Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-07 / 108. szám
Most, ’&ogy az ország legnagyobb részében a gabona már le van aratva s a széröskeríekben fekszenek az aranyos bnz áteresztők asztalokba rakva, • most aktuális ismét ez a közgazdasági kérdés, mely már évtizedek óta kisért a gazdasági életünkben. Egész Magyarországon egyetlen közraktár működik s ez is az ország fővárosában, Budapesten. Ha a gazda gabonáját ide szállítja, úgy azt ott elraktározhatja s a beraktározott gabonára pénzelőleget yehet fék De mig a gazda gabonáját felszállója, horribilis kiadásokba veri bele magát, különösen az ország fővárosától messzebbre eső vidékeken, úgy, hogy ezen egyetlen közraktár-intézményünket a legtöbb magyar gazda igénybe sem veheti. I. évf. 188. sí. Satatraár- V é «»éti 1912 augusztus Szerda Mi a következménye azután annak, hogy nagyobb vidéki központjaink nem rendelkeznek hasonló közraktári intézményekkel ? A gazda, ha pénzre van szüksége — s ugyan melyik gazdaembernek nincs fogytán már ilyentájt a készpénze — kénytelen-kelletlen ott a helyszínén a learatás után, vagy még a lábán levő gabonát eladni s így nincs módjában várni addig, mig a búzájának, rozsának, zabjának stb. termézyeinek magasabb árát jegyzik a tőzsdéken. — Sok, igen sok kárt szenved ezáltal a gazciaembér, de kényszerű helyzetében nem tud ezen az állapotokon segíteni. Pedig milyen könnyű volna községi közraktárakat felállítani. Ezek a községi közraktárak azután majd megtalálnák a kapcsolatot a budapesti nagy közraktárral, mely mintegy központjukat képezné. Ezek a községi közraktárak azután, melyeket egyelőre csakis a nagyobb központokon fekvő vidéki városokban kellene létesíteni, beraktároznák a gazdák gabonaterméseit s arra előnyös feltételek mellett kölcsönt folyósítanának, ngy, hogy annak pillanatnyi, rendesen a föld- mivelő munkálatokkal összefüggő pénzbeli szükségletét ki tudná elégíteni. Azok a vidéki nagy városok, amelyeknek elsősorban volna ilyen közraktárra szükségük, elég vagyonosak ahhoz, vagy pedig eléggé hitelképesek arra, hogy az ilyen intézményt akár saját számlájukra is megalkossák, mert ezek a közraktárak, amellett, hogy közhasznú intézmények lennének, egyben anyagilag is jól jövedelmező vállalatát alkotnák az illető városoknak. A létesítők tehát jó üzlethez jutnának, a gazda embert kisegítenék bajából, úgy, hogy az meg tudná várni azt az előnyös időpontot, amikor a gabonájának magasabb ára van s igy mindkét fél jó üzletet kötve, egymás kezére dolgoznának, hogy a haszon otthon maradjon. A községi közraktárak terve nem uj. Nem is mi találtuk fel, sőt még az ideal felvetésének elsőségét sem arrogáljuk magunknak. Az idő, amiRz 03 SZRMR tárcája Kelten maradtak. Annak, aki nem ismeri a tengeri kalandokat, bizonyára valószinütlennek tűnik ez az elbeszélés. De egy háromár- bóeos fedélzetén olyan bonyodalmak fordulnak elő, amelyek egy kevésbbé eltompult idegzetű embert, mint amilyen az a világ minden részéről összekerülő legénység, csodálkozásba ejthetnek. A matrózok két osztályra oszlanak, minden osztálynak külön főnöke van; nem ismerik — és néha gyűlölik egymást. Hónapokig az Atlanti óceán kiszámitha- tatlan messzeségében inbolyog a hajó és a tenger örökös szele himbálja. És a matrózok megosztozkodnak az egyhangú munkában, meghúzzák vagy lazán engedik a vitorlákat és köteleket és a széltől elkopottakat kipótolják újakkal. Régi norvég hajó volt a „Sognedal“ és salétromot hozott Chiléből. Ósdi, kopott hajó volt és patkányok tanyája. x Döcögő szekérnek nevezték megvetéssel a matrózok; a legénysége is megfelelő volt; mindenféle nemzetnek, fajnak a keveréke és közöttük sok gazfickó. — Természetesen itt is gyűlölte egymást a két osztály és parancsnokaik, Caetani Lorenzo és Joes le Menez, szívből undorodtak egymástól. Többször megtörtént, hogy a második kormányos, revolvert fogva kezébe, választotta széjjel a veszekedő férfiakat, akiknek gyűlöletét még súlyosbította egy — a baldiviai kikötőben történt — asszonyaffér. A hajó további kalandok nélkül vonult át a Kap Horn vizein és közeledett Európához, amikor hirtelenül tífuszjárvány ütött ki a hajón. Elképzelhető, hogy ilyen betegség mit jelentett ebben a korhadt fából álló alkotmányban, abban a fülledt, egészségtelen helyiségekben. Az útleírások eleget beszélnek az efféle kalandokról ; a legénység elpusztul és a hajó, az utolsók hulláival, némán és fé- lősen kalandozik el a tenger messze vivő hullámain. Néhány nap leforgása alatt a „Sognedal“ legénységét egymás után bocsátották le a tengerészek mérhetetlenül mélységes sirjába és csak két ember maradt meg az üres hajón, Joes le Menez és Lorenzo Caetani. A betegség egy bizarr szeszélye ép e két ellenséget kimélte meg. Bizalommal látták, mennyire egymásra vannak utalva, undorodással, de közeledniök kellett egymáshoz és hónapokig tartó gyűlöletes hallgatás után, beszélniök kellett egymással. Megtették, de a legszükségesebbre szorítkoztak. Egy természetes megegyezés folytán Joes átvette a kormányt és Lorenzo végezte el a többi hajómunkát. Egy nagy árbocos vezetését végezheti két ember is. A vitorlák felcsavarását és bevonását a szél erőssége szerint, szükség esetén Un fp^pn nrdnnnl Jj Mnnem Vámosnál a festéket. (IC ICyyClI UÜIIUyUl U tUSIU, Szlet a tináqs2ttke! szemben. ■■ Telefon se:, sa ám
