Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1912-09-25 / 148. szám
Alapítsunk isi Hipiit! Tudom, hogy a mai kegyetlen pénzviszonyok mellett némelyek előtt furcsán hangzik indítványom. Ennek dacára fenntartom és megindokolom ezen egyik legkedvencebb thé- mámat. Hogy Szatmár városa, mint erkölcsi testület által létesítendő takarékpénztár fényesen fog prosperálni, sőt merem állítani, hogy hiányt pótló intézmény lesz, azt bővebben fejtegetni, úgy vélem, felesleges. Nem ismerek a Magyarországon levő összes községi takarékpénztárak között olyat, mely nem reuzálna. Szükségesnek találom a községi bank mielőbbi megalapítását, mert erős meggyőződésem, hogy ez által egy a jelenlegihez hasonló országos pénzkrizis esetén a Szatmár városi és megyei közönség és pénzintézeteknek erős támaszul szolgálhatna. Köztudomás szerint a szatmári pénzintézeteknek — bár alaptalanul — nem a legjobb renu- méjuk van és ennek folytán itt érezzük leginkább a pénzszűkét. Ennek természetes előzménye az kellene legyen, hogy az itteni bankoknak rosszabb anyaguk van, mint az ország többi pénzintézeteinek. De ez nem áll! Feltéve, de meg nem engedve, ha igy lenne, arról a visszleszámitolást nyújtó intézeteknek, melyek a hitelt az itteni bankoknak megszorították, nem volt alkalmuk meggyőződni, mert pénzintézeteink fizetési kötelezettségeiknek, illetve a lejáratok pontos beváltásának mindig eleget tettek és ma is eleget tesznek. Magában pedig az a tény, hogy az utóbbi időben nálunk a bankok gomba módra elszaporodtak, a szatmári pénzpiac eddigi jó hírnevét — indokoltan — ez sem ronthatta. A visszleszámitolást nyújtó kisebb intézetek részéről a restingá- lást és ennek természetes folyományaként a nagyobb bankok bizalmatlanságát én kizárólag abban látom, hogy bankjaink nem tartották szem előtt ama mondást, hogy: „Csúnya leánytól csókot, szegény embertől kölcsönpénzt ne kérj.“ Tudtommal a nagy bankok, mint pl. a Pesi Hazai Első Takarék- pénztár, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Általános Hitelbank, a visszlesz ámitolási hitelt egy pénzintézetnél sem redukálták vagy pláne egészben meg nem vontál^. De jjaert ezek és az ezekhez hasbnáér^iros pénzintézetek az itteni piac hiteligényét nem akarták kielégíteni, üzletet azonban minden pénzintézet és igy az újonnan alakult bankok is akartak kötni, ennek folytán kénytelenek voltak hitelért szegény emberhez, vagyis kisebb fővárosi pénzintézetekhez, privát escompteürökhöz és kevésbé erős vidéki takarékpénztárakhoz fordulni, (és itt megjegyzem, hogy uj bankjainknak ez az egyedüli bünük) igy többek között a debreczeni és nagyváradi bankoktól szintén igénybe vettek visszleszámitolást, holott ma ezek is küzdenek és ennek az itteni pénzintézetek ügyfelei isszák meg a levét, mert a visszleszámitolást nyújtó intézet szorítja a szatmári bankokat, ezek meg — bár nem szívesen. — de kénytelenek ügyfeleiket szintén présbe tenni. Ismétlem: a nagy bankok senkitől sem vonták meg a hitelt és a hibát ott kell keresnünk, hogy pénzintézeteink gyenge bankokkal fogóz- kodtak. Tehát azon kell segíteni, hogy a szatmári bankok indokolatlan rossz hírnevét helyreállítsuk. Ezt pedig csakis a Községi Takarék- pénztár létesítésével vélem elérni. Alapítsa meg a város, mint egyéni cég a „Szatmár-Németi községi takarékpénztár“-t vagy pedig létesítsen egy hatalmas részvénytársaságot kizárólag Szatmár városi és megyei pénzintézetek közreműködésével oly módon, hogy a majoritás minden szin és körülmények között a városé maradjon. Az alapítandó banknak célját nagyjából a következőkép kontem- plálom: 1. Mérsékelt kamatláb mellett nyújtson visszleszámitolási hitelt a Szatmár városi és megyei bankoknak. 2. Szükség esetén engedélyezzen Szatmár városnak olcsó ideiglenes kölcsönöket. 3. Szerezzen a kormánytól záloglevél kibocsátásra jogot, hogy ez által Szatmármegye birtokosainak és háztulajdonosainak—esetleg pénzintézeteink cessiója mellett — nyújthasson amortizációs kölcsönt. Ez jó üzletág és bizonyos alap deponálásával keresztül is vihető. Végül, ha esetleg részvénytársasági alapon létesülne az intézmény, igyekezzék részvényeit tőzsdei jegyzésre bevezetni. Nem látom be, hogy ha privát erejükből alakult részvénytársaságok ezt megtehetik, (természetesen budapesti elsőrangú bank támogatása mellett) miért ne sikerüljön az a városnak. Ha a községi takarékpénztár létrejön, első sorban a szatmári pénzintézetek járnak jól, mert habár elesnek a városi bizonytalan és csak inter- káláris időre elhelyezett betéteitől, de ennek ellenében ezen összegeknél jóval többet megkaphatnak a visszleszámitolás hitel alakjában, a betétnek megközelítő kamatláb mellett. Ezen visszleszámitolást pedig pénzintézeteink az erkölcsi testület által létesített hatalmas, szolid takarékpénztártól sens géné igénybe is fogják vehetni. Az Osztrák-Magyar Bank és a nagy fővárosi pénzintézetek pedig ezen erkölcsi testület által létesített erős vállalatnak mindenkor a legnagyobb készséggel rendelkezésére fognak állani. Bankjainknak tehát nem kell attól tartaniok, hogy ezen alapítás nekik konkurenciát fog képezni, mert egy városi takarékpénztár sincs ráutalva, hogy a kis betétek után szaladjon és azt mint erkölcsi testület nein is forszírozhatja, ez immorális lenne. De az igenis valószínű, hogy mindazon szatmárme- gyei nagyobb tőkepénzesek, kik ezidőszerint pénzüket a fővárosi vagy más idegen bankoknál gyü- mölcsöztetik, — feltétlenül bízva intakt polgármesterünk, szakképzett főszámvevőnk, a városi tanács, illetve magába a város közönségében — betétjükkel ezután a városi takarékpénztárt fogják felkeresni. Megjegyzem, hogy pl. a Fiumei Községi Takarékpénztár mindössze 2 millió korona tartalékalappal bir és azonkívül, hogy évente ezen í. évf. 148. sz. iSzatmár-Németi Í9i2 szeptember 25 Szerda Ára 6 fillér,
