Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1912-09-12 / 137. szám

radikális politikai napilap (T.) A választójog eddig még nem tudott végezni az ellenségei­vel. Vájjon fog-e a barátaival vé­gezhetni ? Az első pilla­nattól fogva, a melyben a szö­vetkezett ellen­zék nekifogott a választójognak, de egyidejűleg a mozgalom veze­tése a néppárt, az Apponyi és Ká­rolyiak és mindenekfelett a Polónyi Géza kezébe került — kénytelenek voltunk aggodalommal kisérni a választójog közeli jövőjét. Nem azért, mintha Lukács vagy pláne Tisza István megbízhatóbb választójogosok volnának, mint a szövetkezett vezérek. Erről szó sem lehet. Hanem azért, mert a válasz­tójog eszeveszett hangoztatása olyan emberek szájában, akik mégis csak parvenük a demokráciában, a leg­kínosabb félreértésekre vezethetett és vezetett is már. Régi taktika az, és nagyon jól ismert mindazok előtt, akik a ma­gyar politikához hasonló feudális politika cselfogásait és lélektanát tanulmányozták, hogy egy jelszót kisajátítanak azok, akik ellen ez a jelszó irányul és azután ők hangoz­tatják és ők csinálják meg maguk­nak, persze úgy, ahogy nekik a legkellemesebb. Ez a rutin az, a melynek jegyében a szövetkezett ellenzék vezérkara most működik. Az igazi radikálisok hivatalos orgánumai, sőt a szociálisták párt­lapja, a „Népszava“ is látszólag aggodalom nélkül, a lelkes jóhisze­műség hangján regisztrálja az uj koálició harci utjának minden állo­mását. Ebben a magatartásban szintén van józan taktika. A szo­ciálisták örömmel nézik, hogy a legfeketébb grófok és a legfeketébb politikai fiskális hogy nyilatkozzák le magukat a legmesszebbmenő vá­lasztójog mellé és remélik, hogy erkölcsi lehetetlenség lesz a szá­mukra visszafordulni a radikáliz- mus diadalutjáról. Leplezetlenül bevalljuk, hogy szerintünk ezekre az urakra nézve nincsen erkölcsi lehetetlenség. Elemi létérdekük a reákció, nem élhetnek nélküle és képtelenek azt feladni egy döntő pillanatban, amely a jel­szavakat a megvalósulástól elvá­lasztja. Megértjük azonban, ha a radikális pártok és sajtójuk még sem hagyják "kiaknázatlanul ezt a nagy választójogi áremelkedést és minél szorosabban igyekeznek ösz- szeölelkezni gróf urékkal, hogy azok aztán ne szabadulhassanak egykönnyen a programmjuktól és legújabb barátaiktól. Mindent megértve és megbo­csátva mégis élünk azzal a nagy szabadsággal, amelyet számunkra a felfelé és lefelé való teljes füg­getlenségünk biztosit és megállapít­hatjuk, hogy a demokrácia kérdése komoly veszedelem nélkül nem ma­radhat sokáig egybeforrva egy ha­talmi taktika kalandos sorsával. Elvbarátaink megkísérelhetik, hogy a választójogot átengedik I. évf. 137. sz. Szatmár-N émeti 1912 szeptember 12 Csütörtök fiz 113 SZOTÍM tárcája Lecke. Irta: Brigant Miksa. Egy apas megtámad egy kifogásta­lanul öltözött, előkelő külsejű urat, — frak, felső köpeny, monokli, selymes ba­jusz és pofaszakái — egy elhagyott utca sarkán. A jól öltözött ur revolvert rántott ki zsebéből és az apasra szegzi. Emez rög­tön békülékenyebb hangulatra gyűl és szeretne elódalogni. De a másik, az elegáns ur, vissza­tartja : — Maradjon, barátom ... Engedje, hogy megkínáljam egy pohár borral .. . Az apas elfogadja. Végre is tudja, mi a jó modor. Belépnek a legközelebbi korcsmába s ott csevegni kezdenek. — Lássa, barátom, — szól a kifo­gástalan, előkelő ur — nevetnem kell ön és a kollegái felett. . . — Önök kis gyerkőcök ... Ostoba­Iság csak igy könnyedén megtámadni a járókelőket, akik — amint alkalma volt tapasztalni — manapság nagyobbára fegy­vert viselnek s igy önök százszorta job­ban veszélyeztetik saját életüket az ilyen támadásoknál, mint a megtámadottakét. Lássa, én sokkal ügyesebb és sokkal biz­tosabb módszer szerint dolgozom ... S miért ne cselekedhetne ön is úgy, mint én ? . . . Mi hiányzik hozzá? . . . Egy frakk­öltöny s néhány jó összeköttetés . .. Egyik maga után vonja a másikat ... S miután mindkettőt megszereztem, felvétettem ma­gam egy klubba. Mi sem könnyebb ennél! Ott töltöm el estémet, miután a játék­asztal mellett hűségesen naponta elveszi­tek két aranyat. .. Aztán leülök egy ké­nyelmes bőrkarosszékbe és onnan figye­lem a legszerencsésebb játékost, akik a legsúlyosabb összegeket nyerik s akik egyforma fizikai erővel bírnak és együtt távoznak a körből... Működésemre hüs, száraz éjszakát választok ... A pompás időtől csábítva, a két szerencsés játékos gyalog indul útnak, illatos szivarra gyújtva, boldogan tapogatva zsebeikben a bank­jegyhalmazt . .. Hangosan nevetgélnek . . Meg-megállnak, hogy borsos történetek­kel mulattassák egymást... Újra megin­dulnak ... Én e meg-megállások egyikét felhasználva, ügyesen melléjük siklóm, természetesen felette óvatosan és ügyelve, hogy valahogy meg ne lássanak s eléjük ejtek egy nagy bankjegyet... mindig ugyanazt, természetesen és egyébként mesterien hamisitottat... Tiz eset közül kilencszer észreveszik a bankjegyet. .. A játékos, bár a világ legkorrektebb, legjobb nevelésű embere legyen, gentle­man bármely más időben, most a játék és a nyerés lázától még elkapva, a vilá­gon nem ösmer drágábbat, mint éppen azt az összeget, melyet az imént s ame­lyet talán már holnap könnyelműen elfe­csérel, de ma a világ minden kincséért sem válna meg tőle és féltékeny irigy­séggel őrzi... Anélkül, hogy meggon­dolnák, mit cselekszenek, mindaketten azt állítják, hogy a banjegy a zsebükből esett ki, ahova esti nyerésüket begyürték . . . Egyik sem enged. A vita mindegyre tü­zesebbre válik .. . mindjobban nekimele­gednek. Idegeik, amelyeket már a játék láza a végsőkig feszitett, kitörnek a korlátok közül... S csakhamar a kor­rekt gentlemanek, akik bármely más kö­Ára 6 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom