény parancsnoka. János — lovasküldönc. Trombitás — magyar internacionalista. Gánja — ukrán parasztasszony, vö-ö gárdisták, sebesültek, 19-9-et írnak a krónikások. A Duna táján a magyar tanácsköztársaság okoz nagy fej törést az imperialistáknak. E.,a att valahol Ukrajnában, a csillrgos nyári éjszakában a vörös h.dse.eg soraiban magyar internacionalisták tízezrei verekszenek a le., gyei urak, ukrán és orosz ellenforr, dalmárok és a német császár pribékjei ellen, az új ember tüz hel„ éért. Egy kis ukrán faluban állomásozik a vörös had. ereg maroknyi magyar internacionalista különítménye és egy ukrán különítmény. A magyarok hír szerint néhány napon belül hazatérnek. Nagy a honvágy. Gon.Vatban már mindenki otthon van. Nem sejtik, hogy a túlsúlyban lévő fehér csapatok kerítették be őket és hogy számosan közülök a termékeny ukrán földbe térnek örök pihenőre. De megtudja ezt Gánja, aki szereti Jánost, a magyar internacionalistát. Hogy megmentse őt magának a biztos haláltól, rábeszéli Jár.ost, hogy szökjön meg. JJjioiban azonban felébred a lelkiismeret, mikor megtudja, hogy bajtá sai életveszedelemben vannak és visszamegy csapatához. Az itt közölt III ik felvonás második képe a baljós kimenetelű ütközet után játszódik le, III. felvonás. 2. kép. Kopárra égett dombtető, néhány rommáiőtt, mig füstölgő kunyhóval. Köröskörül törött kerekek, bútort jredékek és egyéb lom. Liszenkó (balról jön, sántítva a trombitással, akinek még az arca van bekötve): Itt legyen a gyülekezőtök! (Körültekint a tájékon.) Talán ktcben megjön az öreg is ... Hát tudsz-e fújni, vagy nem tudsz fújni? Trombitás:* Mindjárt, Liszenkó elvtárs. (Sz'jába nyúl.) Csak még ez. az egy fogat, itt ni... ezt itt... ki kell köpni. A kutya, ép idetalált a puzkatussal... egész véletlenül. (Kiköpi fogát.) Így... most már fujhatom. Liszenkó (büszke, boldog meghatottsággal): Hát akkor ideállj, ni! És fújd a takarodót meg a gyülekezőt! Szépen fújjad! Olyan szépen, ahogy még sohase fújtad!... Hogy azok is meghallják, akik sebesülten . fekszenek az úton, hogy te itt már a városra látsz. Óh, én édes szülővárosom, te! Trombitás (fújja a régi osztrákmrgyar hadsereg szép takarodóját, m lyet még Haydn kompon-ált.) Liszenkó: ügy! Szépen!... Mintha csak a szeret "

d ablaka alatt fújnád ... Hadd hallják meg ők is, hogy győztek. Hadd hallják meg, hogy ez a trombitaszó már a város fölött kering, mint a rikoltó sasmadár! Lassan gyülekeznek a vörcsárm s

lák. M.ndenfelül jönnek, tántorogva, sántítva és felállnak kereszt

1 en a színpadon, arccal a nézőtér felé. A sor jobbra és balra, a sz'n"a'ak mögött folytatódik. Egyenként száll ngóznak és csopor tokán. Kimerülten, megtépve, rongyosan, piszkosan, véresen, hevenyé zett kötésekkel. Egymást támo gaťák. Fgyik hátán cipeli bajtársá* és úgy áll be vele a sorba. Trombitás fszünet nélkül fújja). Liszenkó ivég

;gsántikál a soron, úgy látszik, számol és keres. Végül mg^zólal, nehéz szívvel): Elég már! Hadd abba, trombitás! Trombitás (végigtekint, kereső szemmel, a soron, bizonytalan reménységgel): Talán jó volna még fújni! Liszenkó: Hiszen már senki sem jön. Trombitás (gyorsan szájához emeli a trombitát. A vörösármisták néznek lesnek mindenfelé. De senki sem jön már. A trombitás egyre ha'lk"

1 ^an fúüa végül elhallgat.^ Egy Hang (a sorból): Hol as öreg? (Szünet, Mitha a tobbiei Liszenkó: Csak nem hitted, hogy cserben hagyunk? Timár: Mikor , felszedtetek ... Még ki sem nyitottam a szemem, az voH az első gondotatom: hogy az ördlgbe jutottak ezek át a szakadékon? L'szenkó (egyszerűen, szerényen): Ügy, hogy nem mentünk a szaka dékon keresztül, hanem a hegyen jöttünk át. Timár: És a fehérek fenn a hegyen? Liszenkó: Azt gondoltam, hogy ilyen erős állást tudós katonák aligha vélenek sok emberrel. Timár: A teremburáját! De ha m :gis? L'szenkó: Csak nem leszünk olyan bolondok, gondolták a fehérek. hrgy a meredek kőnek támadjunk neki? Timár: Ti pedig éppen ilyen bolondok voltatok: Hahahaha! No ez jó! Újra kitör belőle a nevetés. (Ti pedig épen ilyen bolondok voltatok! Hahahaha! A nevetés fáj neki. Meľéhez kap és megtántorodik.) Liszenkó: Nem megmondtam hogy hallgass! Most gyere és ülj fel erre a szekérre. Hadd gomboljalak ki. Mindjárt jön az orvos. Timár: Hadd el! Nicsevó! Most beszédet kell mondani. Liszenkó: Most le kell feküdni és hallgatni kell. Timár: Ilyen szép csata után mindig szónokolni saoká*. L'szenkó: Aztán szónokolhatsz. Timár (bizonytalan lépést tesz előre). Hát, fiúk! Hallotok engem? Jertek közelebb Így. Hát mit akartok? Előbb szónoklat, aztán gulyás, aztán alvás ... Vagy előbb gulyás azlán szónoklat, aztán alvás... Vagy elebb gulyás, aztán alvás ... Liszenkó (ismét T.márhoz lépett, támogatja, közben lopva integet a vör'^ármistáknak). Vörösármisták: Nem kell most szóé ok lat. Az öreg most ne beszéljen. Feküdjön le! Timár: ördög vigyen benneteket! Hát én vagyok 'tt a parancsnok, vagy ti? Vigyázz! Beszédet hallgatni! Aztán ta'án nem is akarjátok megtudni, hogy háromezernyi tiszti ezredet vertetek pocsékká? Vörösármisták: Hurrá! Timár: Hogy itt már a város előtt álltok, azt magatok is láthatjátok, ha nem vagytok vakok. De hogy az éjjel a mi diviz ónk is dél felöl áttörte a fehérek vonalát, az talán nem is érdekel benneteket? Minden percben megjelenhetnek az elvtársak ott fenn a domb tetején. Vörösárm'sták: Hurrá! Timár: És holnap a városban alszunk. ha a fene fenét eszik is. (Vég gnóz a soron. Halkan): Sok elvtáisunk nem áll már a sorban. De azt jegyezzétek meg magatoknak: ha csak egyszer is meginognátok, akkor ott fogjátok őket látni a sorban és hallani fogjátok, amint a szem tekbe kiáltják: ,.Hát így őrzi tek ti meg azt, amit mi életünk árán szereztünk?" Liszenkó: No elég. Mám lefekhetsz ... ide a kocsira. Timár: Rögtön, csak még egy szót... az internacionalistákhoz. Ti haza akartatok menni, igaz-e? Hát persze! Talán azt hiszitek, én nem akarok egyszer még a Dunában fürödni? Hazatérni! Jó, de hová? Honvágy! Jó. De hová vágyói? Hová akartatok volna eddig hazamenni? Abba a régi hazába, mélyben szolgák és koldusok voltatok? Hát otthon voltatok ti, otthon? Otthon van-e az ember olyan házban, ahol nincs semmi szava? Most kezdődött otthon is az uj világ. Most épül Magyarországon is a ti hazátok melyben nektek is lesz szsva tok T>e ugye. itt a szovjetföldön kezdődött meg a ti hazátok építése, itt, ahol most az egész emberiség fehz-baadítása kezdődik. És befejezni is csak itt lehet, hogy végkép megálljon, mendönthetetlenül. (Megakadt és kimerülten behúnyta a szemét.) És ti itten is kőművesei vo 'a ok és vagytok. Lisz'nkó (támogatja): Hát beszél-: jen tovább az öreg? In'ermc onalistók (hallkan, meg hať do tan): Beszéljen! Timár (csikott szemmel, hallkan és szenvedélyesen): Itt ezen a földön van mindennek a gyökere. Itt van a forgás... a mi felszabadulásunk forrása In^en fogja elönten-i és frissíteni a világot... Minden, ami en^ek a forrásnak kedvező ... minden, ami a szovjetföldnek hasznos ... minden ... az a viTág prole tárá'us nak használ... Az egész emberiségnek. Ahol a vörös hadsereg harcol, akárhol... a mi ellenségünket veri! tgy... és most... hol az a székéi? (támolyog. Liszenkó fel egíti a szekérre; ahol lefekszik és szemét fáradtan behúnvja.) Liszenkó: Így ni... Aztán most nyugodtan fogsz itt feküdni? Timár (tréfásan szalutál): Parancsára, Liszenkó elvtárs. Liszenkó: Na hát akkor végre megnézem, hogy mit csinálnak az én fia m. (El.) Timár: Névsor! Verebély a sor elé lép, kezében ös zegyűröt papírlappal. Timár: Te vagy az, Verebély? Hát te élsz még? Jó. Mindig szeren séd volt. Verebély (szemközt áll a sorral és olvasni kezd. Eleinte rendes tempóban, aztán, hogy nem jön felelet, egyre gyorsabban. Ha nem kap vá las :t, törli a nevet): Petri... Kálmán ... Nagy ... Hang (a színfal mögül): Jelen! Verebély: Kenyeres, Buza ... Hang (a színfal mögül): Buza jelen! • Verebély: Juhász . .. Hang (a színfal mögül, közel): Jelen! Verebély: Kriván! Vörösármista: Itt van! Itt ül, csak nem tud beszélni! Timár: Bravó. Itt vagyunk! His? csak úgv hemzsegünk! Verebély (olvas, de mivel soká ^enki sem :elp"tkezik, Klein, Lakatos, Hegedűs, Sziráki, Müller, Baranyai, Demeter, Cserevicscnkó, Krivenkó, Granbenkó, K rammer, Forster, Laub, Juttgen! Megáll és végigtekint a soron). Jüttgen nincs itt? A bozótban még lá tam. T.már: Talán még megtaláljuk. Jó hamburgi, be van sózva. Nem pusstul olyan könnyen. Tovább! Eközben a háttérben megjelent Gárja, Jánost cipelve. A sorok mögé áll. A vörösármisták nem veszik észre és a sor mögött a néző se láthat'a többé. Verebély: Balogh János ... Vörösármisták (mormolva): Nem is volt köztünk ... Dezertált! T'már (felemelkedik): Nem igaz! Lehetetlen! Vörösármisták: Nem volt velünk ... Meglógott. Gánja hangja (fájdalmas kiáltással): Jelen! Általános meglepetés. Félrehúzódnak. Gánja Jánost előrevonszolja. Gánja (elszorult torokkal): Itt van. M

:ndenki láthatja. Csak meghajt. De itt van. (Lefekteti Jánost a földre.) Timár: Gánja (kissé támolyogva hozzámegy.) Gánja: Mellbe találta a golyó .. i Itt a nyaka alatt, elölről... Megnézheted parancsnok elvtárs. Itt harcolt. Nem szökött meg. Én, egyedül én vagyok a hibás, hogy elkésett. (Sírva lehajtja a felét.) Timár: Hej, Gánja!... "Mindig mondtam én, hogy buta a szív! Néha meg is téveszti nagyon az embert... De mégis! Csak ilyen buta szívekkel állhatjuk ezt a nehéz harcot. No, Verebély... töröld ki. Egy fegyverrel kevesebb. Gánja: Nem kevesebb. Ha megenged'tek, hogy a fegyverét én viselj em helyette. (Felemeli a földről János fegyverét.) Timár (arcon csókolja Gánját): Hogyne engednők, húgom! (A vörösármistákhoz). A fegyvere tovább harcol velünk! És most ördögbe a névsorral! Ne számoljuk a holta kat... Élünk, élünk, csakazértis! Minden poklon keresztül! Kívülről kürtszó és a közeledő divízió dalolása hallik. Mind felfigyelnek és odanéznek. Timár: A divízió! A divízió jön! Hurrá! (A vörösármisták lengetik sapkájukat.) Hurrá! Ttt jön a divízió kemmendáns! Szedjétek Össze magatokat, fiúk! Feszesen! VigyázzÜ Mindenki, ahogy tudja, összeszedi m~gát. Timár feszesen a sor elébe áll. Közben az ének erősbödött. Lódobogás hallik. Jobbról a divízió. kommendáns, néhány parancsnoktól kisérve. Jelentékeny, fölényes külsejű, nyugodtan mosolygó, dershajú férfi. Timár alig észrevetőén támolyogva elébe megy, feszesen szalutál és kezdi a jelentést: Tímár: Parancsnok elvtársnak jelentem .. t Függöny. PROLETÁR FIŰ VERSE Az én apám reggeltől estig . Izzadva lót-fut, robotol, Az én apámnál nincs jobb ember, Nincs, nincs sehol. Az én apám kopott kabátú, De nekem űj ruhát veszen S beszél nekem egy szép jövőről Szerelmesen. Az én apám gazdagok foglya, Bántják, megalázzák szegényt, De estére elhozza hozzánk A jó reményt. Az én"apám harcos, nagy ember, Ertünk ad gőgöt és erőt, De önmagát meg nem alázza A pénz előtt. Az én apám bús, szegény ember, De ha nem nézné a fiát, Megállítaná ezt a nagy, földi Komédiát. . Az én apám, ha nem akarná, Nem volnának a gazdagok, Olyan volna minden kis társam, Mint én vagyok. Az én apám ha egyet szŐlna, Hajh, megremegnének sokan, Vígan annyian nem élnének És boldogan. Az én apám dolgozik és küzd, Nála erősebb nincs tálán, Hatalmasabb a királynál is Az én apám. Pldíj 6ndre Jiíí Wolker: Dé e ŐH a parkban Fehér k kirícs üdít zöld gyepet, vitorláshajók hozzák a kék napot, s homokházaknál osztják gyermekek az egész parknak, melyet a város körbefog. Még én 's gyermek vagyok ... Mindent szerethetek még ma is tán holnap ismét megoldja a kőházak kínjait virító imádságom, De az ima keményedik, mint az érő alma lombos ágon. Holnapután felnőtté lesz a szem. mely szeretetem kibontja sután, férfi leszek és katona. * S a katona imáia a szuronya. Fordította: József Attila. csak nem merték volna kimondani ezt a kérdést.) Liszenkó (tompán): Ki látta utoljára az öreget? (Rövid szünet). Trombitás: Amott jön, ni! Ott jön! Liszenkó (sántítva, kitárt karokkal jobbra fut.) Vörösármisták (mosolyogva igazodiak): Hurrát az öregnek! Hurrá! T'már (Lisrenkóra támaszkodva jön. Sápadt, kimerült, talán sebesült is. Ügy látszik, hogy fáj neki, de mégis hevesen, felindultan beszé

1): De hogy az istenbe csináltátok ezt mond

7 Azt szeretném tudni, hogyan csináMátok? Liszenkó: Most ne kérdezz sem mit és ne mesé^ semmit, hanem támaszkodj rám jobban. Timár: Már, isteruccse, azt hittem. hogy egy óra múlva alulról szago'om majd az ibolyát.