Új Szatmár, 1912. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1912-10-26 / 175. szám
\ *5*. tfvA '• > * V 2. oldal üjMimii 1912. október 28 hadijátékkal, mint eredménnyel kecsegtető háborúval. A szövetséges Balkán államok aligha számoltak a kapitalizmus akaratával, amikor a háborút meginyitották. A kapitalizmus pedig nem szivesen látja Törökország leveretését, amely nagy közgazdasági érdekeket tenne tönkre. — Nem szivesen látja, tehát nem is ad hozzá pénzt s igy a szövetséges államoknak akár győznek, akár vereséget szenvednek, rövid időn belül be kell fejezniük a katonai operációkat, amelyek tengernyi pénzt nyelnek el, pénzt, amivel a balkáni államok nem rendelkeznek és aligha is fognak rendelkezni. A modern állam mielőtt háborút üzenne, megbízottját elküldi a Rotschild csoporthoz és azoktól kérdezi meg, hogy lesz-e háború vagy sem. A fékevesztett kis balkáni államok ezt elmulasztották, a saját szakállukra kezdtek háborút és épen ezért nagyon hamar el kell következnie a kiábrándulás órájának, amikor az elhaló ágyudörgések helyett a kapitalizmus dörgő hangját fogják meghallani: — Nincs pénz! . . . éom lesi lírai első helyen leendő bekebelezés mellett egy teljesen uj és 240 ezer koronát érő szatmári kétemeletes házra. A pénzt, akár magánember, akár bank adja, 10 év, esetleg azonban 2 év alatt is visszafizetem. Delimami Izidor, Szatmár. Városi zöldségMszef állami segítséggel. — Az „UJ SZATMÁR“ tudósítása. — Szatmár, október 25. Az általános bajok és panaszok között legsürjebben felhangzó és legáltalánosabb az, amely az élelmiszer piacnak ellenőrizetlen és mindenkire kiterjedő uzsorás-manipulációi miatt hallatszik minden oldalról és minduntalan. Nemcsak nálunk, de minden vidéken tele vannak a lapok emiatti panaszokkal, de segíteni — sajnos — sehol sem tudnak rajta, legkevésbbé ott — mint például Szatmáron is — ahol meg sem kísérlik. Szatmáron az egyedüli szentelt víz, amely a piac megrendszabályozására akart születni, de amelynek betartását az általános nagy elfoglaltság miatt senki- sem ellenőrzi: az elővásárlási tilalom. Éppen a minap mutattunk rá, hogy ezt a tilalmat a kofák naponta kijátszák, mert a derengő hajnal már ott találja őket a városvégi sorompóknál, ahol valósággal lehúzzák a termelőket áruikkal együtt a szekérről. Ennek az általános és széles réteget sújtó mizériának a kulcsát adta most kezébe a városi tanácsnak a földművelésügyi miniszter és ha a tanács nem fogja elszalasztani az alkalmat, hogy igazán jelentéktelen áldozattal megmentse a piaci uzsora egy jelentékeny részétől a város közönségét, akkor az általános bajoknak legalább egy része elmúlik a fejünk felől. a Arról van ugyanis szó — mint ezt már egyizben megírtuk az Uj Szatmárban — hogy a földmivelésügyi miniszter leirt a városhoz és leiratában felajánlja, hogy hajlandó egy, a város által saját telkén felállítandó zöldségkertészethez teljesen ingyen adni a műszaki felszerelést és azonkívül jelentékeny anyagi segítséget is. A miniszternek ezzel nemcsak az a célja, hogy a város lakosságát megmentse az élelmiszer-uzsora egy részétől, hanem az is, hogy alkalmat teremtsen magyar zöldségkertészek kiképzésére. A tanács kiadta az ügyet véleményezés végett Bartha Kálmán gazdasági tanácsosnak. A ügy valószínűleg kicsiny jelentőségűnek látszik fennt, a városházán, de lenntről, az utcáról, a szegény emberek szegényes szemüvegén át nagyon fontos az ügy és nagy jótékonyságot gyakorolna a város vezetősége a város mindenképpen kiuzsorázott közönségével, ha nem engedné ki a kezei közül ezt a kitűnő alkalmat. j SCHERUM6 ¥--------------—¥ fé nyképé« ze ti műterme a PANNÓNIA udvarán, (földszint) Telefon 375. Kényelmes kocsibejárat □ 1 bolgár ftorming csillákat rendelt Szatmáron. — Az UJ SZATMÁR tudósítása. — Szatmár, okt. 25. Nincsen olyan kár, amiben haszon ne legyen. A balkáni háború mérhetlen gazdasági károkat okoz a pénzvilágban, de valami — bár jelentéktelenül csekély összeg — visszatérül az iparban. Telefontudósitásaink révén hirt adtunk már róla. hogy a bolgár kormány több magyar város iparosainak adott fel nagyobb mennyiségű bakkancsra és csizmára szóló rendelést. A hírek olvastára az itteni Klein I. és Társa cég érintkezésbe lépett a budapesti bolgár konzulátussal és a pár napon át folyt üzleti tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy Klein I. és Társa megrendelést kapott a bolgár kormánytól a budapesti konzulátus utján ezer pár csizmára. Szatmár iparának tehát jelentős szerepe lesz a háborúban. A bolgárok szatmári lábbeliben fognak bevonulni a meghódított, ellenséges földre, — esetleg szatmári bakkancsban fognak megfutamodni az ellenség elől. És ez utóbbi esetben dicsérni fogják majd a kitűnő szatmári lábbelit, hogy milyen jó — könnyű. Húla&da-szobor MMüml — Az „UJ SZATMÁR“ tudósítása. — Szatmár, október 25. Kolozsváron szobrot akarnak állítani Rákócinak. Mivel pedig tudják, hogy a mai nehéz világban sem a történelmi emlékezés, sem a hazafiui hév nem igen ösztönözi adakozásra az embereket, az élelmes kolozsváriak a hólabda rendszerhez fordultak. Ilyen levelezőlapokat küldtek széjjel: Kedves Barátom! Egy hazafias fogadásból kifolyólag kérlek, hogy tedd meg értem: küldj nevemben Kolozsvárra (polgármesteri hivatal) a Rákóci-szobor alapnak két koronát s e sorokat pedig szószerint lemásolva s aláírásoddal ellátva juttasd el két olyan igaz barátodhoz, akikre Te éppen úgy számíthatsz, mint ahogyan én bízom abban, hogy e kérésem feltétlenül teljesíteni szives lész. Igaz baráti üdvözlettel: (Aláírás.) Ilyen felhívást kapott a többek közt Thurner Albert is, aki azonban egészségesebb oldaláról fogván fel a dolgot, a következő választ adta a hólabda-leve- lezőlapra: Mindig igaz örömmel tölt el Kolozsvárnak, szülővárosomnak fejlődése, haladása úgy az emberbaráti, mint a közművelődési ügyekben. Mig ott éltem, — negyed évszázaddal ezelőtt — magam is tőlem tel- hetőleg tevékeny részt vettem a társadalmi mozgalmakban s a boldog emlékű Bartha Miklós lapjában jelentek meg zsenge cikkeim. Ismerem, szeretem szülővárosom történetét s még az sem fáj, hogy jóformán minden közintézményét vagy az államhatalomnak köszönheti, vagy egy ország közadakozásnak. De most kaptam egy rokoni kézből eredő levelezőlapot, melyben csekély 2 koronát kérnek az építendő Rákóczi fejedelmünk szobrára. Nem beszélek arról a kevésbbé ügyes kávéházi trükk- ről, amely módon a 2 koronát hólavinává igyekeznek görgetni. Nem félté- kenykedem Rákóczira, akinek még nálunk szobra nincs, holott talán több köze volt a kuruc vezérnek Szatmár- hoz, mint Kolozsvárhoz; de valami megmagyarázhatlan érzés fogta el szivemet, amit magamba fojtani nem is tudok, de nem is akarok. Kedves véreim! Egy év óta gyötri az országot a gazdasági válság. Az alkotmányunk romokban hever. A berlini szerződéssel biztosított balkáni statusquot a mi örökké balkezes külügyi politikánk dönti fel s idézi elő a végeláthatian európai bonyodalmakat; s tűz és víz, orkán és felhőszakadás pusztít mindenfelé s emészti fel a nemzeti vagyont s fokozott mértékben hajtja, űzi ki véreinket Amerikába: s Önök, kedves véreim! Önök legsürgősebbnek tartják a halhatatlan fejedelemnek szobrot emelni! Nemes, szép dolog! De tudjátok-e, kedves testvéreim, hogy maholnap már nem lesz Erdélyben — szükebb hazánkban — magyar birtok? Tudjátok-e, hogy erősen fokozott mértékben kerül minden kis és nagy darab föld oláh kézre ? !
