Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1912-09-12 / 137. szám

radikális politikai napilap

(T.) A választójog eddig még nem tudott végezni az ellenségeivel. Vájjon fog-e a barátaival végezhetni ?

Az első pillanattól fogva, a melyben a szövetkezett ellenzék nekifogott a választójognak, de egyidejűleg a mozgalom vezetése a néppárt, az Apponyi és Károlyiak és mindenekfelett a Polónyi Géza kezébe került — kénytelenek voltunk aggodalommal kisérni a választójog közeli jövőjét.

Nem azért, mintha Lukács vagy pláne Tisza István megbízhatóbb választójogosok volnának, mint a szövetkezett vezérek. Erről szó sem lehet. Hanem azért, mert a választójog eszeveszett hangoztatása olyan emberek szájában, akik mégis csak parvenük a demokráciában, a legkínosabb félreértésekre vezethetett és vezetett is már.

Régi taktika az, és nagyon jól ismert mindazok előtt, akik a magyar politikához hasonló feudális politika cselfogásait és lélektanát tanulmányozták, hogy egy jelszót kisajátítanak azok, akik ellen ez a jelszó irányul és azután ők hangoztatják és ők csinálják meg maguknak, persze úgy, ahogy nekik a legkellemesebb. Ez a rutin az, a melynek jegyében a szövetkezett ellenzék vezérkara most működik.

Az igazi radikálisok hivatalos orgánumai, sőt a szociálisták pártlapja, a „Népszava“ is látszólag aggodalom nélkül, a lelkes jóhiszeműség hangján regisztrálja az uj koálició harci utjának minden állomását. Ebben a magatartásban szintén van józan taktika. A szociálisták örömmel nézik, hogy a legfeketébb grófok és a legfeketébb politikai fiskális hogy nyilatkozzák le magukat a legmesszebbmenő választójog mellé és remélik, hogy erkölcsi lehetetlenség lesz a számukra visszafordulni a radikáliz- mus diadalutjáról.

Leplezetlenül bevalljuk, hogy szerintünk ezekre az urakra nézve nincsen erkölcsi lehetetlenség. Elemi létérdekük a reákció, nem élhetnek nélküle és képtelenek azt feladni egy döntő pillanatban, amely a jelszavakat a megvalósulástól elválasztja. Megértjük azonban, ha a radikális pártok és sajtójuk még sem hagyják "kiaknázatlanul ezt a nagy választójogi áremelkedést és minél szorosabban igyekeznek ösz- szeölelkezni gróf urékkal, hogy azok aztán ne szabadulhassanak egykönnyen a programmjuktól és legújabb barátaiktól.

Mindent megértve és megbocsátva mégis élünk azzal a nagy szabadsággal, amelyet számunkra a felfelé és lefelé való teljes függetlenségünk biztosit és megállapíthatjuk, hogy a demokrácia kérdése komoly veszedelem nélkül nem maradhat sokáig egybeforrva egy hatalmi taktika kalandos sorsával.

Elvbarátaink megkísérelhetik, hogy a választójogot átengedik

I. évf. 137. sz.

Szatmár-N émeti

1912

szeptember

12

Csütörtök

fiz 113 SZOTÍM tárcája

Lecke.

Irta: Brigant Miksa.

Egy apas megtámad egy kifogástalanul öltözött, előkelő külsejű urat, — frak, felső köpeny, monokli, selymes bajusz és pofaszakái — egy elhagyott utca sarkán.

A jól öltözött ur revolvert rántott ki zsebéből és az apasra szegzi. Emez rögtön békülékenyebb hangulatra gyűl és szeretne elódalogni.

De a másik, az elegáns ur, visszatartja :

— Maradjon, barátom ... Engedje, hogy megkínáljam egy pohár borral .. .

Az apas elfogadja. Végre is tudja, mi a jó modor.

Belépnek a legközelebbi korcsmába s ott csevegni kezdenek.

— Lássa, barátom, — szól a kifogástalan, előkelő ur — nevetnem kell ön és a kollegái felett. . .

— Önök kis gyerkőcök ... OstobaIság csak igy könnyedén megtámadni a járókelőket, akik — amint alkalma volt tapasztalni — manapság nagyobbára fegyvert viselnek s igy önök százszorta jobban veszélyeztetik saját életüket az ilyen támadásoknál, mint a megtámadottakét. Lássa, én sokkal ügyesebb és sokkal biztosabb módszer szerint dolgozom ... S miért ne cselekedhetne ön is úgy, mint én ? . . . Mi hiányzik hozzá? . . . Egy frakköltöny s néhány jó összeköttetés . .. Egyik maga után vonja a másikat ... S miután mindkettőt megszereztem, felvétettem magam egy klubba. Mi sem könnyebb ennél! Ott töltöm el estémet, miután a játékasztal mellett hűségesen naponta elveszitek két aranyat. .. Aztán leülök egy kényelmes bőrkarosszékbe és onnan figyelem a legszerencsésebb játékost, akik a legsúlyosabb összegeket nyerik s akik egyforma fizikai erővel bírnak és együtt távoznak a körből... Működésemre hüs, száraz éjszakát választok ... A pompás időtől csábítva, a két szerencsés játékos gyalog indul útnak, illatos szivarra gyújtva, boldogan tapogatva zsebeikben a bankjegyhalmazt . .. Hangosan nevetgélnek . . Meg-megállnak, hogy borsos történetekkel mulattassák egymást... Újra megindulnak ... Én e meg-megállások egyikét felhasználva, ügyesen melléjük siklóm, természetesen felette óvatosan és ügyelve, hogy valahogy meg ne lássanak s eléjük ejtek egy nagy bankjegyet... mindig ugyanazt, természetesen és egyébként mesterien hamisitottat... Tiz eset közül kilencszer észreveszik a bankjegyet. .. A játékos, bár a világ legkorrektebb, legjobb nevelésű embere legyen, gentleman bármely más időben, most a játék és a nyerés lázától még elkapva, a világon nem ösmer drágábbat, mint éppen azt az összeget, melyet az imént s amelyet talán már holnap könnyelműen elfecsérel, de ma a világ minden kincséért sem válna meg tőle és féltékeny irigységgel őrzi... Anélkül, hogy meggondolnák, mit cselekszenek, mindaketten azt állítják, hogy a banjegy a zsebükből esett ki, ahova esti nyerésüket begyürték . . . Egyik sem enged. A vita mindegyre tüzesebbre válik .. . mindjobban nekimelegednek. Idegeik, amelyeket már a játék láza a végsőkig feszitett, kitörnek a korlátok közül... S csakhamar a korrekt gentlemanek, akik bármely más köÁra 6 fillér