Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-05 / 182. szám
Rossz esztendő A naptár azt mutatja, hogy uj hónaphoz értünj£^~a& esztendőnek _ /a. J^egyvuj időszakához. Talán észre sem vennénk ezt, ha naptárunk nem volna, mert ugyan miben különbözik egyik hónapunk másik hónapunktól ? Semmiben sem. Minden napunk egyforma, egyforma a gondokban, aggodalmakban és örömtelenségek- ben. Napról-napra robotolunk, erőlködünk, küzdünk a megélhetésért és változatlan szürkeséggel tengetjük napjainkat. Akár október, akár november: mindegy. Remegünk a holnaptól, a holnap bizonytalansá- tól. A napok, hónapok elröppennek gondokba szülylyedt, robotba hajtott fejünk felett, alig vesszük észre. Most uj hónapot jelez a naptári dátum és önkéntelenül is a múlófélben levő esztendőre kell gondolnunk, az 1912. esztendőre, melynél megviselőbb, nyomasztóbb esztendeje nem volt még a magyarnak. A mohácsi vész idején sem volt talán válságosabb, ijesztőbb a magyar nemzet helyzete és sorsa, mint ezen évben. Nem egy harcos ellenség fenyegeti most az országot, mellyel bátran szembe lehet szállani, melynek csapásait el lehet hárítani, hanem minden vész, ami csak veszélyeztethet egy nemzeti létet, lezúdult ránk. Minden baj összefogott ellenünk, mintha az egész világ vesztünkre törne. A kiimánk hirtelen megváltozott. Az eddigi gyakorlat szerint télen hideg, nyáron meleg szokott Évf, 182, s. Saiatinár-M émetl 1912 november 5 Kedd lenni. Erre az alapigazságra az 1912. esztendő alaposan rácáfolt. Az enyhe, fagymentes télre dermesztő tavasz következett, melyet hideg, esős nyár váltott fel. Az időjárás minden naptári bölcsességet meghazudtolt, hiába csapták össze álmélkodásukban kezeiket tudós meteorológusaink. Természetszerűleg egyik baj vonzza, illetőleg okozza a másikat. Az események szerves kapcsolata folytán nemcsak az áldás hull csőstül, hanem a baj is. Az abnormális időjárás: a nyári tél és a téli nyár szomorú következménye az lett, hogy az enyhe télben kihajtott vetés a tavaszi nidegben elfagyott és ami kevés gabona, gyümölcs, szőlő megmaradt, az örökös nyári esőzésben nem tudott jóra érni. Magyarország, ez a tejben-mézben úszó, agrikultur ország valóságos éhínség előtt áll, mert a végletekig fokozott drágaság ezer és ezer szegény ember számára lehetetlenné teszi még a megélhetéshez szükséges élelmiszereknek a beszerzését is. Egy statisztikus igen könnyen kimutathatná, hogy kétszer annyit dolgozunk, mint azelőtt, de munkák gyümölcse csak félszer annyi. Mindennek a tetejébe jött a szörnyű pénzválság, mely gazdasági katasztrófával fenyeget. Az 1912. év csapásainak sorozatát ezzel még korántsem merítettük ki. Talán a természeti csapásoknál is vészthozóbb és megret- tentőbb az a csapás, melyet a politikai helyzet mért nemzeti létünkre. Egy kis látókörű, fanatizmustól elvakult ember kezei közé ragadta az ország gyeplőjét és uralmának romlasztó hatása alatt a hipnotizált parlamenti többség az államcsínyeknek valóságos sorozatát követte el. A nemzet életbe vágó érdekeit kicsinyes egyéni érdekek szolgálatába szegődtették. A nyomasztó nyomorban fuldokló nemzetre elviselhetetlenül súlyos terheket róttak és az ez ellen tiltakozó becsületes hazafiakat megrendítő brutalitással űzték ki a törvényhozásból, megakadályozva őket törvényhozói feladatuk teljesítésében. Az ezer gondban gyötrődő nemzet feljajdulva tiltakozott a sérelmek ellen és megmozdult, hogy lerázza a reá nehezedő oligarcha-kormányt. De hiába! A szuronyoknak és ^puskáknak egy ember parancsol ma Magyarországon és ez azt rendelte, hogy a tiltakozókat el kell némitani. A főváros utcáin valóságos forradalom zajlott le, amelynek hullámai remegő lázba döntötték az egész országot. Polgárvér ömlött az utcán, a nyugalmat feldúlta a bel- viszály és remegve gondolunk az egykor hatalmas Török-birodalom sorsára, amelynek sírját szintén a pártokra szakadás és a demoralizáló gyűlölködés ásta meg. De még ezzel nincs vége a sorozatnak. A természeti csapásoktól megtört, politikai katasztrófáktól agyonzaklatott nemzetre lecsapott a háború réme. A Balkánon rejtetten izzó parázs hatalmas lángra lobbant és félő, hogy a szomszédságban dúló tűzvész lángjai hozzánk is átcsapnak. A háború kezdete óta nincs egy nyugodt pillanatunk. A gazdasági téren szenvedett súlyos veszteségekkel már túlságosan is megfizettük a hadi sarcot, de a nagy bizonytalanság: lesz-e háború, avagy nem, folytonos aggodalomban tartja a nemzetet, amely méltán riad vissza a rettenetes és reánk nézve teljesen céltalan vérontástól . . . . . . Csupa csapás, megannyi „Uj Szatmár“ női yiaimiitá? Károlyi - közben. Ära 6 fillér.
