Új Szatmár, 1912. október (1. évfolyam, 153-179. szám)

1912-10-01 / 153. szám

Miár legkisebb emberei a bérkocsisok. Rendőri felügyelet alatt álló himnemüek, akiknek nő­nemű pályatárs­nőik sokkal sza­badabb elvek és sokkal szaba­dabb rendszabá­lyok alapján bo- nyolitjáklefuvar- jaikat, mint a ba­kon ülő lovasi- tott rabszolgák. Szatmár legki­sebb emberei szombaton kidüllesz- tették a mellüket és egyszer — ta­lán utoljára — életükben akkorát találtak szuszszanni, hogy majd el- fujta őket a saját szuszogásuk. Szombaton a szatmári bérko­csisok kimondták a sztrájkot. Igazuk volt-e vagy szamársá­got cselekedtek, mikor leszállottak a bakról, joguk volt-e leszerelni a cájgot vagy felháborító jogtalan­ságot követtek el a hatalommal szemben, ezt nem firtatjuk. Nem ezt akarjuk eldönteni, mert ezt az élére állított kérdést hamarosan, egy-kettőre eldöntötte a hatóság egyetlen gyenge lehellete. A sztrájk — akár egy műked­velői szárnypróbálgatással egybe­kötött vigalom — mindössze a késő éjszakai órákba nyulott és vasár­nap reggelre egy kicsi, alig erélyes hatósági szellő visszafujta a lenge akaratú proskribáltakat a bakra. Ismétlem: nem a sztrájk jog­alapját akarjuk itt bírálat tárgyává tenni, csak a hírrovaténál rikítóbb betűkkel akarjuk megörökíteni a standon álló nyomorúság egyetlen, talán utolsó nyikkanását és annak jellemző kórtüneteit. A szatmári bérkocsisok hallot­tak valamit arról, hogy az egyesü­lésben nagy erő rejlik és az egye­sülés kezébe veheti az elnyomottak legélesebb fegyverét is : a sztrájkot. Egyesülésük: a bérkocsis ipar­társulat idestova egy esztendős és — hála a szabad iparnak — foly­ton folyvást szaporodik tagjainak száma. Vannak már vagy hetvenen. Ez a hetven főből és kétszer annyi lóból álló testület tehát ki­mondta a sztrájkot. Ünnepélyes, impozáns formá­ban esküt tettek becsületszavukra, lovaik egészségére, felemelt tari­fára és mindenre ami ezeken kívül még szent, megfogadták egymás­A jármüvek napja volt a vasárnapi. Minden jármű felvonult a legósdibb, leg- undoritóbb közlekedési eszköztől: a Szatmár-erdődi k. é. vasúttól kezdve a legmodernebbig: a repülőgépig. Olyan volt azonban a jármüvek lát­képe, mintha a fényképezőgép lencséjén keresztül néztük volna az egészet: min­den forditva látszott, minden jármű for­dítva teljesítette hivatását. A fiakkereseknek sztrájkolni kellett volna: fuvaroztak. A versenylovaknak futniok kellett volna: úsztak. A kisvonat­nak személyszállítást kellett volna lebo­nyolítania: heringeket hordtak. A repü­lőgépnek repülnie kellett volna: gurult. * A repülőgép kudarca megfosztott bennünket^egy gyönyörű szép illúziónk­tól. Eddig azt hittük és büszkén hittük, hogy a magyar aviatikusok kitünően tud­nak repülni — lefelé. Vasárnap kiderült, hogy hiú ábránd az egész, légből kapott koholmány. Székely Mihály gépje ugyanis a le­szállásnál adta be a kulcsot. nak, hogy a sztrájkot meg nem töri még az ostoruk nyele sem. Mire pedig derengeni kezdett a hajnal és a város lumpjai fuvart kerestek tántorgó lábuk alá, szép libasorban ott állottak a cájgok a standon és a mulatók előtt cser­készték egymás elől a pasast. Reggelre kelve elmullott a fe­nyegető sztrájkmozgalom, az ipar­testület esküszegői rángatták a gyeplőt, cipelték a vendéget, mintha szinaranyból lenne a tarifa. Semmi, de semmi jelentősége sem lett az egész mozgalomnak, semmi más, csupán egy apró, szo­morú konklúzió: hogy Szatmáron egyszer, egyetlen egyszer emelte fel a fejét a kisember, de egy-két óra hosszánál tovább nem bírt a napba nézni. Ezt az egy-két órát is csak azért bírta, mert éjszaka volt. Pedig meg kell adni, hogy soha olyan sokan nem mentek még ki a szat­mári lóversenyre, mint vasárnap. És amint végignéztük a repülő négyes fogatok kö­zött kocogó fiakkereket, könnyű volt megcsinálni a mérleget, hogy a nagyob­bik részét a közönségnek azok képezték, akik nem a lovak, hanem a repülőgép kedvéért mentek ki a mezőre. r!.s ezek körében óriási elkeseredést keltett, hogy a külömben szárazföldön igen szimpati­kus Székely Mihály légi pályafutása oly rövidesen véget ért. Hát Szatmárnak nemcsak a földi utjai rosszak, a légi ut is döcögő» ? Hi­szen eddig jónak tartottuk, a légvonatok olyan szép simán jártak rajta. De legalább — igy panaszkodtak a repülésre hőn kiváncsiak — gondoskodni lehetett volna egy tartalékgépről, hogyha már a kíváncsiság kicsalta az emberek zsebéből a beléptidijakat, biztosítva lettek volna afelől is, hogy ha egyik gép nem bírja a nehéz légi utat, pótolja a másik. — Repülünk mi eleget, mig a be­léptidijat kikeressük, mondta elkeseredve I. évi. 153. sí. SssatmÉr-N émeti 1912 október 1 Kedd Repülési Kísérlet és lóDersenu Az UJ SZATMÁR tudósítása SZATMÁR, szeptember 30. Női kalaniizlet áthelyezés!! Van szerencsém a nagyérdemű hff’qyközönség szives tudomására hozni, hogy Um l£a9aniÍ7laf üzletemet áthelyeztem a városi bérpalotába, ahol már raktáron B r.l vannak a legelegánsabb párisi-modeli kalapjaim, fingot ■■ iVED iryyv óthaluovác V S kalapok szintén óriási választékon. Kiváló tisztelettel miliLlf ItMi. dlilciySZSS ■ ■ Ára 6 fillér,

Next

/
Oldalképek
Tartalom