Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-14 / 190. szám
radikális politikai napilap Idomilifő perrendtartás Azt szokták mondani, hogy minden csoda harmadnapig tart. Még addig sem tarthatja hát magát egy olyan esemény, amely nem is megy csodaszámba, mint a hogy szenzációként hatott ugyan de csodának egyáltalában nem volt mondható, hogy a rendőrök által kidobált képviselők között akadt egy, aki az erőszakkal felzaklatott kedélyállapot extázisában fegyvert ragadt s a magyar nép legnagyobb ellensége felé fordította. Mióta ez az eset megtörtént, hosszú hónapok teltek el és a közvélemény, amelynek feszült idegzetét azóta már újabb és szenzáció- sabb események vették igénybe, régen napirendre tért volna a dolog fölött, ha a Kovács Gyula ellen folyamatba tett bűnvádi eljárás során nem érnék egymást azok a törvényes helyesebben mondva: csak törvényi intézkedések, amelyek teljességgel nélkülözik a törvényességnek a legapróbb szikráját is. Éppen tegnap hozták hirül a lapok, hogy a budapesti kir. ítélő Tábla elutasította Kovács Gyulának azt a felfolyamodását, amelyet a vizsgálóbírónak vizsgálati fogságot elrendelő végzése ellen adott be. Nem szeretünk és nem is szoktunk bírósági intézkedéseket kritika tárgyává tenni, de ebben az esetben olyan nyilvánvaló a törvénytelenségé minden egyes ez ügyben kelt bírói intézkedésnek, hogy az már igazán kihívja és jogossá teszi a kritikát. A bűnvádi perrendtartás ugyanis szigorúan intézkedik arról, hogy meddig tarthat és mennyivel hosz- szabbitható meg szükség esetén a vizsgálati fogság, mintegy biztosítani akarván ezzel a jogrendet af- felől, hogy még csak gyanú alatt álló, de el nem ítélt polgárok csupán a gyanú miatt ne lehessenek ad infinitum letartóztatva. A perrendtartásban megszabott ezen idő a Kovács Gyula ügyében már régen letelt és ime, a törvényt alkalmazó bíróságok egyszerűen figyelmen kívül hagyják a perrendtartás imperativ rendelkezését és egy politikailag üldözött magyar képviselőt, egy többezer holdas magyar földbirtokost hónapokig tartanak fogva minden jog és törvény ellenére. Hát jó. Mindenki elösmeri, hogy nem szabad büntetlenül senkire rálőni, annál kevésbbé a képviselőház elnökére és legkevésbbé szabad ezt megtenni egy törvényhozónak. Ha megtette, bűnhődnie kell, lássék bár ez a bünhődés politikai üldözésnek. A bíróságokat, amelyek a főtárgyalást előkészítő munkákat végzik egy ilyen nagy- fontosságú bűnügyben, szintén nem gyanúsítjuk meg azzal, hogy politikai szolgálatot akarnak tenni Lukácséknak Kovács Gyula törvénytelen fogvatartásával. Azok a a hatóságok tévedhetnek is és nagyon sok dolguk lenne a lapoknak, ha minden bírói tévedés mögött politikai vagy más elfogultságot kutatnának. De mégsem zárkózhatunk el az elől, hogy ezt a feltűnő buzgalmat, amelyet Kovács Gyula ügyében fejtenek ki a főtárgyalást előkészítő bírói közegek, vonatkozásba ne hozzuk a közélet általános korrupciójával, a más, szigorúságra jobban megérett és indokoltabb bűneseteknél követett eljárásokkal^. Kovács Gyulát jogtáÍMtií ~es* indokolatlanul fogva tartják, de az ugyanakkor lövöldöző Ertsey Péter ellen megszüntették az eljárást. Nem is kell egyes eseteket névszerint megnevezni. Csak nézzünk körül általánosságban. Bukott kereskedők, akik a hitelezők vagyonának megtartásából vagyont szereznek és a feleségük neve alatt folytatják a csalárd módon eltulajdonított portékával az üzletet, uzsorások, akik más ember bőrének lenyuzásával szereztek vagyont, hírhedt panamisták, akik tekintélyekké nőtték ki magukat. Zsarolók, vasalt nadrágos csirkefogók járnak, élnek közöttünk és örvendeznek annak a köztiszteletnek, amely alól a törvény mindig elmulasztja kikaparni a piszkot. Ilyen és ehhez hasonló szélhámosok járnak, élnek körülöttünk és ezekkel szemben csak igen ritka esetben lép fel a törvény olyan szigorral, aminőt a közérdek megkövetelne vagy aminőt például a Kovács Gyula ügyében teljesen indokolatlanul kifejt. Úgy látszik, hogy a mi orszá- gánk kezdi már elérni azt a szomorú balkáni állapotot, amelyben a törvények politikailag is idomíthatok. Ha a törvénnyel nem is, de — úgy látszik — a kenyerüket törvényalkalmazással kereső hivatalnokemberek nagyon is idomithatók politikai célokra. "KVltíicf fÓG Értesítem a n. é. közönséget, XLlltJöllCo» hogy Pázsit-utca 7. sz. alatt szabómübelyemet megnyitottam, hol a legdivatosabb és legolcsóbb íerfiruhákat készítem a legjutányosabb árban. — A nagyérdemű közönség becses pártfogását kéri IVÁN PaL, férfi-szabó ===£=.. Szatmár, Pázsit-utca 7. szám. • L évi. 190, sz. Szatmár-Németi 19Í2 november 14 Csütörtök Fűszer-, csemegeárak, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök llflilllll wipmgMaaaswmm liggaMSKMlMai Dárosi bérpalota TELEFON Ära 6 fillér,