Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-10 / 187. szám
Hol watt a ¥áros ? áldásos, puha anyai kézzel, amely nem is önmaga felé, hanem egyesek felé hajlik és igy az önzés vádja nem érheti. De nemcsak a szakmabeli iparosok, akiknek a fejét megzavarhatta a fefél|e ^fjíggő Damokles- kard, hanetn 'íi^:hel'ybe!i iparosság is megdermedve szemléli ezt a veszedelmessé válható precedenst, a melynek megismétlése szép sorjában szedhet el mindent, ami az éh- halál ellen még megmaradt az amúgy is lehetetlen nehézségekkel küzdő iparososztálynak. Nem erőltetett ellenzékieskedés tehát, ha azt kérdezzük a várostól, hogy „mit szól mindezekhez Ön ?“ A kérdés érdemében a „Szamos“ eikkirója azt fejtette ki, hogy ez a szubvenció káros iparfejlesztés volna, mig az „Uj Szatmár“-\mn megjelent cikk a szubvenció mellett érvel. Egy mondatba foglalva a nézetünk az, hogy a szólásszabadság jogán szívesen adtunk helyet az ellenkező véleménynek, a magunk részéről azonban a szubvenció megadását károsnak és végzetesnek tartjuk és elemi kötelessége volna L évi 181 sí. SLzatmár-ZáémBti 1912 november 10 Vasárnap ff.) Napilaptársunk a Szamos i'4fc-&z£yUi -S&atmár“ vitába keve redtek egy nagyjelentőségű kérdésben, amely hivatva volna élénken foglalkoztatni a hivatalos várost és a közgyűlést. Ahogy azonban a várost ma vezetik, nem lehet számítani arra, hogy a lakosság széles rétegeinek életérdekébe vágó kérdések a közgyűlés és a tanács elé kerüljenek. Ezekről a helyekről tudatos előrelátással száműzve van minden, ami komoly érdekeket elősegíthet, és éppen azért történik mindez, hogy más komoly érdekek vereséget ne szenvedjenek. A súlyos, végzetes hiba abban van, hogy az érdekek küzdelme nem alkotmányosan, nem a hivatalos tényezők számára berendezett nyílt küzdőtérén megy végbe, hanem a kulisszák mögött, ahonnan időnként értelmetlen zsivaj, majd elfojtott suttogás hadik, de semmi olyan, amit idekinn megérteni lehetne. Az asztalosárugyár állami támogatása a város társadalmának gazdasági életébe játszik bele és mégis, ha sajtó nem volna, senki sem tudná, hogy ilyenről szó van. Ilyen és hasonló tények egész láncolatából táplálkozik a szinte általános nagy, mély és keserű elégü- leílenség a város mai vezetésével szemben. A szakmabeli iparosok, akikre nézve egy ilyen tervbe vett szubvenció végzetes csapást jelentene, kétségbeesve keresik a védelmet, de arra nem találnak a saját városuknál, amely egyébként szereti a jó anya szerepét játszani, gondosan meggyüjteni a szerető gyermekek adófilléreit, sőt a politikai voksai- kat is igyekszik irányítani, azzal az rn Ml SUTIÉ társai a A ¥Őrös Schwarte. Irta: DÉNES SÁNDOR. Talán éppen az a betű, amit most leírok, talán az, amit fentebb más leirt előttem, vagy amit ezután fog leírni valaki, talán éppen ennek az ólomba öntött mása volt az, amely utolsónak iiit be a vörös Schwartz keshedt, rokkant tüdejébe. Az apró, gyilkos ólombetyárok hosszú, elkeseredett harcot vívtak a koporsószerü szedőszekrény mellett a vörös Schwartz tüdejével. A betűk, a feketék, a kárhozatosak, mielőtt a winkelben katonás sorrendet állottak volna, beléköptekavörös Schwartz lehelletébe, amit befelé szívott és odabent kegyetlenül csiklandozták, marták a ragyás képű, sápadt, verteién Schwartzot. Vörös Schwartz ragaszkodott az élethez. Még az élvezetekhez is. Hiába mondta neki a doktor : nézze, Schw-artz, magában már több ólom van, mint egy szedőszekrényben. A kecskeaudának több a tüdeje, mint magának, vörös Schwartz. Vörös Schwartz, lökd el azt a papiros-cigaretlit, árt az a rongyos tüdődnek. Vörös Schwartz végignézett a három apró gyermekén, a feleségén és kijelentette, hogy élni akar. Neki élni keli. Ő az oka ennek a három gyermeknek, ő nem kolduló árváknak szánta ókét, hagyjon neki békét a doktor, ne ijeszgesse ki a niiágból. De azért kifőzte a hetes paklit, mielőtt belésodorta volna a papirosba. Ne legyen benne gyilkos nikotin. Éjszakánként, ha szerelmes tárcát, életről éneklő verset, dörgő vezércikket, temetkezési hirdetést szedett, veszekedett a vörös Schwartz az ólom-hadsereggel: — Iit a jövő, készítem a jövőt. Ólomba öntöm a holnapot. Nem megyek. Nekem hasztalan marjátok a tüdőmet, nem adom. A három gyermekemet nem hagyom itt éhen, élni fogok, élni akarok. Ne bántsatok. Homlokát kiverte a tüdővész jellegzetes izzadtsága. Nagy csöppek hullottak arcáról, a festékes, dlmos kezére. Nem hitt nekik. A lába megrogyott, a lélegzete elfúlt, egy-egy vércsepp sem volt ritka, vörös Schwartz nyomta, szorította az ólomgyilkosokat, préselte vad haraggal, elkeseredett gyűlölettel, az élet minden ragaszkodásával formás sorokba, hasábokba. . . . Még ott áll valahol, valamelyik szedőszekrényen, valamelyik szatmári nyomdában az elosztatian szedés, ami kihullott a vörös Schwartz kezéből. Az ólompor egybefolyt, lázban égő szemei még látták, amint a hatalmas kigyótestben sikamló ólom ráfut a tüdejére és elfojtja. Fűszer-, csemegeárük, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök PÉ ■ 1 ff ff# HMül mm bérpalota TELEFON m
