Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-07 / 184. szám
Itthon a király Ritkán, nagyon ritkán Írhatjuk itthon a király, mert csak néha, nagyon néha adódik rá alkalom. A koronázó székesfőváros palotarengetege felett ott lebeg a budai hegyek királyi fönségü magaslatára épített várkastély, — a legpompásabb, amellyel nemzet bárhol is megajándékozta uralkodóját, — de éveken át, egy emberöltőn keresztül, egy egész történelmi korszak alatt többször és hosszabb ideig állott elhagyatva, lefüggönyözött, sötét ablakokkal, mint lakottan. a szent koronán és annak viselőjén, mint a világon talán egy civilizált nemzet sem, de éveken át, egy emberöltőn keresztül, egy egész történelmi korszak alatt többször és hosszabb ideig kellett idegenben tudnia a királyát, mint idehaza. Most azoknak a nagynéha előforduló, ritka alkalmaknak egyike következett be, hogy a magyar király magya. földre tette a lábát. Élet költözött a várpalota ragyogó termeibe, öröm villant fel a királyim ősi nemzet minden fiának a szivében. Lázas sürgés-forgás támadt a budai király otthon falai között már napokkal az agg uralkodó megérkezése előtt. Ideözönlött Bécsből a sok udvari cseléd, hogy rendbeszedje, lakályossá tegye a fejedelem szállását. Felgördülnek az ablakok függönyei és világosság gyűlik a csillogó üvegtáblák mögött. Füst ereszkedik a kéményekből az ég felé és barátságos meleg árad szét a kőfolyosókon és a márvány- termekben. A reménység derűje és az öröm melege támadt fel az alattvalók szivében már a puszta hírre is, hogy hazajön a király. Válságos időket élünk, amikor megrendült a törvények szilárdsága és megrepedezett az alkotmány épsége. Soha nagyobb szükség nem volt rá, hogy nemzet és királya az egymás közelében legyenek, mint éppen ma. A távolság elválaszt és az idegen környezet elszigetel. De most hazajött a király és itthonról nézi az eseményeket, amelyekről eddig csak megbízhatatlan tanácsadóitól értesülhetett. A reménység derűje és az öröm melege támadt fel az alattvalók szivében már arra a puszta hírre is, hogy hazajön a király. De mi történt? Az utcákat villogó szuronyu katonaság, fegyveres csendőrség és a rendőrök tömege lepi el. Áttörhetetlen sorfallal szegélyezik azt az utat, amelyen a király otthonába hajtat. Ugyanaz a fegyveres erő zárja el a nemzetet A hármas halom és a négy folyó országában egy hűséges, ragaszkodó nép lakik, amely olyan! naiv hittel és bizodalommal csüngi meg azt, hogy 1. é¥í. 184. sz. Ssatmár-IV^meti Í912 november 7 Csütörtök Hz 113 SZfUm tárcája Egy pohárkával. Bridge ur jól berendezett kis ebédlőjében éppen a villásreggelijét fejezi be. — Hatalmas potroha csak nehezen fér el az asztal mellett, amely az Ínyencségeknek egész kis csendéletét tárja elénk. Ízes nyalánkságok, finom gyümölcsök, sajt, különféle szószok és mustárok . . . s egész sereg karcsú, csillogó palack, melyekben különböző, topázszinti borok ragyognak, — mig egy pókhálós hasú, mintha a kort képviselné közöttük, egy másik pedig mintha fáradt volna, szalmakosárban fekszik . . . készen reá, hogy a kellő pillanatban, felébredve, bibor nedűjét a pohárba öntse. E kedves képet a cseléd zavarja meg, aki morgósan bedünnyögi: A tekintetes ur kuzinja, — s aztán választ sem várva, egy kopott ruhás, szánalmas kinézésű fiatal embert tuszkoi be maga előtt. Bridge: No lám, a derék Max f Hogy vagy, Max? Mindig jól, mi? Max kuzin, (kinek arcán ezernyi kínos gond tükröződik vissza, sápadt mosollyal): Jól? Én? Bridge, (aki gyűlöli a gondokat, úgy tesz, mintha a választ nem jól értette volna); Annál jobb! Annál jobb! No, ülj le! Max: Köszönöm! (Kínosan tépelődve, hogyan közelítse meg a tárgyat, amely ide vezette): A feleségem nagyon beteg és szegény kis Georgesunk egyre jobban köhög . . . igy hát . . . Bridge: Ah, a gyermekek édes jószágok, de sok nyugtalanságot okoznak! (Hatalmas darab Camembert szel le). Mindig azon bánkódtam, hogy magamnak nincs gyermekem ... ne is beszélj róluk... Egy pohár bort megiszol velem ? Max : Köszönöm ! Az alkohol nem tesz jót nekem. Bridge: Ej, csak nem adsz kosarat Megharagszom! Max (nem akarja bosszantani): Hát legyen! Bridge: Vagy talán egy pohár likőrt? Igen, egy pohár kirschet . . . Mélaine, adja ide a kirschet! Ott van a pohárszék felső polcán, abban a fehér palackban .. . A mindig rosszkedvű cseléd düny- nyögve felkapja az első kezébe eső palackot, odacsapja az asztalra és két kis poharat is mellé csap. Max (minden áron meg akarja közelíteni a tárgyat, mely ide vezette): Amint mondtam . . . Bridge (felkapja a palackot, anélkül, hogy észrevenné, hogy a cseléd a kirsch helyett egy üveg faszeszt tett elébük, amely, tudja Isten, hogyan került oda és szinültig tölti Max poharát): Felséges ital, kicsim . . . majd meglásd . . . Ízlik, megadom a címet, ahonnan hozattam . . Max (kínos mosollyal): Nagyon kedves, de e pillanatban igazán nem gondolFiiszer-, csemegeáruk, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök . r.r ..\V í ‘v4 BifOSI TELEFON bérpalota 336
