Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-10 / 111. szám
bakács jubileumi fosztja Lukács László ma jubilál. Ma esztendeje, hogy megjelent rendeleté, amelyben tőle megszokott nyájassággal jelentette, hogy emelte a trafik árát. Egyáltalán, a hol valamit emelni kell: mindig ott találjuk Lukács Lászlót s mert a pénzügyek birodalmában valósággal emelődaru szerepet játszik : ennek köszönheti nagy népszerűségét, kincstári területen éppen úgy, mint a politikában. Ennek a jubileumnak a disz- köntösében lép tehát Lukács László e hó 15-én az ő nagyenyedi választói elé, hogy egyik szemével beletekintsen a múltba, a másikkal a jövőt kémlelje. Lukács ismertetni fogja kész választójogi tervezetét és figyelmeztetni fogja azután az ellenzéket, hogy térjen vissza a normális munkához, mert különben jön a mandátumfosztás és jönnek ismét a rendőrök, csendőrök, katonák, de sem ő (tudniillik Lukács), sem pedig Tisza távozni nem fog a helyéről, bármi is történjék. A szövetkezett pártok azonban a nagyenyedi kardcsörtetéstől aligha fognak megijedni és nem fogják megcsókolni azt a kezet, amely kancsukával vágott végig rajtuk. A harcot az ellenzék nem fogja feladni. A miniszterelnök mindenekelőtt ismertetni fogja a teljes választói tervezetet. Ezenkivül ki fogja jelenteni, hogy a kabinet megingathatatlanul megmarad a helyén és hogy a békekötés csak abban az esetben lehetséges, ha az ellenzék lemond minden követeléséről és belenyugszik a történtekbe, mint vál- tozhatatlanba. A kormánynak vannak azonban tervei arra nézve is, hogy az ellenzéknek tárgyi alapon módot nyújtson a békekötésre is. Nevezetesen a véderőreform kérdésében nemzeti engedményeket kész adni, de csak az újabb katonai követelések megszavazása esetén. Egyébként Lukács nagyenyedi beszámolója a nemzeti munkapártnak egy még eddig soha nem hallott harci riadója lesz és a fenyegetéseknek olyan áradata fog ott elhangzani, amilyen miniszterelnök szájából még eddig el nem hangzott. így képzeli el Lukács László a maga beszámolóját. De úgy látszik, megfeledkezik arról, hogy az ellenzéknek módjában lesz megadni minderre a csattanós választ, a mely talán mégis csak meg fogja ingatni az erőszak uralmát. És éppen ezért esetleg mégis csak fölösleges lesz, hogy Lukács szeptemberben átköltözködjék a budai miniszterelnöki palotába. Szatmár, augusztus 9. Auffenberg nyáron. Azt mondom: Auffenberg nyáron. Mert mást jelent a nyári, mást a téli, a tavaszi és az őszi Aufíenberg. A parlamentnek munkaidején, amikor egy-egy hadügyi villámnak nyomban akad háritója: a hadsereg hiva- talbóli első gondozójának számolnia kell a parlamentnek hangulatával s terveit a kormányok előzetesen cenzúrázzák. A nyári hadügyi kormányzat egészes más. Kiváltképpen más a nagy hadgyakorlatok előtt, amikor minden úgy megy, mint a magyar vármegyéken, ha fejedelem látogatását várják. Ilyenkor hepe-hupás utakat javítanak, uj hidakat építenek, uj diszmentét varrat az alispán, a járás főszolgabirája s a huszárdolmányokra uj ezüst pityke kerül. I. évf. 111. sz. SzatmAr-Németi 1912 augusztus 10 Szombat Hz US SZflTIMIR tárcája A falu gyermeke. Irta: Csehov Antal. A kilenc éves Shukov Vanjka, kit három hónappal ezelőtt Aliachim cipészhez adtak be inasnak, karácsony éjjelén nem feküdt le aludni. Megvárta, mig a mester és a segédek hajnali misére mentek. Akkor elővette urának tintatartóját, rozsdás tollát és egy összegyűrt papírlapot, melyet kisimítva a padra tett, aztán letérdepelt a pad elé és elkezdett Írni. — Édes nagyapóka. Makarits Konstantin! Levelet írok néked, boldog karácsonyi ünnepeket és minden jót kívánva a jó Istentől. Nincs már sem anyácskám, sem apácskám, te maradtál egyedül nekem. Vanjka a sötét ablakra tekintett, melynek tükrén gyertyájának lángocskája ide s tova táncolt. Szinte látni vélte azon nagyapjának, Makarits Konstantinnak, a kicsi, vékony, de rendkívül mozgékony, hatvanöt éves, ősz embernek mosolygó arcát, ki mint éjjeli őrá schiwarowi kastélyban szolgál. Nappal alszik, éjjel pedig nagy bundájába burkolózva a kastély udvar körül járkál, éber figyelemmel kísérve mindent és időről-időre megszólaltatja kürtjét. Raschanka és Vjun kutyái, melyek mindig hü kísérői voltak, baktattak utána. Ez utóbbi nagyon szelídnek és jámbornak látszott, pedig egy kutya sem tudott oly ravaszul és ügyesen valakinek a lábikrájába harapni, a • jégverembe mászni, vagy a szomszédban tyúkot lopni. Gyakran verték már sántára hátulsó lábait, kétszer felakasztották és hetenkint legalább egyszer verték félholtra, de mindezt kiheverte. Most nagyapó biztosan a kapuban áll és összehúzott szemöldökkel nézi a fényesen kivilágitott templom ablakait és a hólepellel borított falucskát. Az idő gyönyörű, a levegő enyhe, átlátszó és tiszta. Az éj sötét, de mégis látni az egész falut, a hóboíitott háztetőket, a kéményekből felszálló füstfelhőket, valamint a fákon a zúzmarát. Az égboltozaton ezer csillag ragyog és a tejut úgy tündöklik, mintha ez éjjel tiszteletére különösen kifényesítették volna . . . Vanjka nagyot sóhajtott, tollát bemártotta és tovább irt: — De tegnap jól elcsépeltek. A mester hajamnál fogva húzott ki az udvarra és a lábszijjal kegyetlenül elvert, mert mialatt kis gyermekét a bölcsőben ringattam, elaludtam. A múlt héten pedig a mesterné egy heringet adott tisztítani, de mivel én a farkánál kezdtem a dolgot, elvette tőlem és az orrával össze-vissza szurkálta az arcomat. A legények meg bolonddá taranak. Elküldenek a korcsmába pálinkáért, aztán megparancsolják, hogy ugorkát lopjak a mester kertjéből, ki, ha rájön, azzal ver meg, ami épen a keze- ügyébe esik. És semmi ennivaló nincs. Reggel kenyeret kapok, délben kását, este pedig ismét kenyeret. De teát, vagy kel-levest soha, mert azt a mester maga falja fel. Az előszobában kell aludnom. Ha pedig a gyermek sir, a szememet sem hunyhatom le, akkor egész éjjel ringatni kell! Jó nagyapácskám, az Istenre
