Új Szó 1948. (Hetilap, 1. évolyam 1-2. szám)

1948-12-22 / 2. szám, Karácsony

4. Karácsony, 1948 „SORSUNK ÉS A CSILLAGOK* m m Látogatás egy bratislavai fésrőnél T ' (f) Rengeteg & naiv és hiszékeny ember van a világ minden részében, akik rengeteg pénzt áldoznak egy gigászi méretű bárgyú csalásra, -— a« asztrológiára. Akadnak még mindig emberek, akik elfogadnak egy olyan babonát, mely még abból ered, amikor még laposnak hitték a földet, De az asztrológusok, a . legszemérmetlenebbiil állítják, hogy ők tisztán a csillagok és bolygók alapján megjósolják a jövendőt és megmondják milyen az ember jelleme, mik a különleges tulajdonságai. Bratislavában is „beköszöntött" a jóslásláz ... Ütőn, útfélen, árúházak előtt, a piacon, mindenütt kisért... Az emberek, a hiszékenyek, — kíváncsiak a sorsukra. Hatalmas felhívásokba, ütközik az ember lépten nyomon, az újságok apróhirdetéseiben naponta olvassuk a következő szövegets SORSÁRA KÍVÁNCSI... TUDNI AKARJA, MIT HOZ A JÖVŐ? Tüstént elhatározom, & közeli napokban jósoltatok én ia magamnak, kiváncsi vagyok, mit hoz számomra a jövendő... Tudni akarom, mit mond nékem az asztrológia, mit jósolnak nekem a csillagok és a Hold állásából. AZ UTCAI PLANFIT AÁRTJS A piac környékén, az egyik áruház közeléten áll. Rokkant, az egyik lába műláb, talán az első világháborúban vesztette el. Lassan elmegyek a planétás mellet. -— Planétát tessék... planétát tessék ... Maxi egy koronáért megmondja az igazat..» — mondja a planétaárus. Megállok. A planétaárus felnyitja a nyakában lógó ládát, össze-vissza mormog magában valamit, s kis munkatársával „Maxival", egy kis fehér egérkével -— kihúzat egy rikítószínű cédulát, melyen a sorsom és — & te sorsod is megvagyon írva... Zsebembe gyűröm úgy, mintha az" hem'is volna nekem fontos, s tovább sietek. A

z egyik kapu alatt nézem meg „sors cédulámat", — a planétát. Melankolikus temperamentumom van, — olvasom, — erényeim az elővigyázatosság, törekvés és kitartás, hibáim a zárkózottság és a csökönyösség szerencsevirágom: a rezeda. Majd egy kis hatsoros vers követk ezik: Ha derűs oldalról vesszük az egészet, ezt mondhatnók: i Ott jár ön a magasban, Hol a'pesi virág nő (vagy van), És bármily magas ott a hegy, ön nem lesz fáradt, tovább megy, És addig megy, mig oda jő, Hol nincs már út, se le, se föl... Tudom, igaza van a planétának: halandók vagyunk, meghalunk, de elcbb elfáradunk, majd mindegyikünket sírba — hantolnak ..hol nincs már út, se le, se fel,.. A JÓSNÖNCL. Kis földszintes ház. Az ablakon van a cégér. Sötét kapualj, nagynehezen igazodok ki. Végre bejutok a várószobába. A sötét előszobában idősebb asszony és két fiatal lány vár, hogy megtudják a jövőt; ami miatt most én is itt állok. Az idős hölgy most bemegy. Egyedül maradunk. Az egyik lány szólal meg: — ön már volt itt? — kérdi. — O ltorryne — mondom, bár nem igaz — sokat járok ide. — Bennem is ez az éltető erő — mondja a másik lány — jobb, ha az ember előre tudja mit hozz a jövő, akkor a rosszat ki lehet esetleg kerülni. — Igen, minden esetre — makogom —, de a legnagyobb baj az, hogy a sors elől nem lehet menekülni. Néhány perc múlva egyedül maradtam a csinosabbikkal. Már nem éreztem m^gam olyan feszélyezettnek, mint eFbb. Egy csinos lánnyal mé^is csak jobban „megfér" az em'ber, mint kettővel, ha azok közüli az e^yik kevésbbé szén. noha a mai lányokról „lesújtó" a véleményem, a szereimet pedig félőrültségnek tartom. A szeretettel másképp állok, de arra is rájöttem, hogy szeretni igazán csak az édesanya tud. — Alig néhány héttel ezelőtt jöttem Bratislavába — mondja minden kérdezés nélkül a csínos barnahajú lány, majd az élettörténetét kezdi mesélni. Egy kicsit fantasztikus dolgokat beszél, de nem bánom, jobb. mintha tehetségtelenül unatkoznánk, legalább elmúlik az idő. Végre bekerülök én is a jósnő elé — ahonan — azt hiszem — mélységes undorral fogok távozni. „PYTHIA BARLANGJÁBAN" Tudom, hogy Közép-Európa közepén vagyok. Mégis Parnasszosz déli lejtőjén képzelem magam, Delphi városban, Apolló szentélyében,, a szentély papnője: Pythia előtt. Nem érzek semmiféle tömjén, vagy kénszagot, hiába várom, hogy elveszítse eszméletét és elmondja életem történetét, majd a jövőt, de csak egy piszkos, kis füstölgő petróleum lámpát látok. Itt mindennek külön szaga van, e különféle szagok összetétele: kibírhatatlan „szag-egyveleg". Századunk „Pythiája" kedvesen moso'yog rám. Születésem dátumát kérdi, majd jobbra-balra forgatja az előtte levő horoszkopot és egyhangúan mondja: — A bak jegyének Satumus planétá'a van rendelve — folytatja — a szombati nappal. Ha valamibe kezd, azt csakis szombati napon kezdje, ez az ön szerencsenapja. (Pontosan emlékszem. Szombaton történt, uto'só szombatján: Fizetésem utolsó roncsait veszítettem el v a

1 ahol, talán az utcán, amikor az influenza kerülgetett, s minden percben ki kellett húznom zsebemből a „zsebkendőraktáromat".) — Az ön élete nem könnyű — (bizony nem, gondolom), amit mások könnyen érnek el, ön nagy küzdelem árán éri csak el. Rendszerint magas kort érnek el azok, akik a bak jegyében születtek, nyugalomban, magányban. (Irtózom a magánytól, de néha jól esik.) — Szerencseszíne — s hosszasan gondolkozik —, a szürke, majd hirtelen: szerencseszáma: a 3, 13, 23, szerencseköve a türkisz. (Brr..., nem vagyok babonás, de a 13 és az a sok hármas mégiscsak túlzás.) — Legalkalmasabb házastárs az ön számára az olyan nő, aki augusztusban vagy szeptemberben született, de kitűnően megfér a más hónapokban születettekkel is. —- Nős már? — kérdi kissé hangosabban. „Nem" — felelem —, még nem volt szerencsém megnősülni. (Ha azt tudná a feleségem!) — „Felesége" szőke és kékszemű lesz. (Nem rossz, de a szőkékkel mind g nagyon sok a baj!...) „Házasé etben úgy a felesége, mint Ön, hű lesz és ragaszkodó. (Nem rossz, de nem igen hiszek benne.) Most kártyát kever. Háromszor kell balkezemmel magam felé emelni a kártyacsomót, majd ügyesen egymás mellé rakosgatja. — Gondoljon valamit — mondja — ha a végén mind a hat piros megmarad, óhaja teljesül... -— Köszönöm, már gondoltam valamire — mondom néhány pillanat-, nyi gondolkozás után. (Nem is volna rossz — gondolom —, ha az elcbbi barna kislány megvárna, akivel az előszobában találkoztam. Kíváncsiskodna, mit jósolt nekem „Pythia'.) — Nem jön ki a hat piros — — mondja kétségbeesetten — és azonnal egy másik próbát tesz. Így sem jött ki... pechem van ... Fizettem, s gyorsan, mintha kilőttek volna, bölcsen elmentem ... —- Igen — még azt akartam mondani —, kint az utcán megvárt a barnahaiú kis'ány, de csak „kíváncsiságból", kiváncsi volt sorsomra. Hazakísértem, találkát is adott... de nem mentem el... Most már kezdek „h

;nni" Pythiában. Feleségem, ha haját befestené, szőke lesz, de szeme színét már igazán nem változtathatja meg.. • j^nmana és aidé&e lávy ászainak &utdju&: Petr Bezruč: A BÁNYÁSZ Én ások, én a föld alatt ások, mint kígyó szikrázó borét bálványokat fejtek, ások, lengyel Ostrava alatt ások. Mécsem kialvóban homlokomba hullt izzadság'ól, csomós, megkuszált hajam szemem elönti ecet és epe, erem s koponyám teteje füstölög, körmöm alól piros vér csereg, én ások, én a föld alatt ások. Széles csákányom az érbe vágom, ások a Saímovkán, én Rychvaldban ások és Pjetvaldfcan ások. Az asszony Godula mellett fázik és jajgat, éhes gyermekek sírnak ö'ében, én ások, én a föld alatt ásokSzikrázik az ér, szikrá ik a szem, én Dombrován ások, én Orlovánk. Porembán ások és Lazy alatt áso ások, Fejem fölött lovak patája dübörög, a gróf jár a falun, kezével Jrajtia a lovat a grófné, rózsaszál;

ó arca nevet. Én ások, emelem a csákányt, az asszony sápadtan a kastélyba megy, kenyeret akar, emlőjéből kiszáradt a tej. Az úr jószívű, a ka jtély sárga kő, a kastély a'att az Ostravica megtörik dörögve. A kapuban két fekete nőstényeb morog. Miért ment a kastélyba kérni, kunyorálni? Terem-e ro >sz űr mezején bányá <l gyermekén^ Én liruóovban ások és Mieliálkovieében. Mi. lesz fiaimból, mi lesz lányaimból, ha hiltan lioz^ak majd a föld aló*? ' Fia-m tovább fog ásni és ásni, Karv'nban ásni, s a U"*ľy(*;n — mi a bányászlányok sorsa? Hát ba egyszer belevágnám mécsem az aknába kiegyenesítném görnyedő nyakam, osszeszorltnám balkaromat s kilépve egyenest, félkörben a földtol az égrg fölemelném csákányom és szikrázó szemem ott az isteni nap alatt. Fordította: József Atilla Al iiánya^áffös f A hajnali szürkületben embe| rek ballagtak ... Karbidlámpák ! sárgás fényei himbálództak az I utcákon. Az alvó városból elinjdult a bányászsereg a telep felé, f mások a csucsomi bánya felé me- j neteltek- Apró kis házaikban, me- Ilyek a pallagon s a hegyoldali I .huntslogeron" terültek el, kitaludtak a lámpa- és a gyertyaf fények, elcsendesedett az élet. ^Felnőtek mellett sovány vézna | gyermekek bandukoltak, kiket 12 | éves korukban kenyérkeresésre Ť kényszerített a nyomor. így inI dúltak el a Horencsák Istvánok, 1 Szabadosok, kiket alig 30 évos I korukban földbe vitt a bánya. Ť Tbc szilikózis, bányászsors-halál! f Sápadt koravén férfiak, laposI mellű ráncos arcú, meggvötört lasszonvok, csenevész gyerekek. I A telepre igyekvők a templom j és temető között elhúzódó kesfkeny, meredeken kanyargó úton, Igyakran be-benéztek a temetőbe, Ihol a szürkület kisértetiesé tette í az egvszrrű fa kereseteket a báfnv^szsírokat. A pallón áthaladva f különválltak. Az asszonyok és Igvermekek a mosóba, férfiak a ípörkölőbe és tovább a Sndlovszky j tárna felé mentek. Hajnali hat |óra volt. f Üvöltve, jajgatva búgott fel a f sziréna — megkezdődött a miniden n api kenyérharc. I Munkaközben gyakran eszükbe I jutott az űt — a templom és a tefmető, nekik csak az adatott meg. f Keresztelő és halál, s a kettő köIzött csak a munka és a nyomor. ! De éltek Rožňaván mások is ... t Kegyelmesek voltak és méltójságosok, földbirtokosok és gvároI sok. püspök úr és tiszt urak, s neIkik szolgált a bánya, erdő és a gyár, övékké volt az üzlet, bank és paloták. Emberek jöttek, rendszerek mentek, háború volt és béke lett, de a bánya tovább sorvasztotta a proletár tüdőket. Tizenkétórás munkanap, éhbérek, elbocsájtások, nyomortanyák. Az úr továbbra is űr maradt Folyt a pezsgő, dáridós lakomák. A bánva urai kiváltságosak voltak. Meseautók suhantak az utcákon át, bennük nyalka ficsúrok. ezüstrókás dámák. Itt-ott ökölbeszorultak a bányásztenyerek. Több lett a gyermek és a munka, kevesebb lett a bér s a kenyér, de öntudatra ébredt már a rož- ňavai proletár. „Nem kérni kell, de követelni, nem ' egyenként könyörögni, de egységesen sztrájkolni. Fel kell emelnünk kemény öklünket, ki kell harcolnunk jogainkat," — tanítgattak a Fábry Ferencek, Lakos Andorok, Róth Ernők. Éhségfelvonulások, tömegsztrájkok, tüntetések, bérharcok, csendorszuronv, gumibot, puskatus és Ri- mavská Sobota. Az apákat bebörtönözték, helyükbe lépett az ifjú gárda: Lakos Andorok, Sebál Jóskák, Fábry Ferencek, Fábry Jóskák, Szubovics Jánosok. Űjra emberek jöttek, rendszerek mentek, háború volt... ... és békét., szabadságot hozott a Vörös hadsereg! Az ország irányítását a kunyhókból iövők vették kezükbe. A népi demokratikus kormány elrendelte a bányák, bankok és gyárak államosítását, felosztatta a nagybirtokokat, földhözjuttat ta a nincstelen parasztot. 1948 február 25-én beteljesedett f a kizsákmányolók megérdemelt sorsa. A munkásosztály végleg leszámolt elnyomóival, *s feltárta az utat a dolgozó nép szabad bé! kés együttélésre. A februári "győzelem lehetővé tette - a magyar dolgozók egyenjogúsítását. A hajnali szürkületben teherautók tülkölnek, reflektorok fénye szeli a bányászházakat. A Szadlovszky, csucsomi és nadábulai bányákba teherautókon jár a bányászsereg. A bányákba már nem járnak sem betegek, sem gyerekek, nagyobb lett a kenyér s a bányászapa az ötéves tervről beszél. Fürdők, Tátrai szanatóriumok, kötelező tüdővizsgálatok, gyermekóvodák, nemzeti betegbiztosítás. M^g vannak hiányok és sebek, de kizsákmányolók nincsenek. Szabad az űt, előre a szebb, boldogabb jövő és a szocializmus felé. Előre bányász elvtársak! Rozs nyai J. Miklós, A NAGYVILÁGBÓL — Órát kaptak a svájci vasutasok. Zürichi jelentés szerint a Bun-* desbahn igazgatósága 6200 legfinomabb márkájú órát osztott ki azoknak a vasutasoknak, akik tavaly vagy tavalyelőtt nem kaptak új órát. A hagyományos szokás szerint ugyanis a svájci vasutak alkalmazottal minden három esztendőben vadonatúj órát kapnak teljesen ingyen ajándékképpen. Így aztán nem is csodálatos, hogy óramű pontossággal közlekednek a vonatok. — Picasso adománya a francia i bányászoknak. Pablo Picasso a nei ves festőművész felkereste a IHumanité szerkesztőségét és egymillió frankot ajánlott fel a sztrájkoló bányászok javára. —- EgymUl'ő-dp^áros per az atonierőbizottsák ellen. Az ^mor

1 kai Villanyszerelők Szakszervezete, melynek hatszázezer tagja van, egvnrllió-dolláros pert indított az atomerőbizottság ellen. A bizottság ugyanis több szervezett dolgozót elbocsátott, mert az illetők nem voltak hailand'k írásban kijelenteni: nem tartozunk a Kommunista Párthoz. SZENZÁCIÓS INTERJÚ CSANG-KAI-SFK TÁBORNOKIVAL Csang-Kai-Sek tábornokot mélyen magábamerülve találtuk. Kihúztuk, aztán feltettük az első kérdést: — Mi van az ön hadiszerencséjével? — Pang — felelte a tábornok nankivgi dialektusban — Hát a sok amerikai támogató? — Mind link. — Az államkincstárral mi van ? — Kong. —- A hadsereg mit csinál? — Csak teng-leng. — És az ön uralma? — Reng. — Milyennek látja diktátori helyzetét ? — Ing-bing. — Mik a jövő tervei? A tábornok na avat szív ópiumvívó iából, aztán felveti a fejét és egy ősi kínai kifejezéssel válaszol: — Meg-Lé-Pek. (Ludas Matyi) \ r