Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-30 / 126. szám
1912. augusztus 30 5. oldal Ujäatim mCZI-HIREK Eredeti fogadás. Maxi folytonosan az igazát vitatja és Lucette erélyesen védelmezi nézeteit, amiből örökös civakodás származik. Hogy valahára véget vessenek az örökös veszekedésnek, fogadást kötnek, mely szerint az, ki elsőnek szólal meg, vagy elsőnek mozdul meg, tartozik a másiknak 20,000 frank ára ajándékot venni. A házaspár mindegyike a bábuk mozdulatlanságával lesi a másik mozdulatát, midőn hirtelenül gyanús zaj hallatszik kívülről. Először a nyugtalanság, aztán a félelem tükröződik arcukon. Azonban egyik sem akarja elveszteni a fogadást, annyira, hogy még a betörőnek a megjelenése sem hozza ki egyiket sem a nyugalmából. A betörő felháborítva a házaspár mozdulatlan voltán, szemtelenül viselkedik Lucettel szemben, mire Max végre türelmét vesztve rárohan és kidobja az ablakon a vakmerő apacst. E különös kaland után Maxi és Lucette sokat nevetnek. Ami pedig a fogadást illeti azt közösen nyerték illetve veszítették el és igy közösen veszik meg egymásnak a kis ajándékokat, melyek megőrzik a barátságot. Ez a szövege annak a fölöttébb kacagtató filmnek, amelyet ma este először mutat be az Uj Szatmár mozgó- fényképszinház Eötvös-u. 2. számú helyiségében. A mulatságos jelenetet Max Lin der Európa legjelesebb moziszinésze irta és ő játsza benne a főszerepet is. Ezenkívül még hat igen érdekes kép kerül bemutatóra, közöttük két szenzációs, érdekfeszitő dráma is, egy igen szép természetes felvétel és több humoros kép. (•) (•) Az Uránia mozi uj műsora valamennyi elsőrendű kreációja a filmeknek technikailag is, de meseszö- vés tekintetében is. így a szociális életből merített „Dráma a munkásnegyedben“ meséje leköti a legközömbösebb szivüe- ket is változatos helyszíneivel és a nagyvilági munkás életével. A másik dráma az öreg ezüst óra subtilitásával éppen ellentéte az erős munkásdrámának. De a nevetést kedvelő közönség is megtalálja a maga szórakozását. _ „A vig özvegy“ vígjátékban, „Riri mint Teli Vilmos“ humorosban, „Vilii mint Nick Karter“ humorosban és végül a „Gaumont Híradó“ a világ minden részéből összeállított aktuáli- tásban. Az előadások szeptember 1-éig még 7 órakor, de szeptember 1-étől már, tekintve a napok rövidségére, este 6 órakor kezdődnek. Ünnep- és vasárnap változatlanul délután 3 órakor kezdődik az előadás és bármely időben lehet bemenni. Ruhatár díjtalanul áll a közönség rendelkezésére. Cukorka-árusítás. Műsort a jegyszedők 10 fillérért árulnak. (•) mozgófénykép színház Eötvös-u. 2, szám alatt. Buffe!! Ruhatár! Elektromos veniilláció! Pénteken és szombaton, aug. 30. és 31-én délután 6 órától este 10-ig Belépni bármikor lehet. Az atya haragja, dráma Hiitleniil elhagyatva! szenzációs dráma Motorcsolnak verseny Monokéban, sport PortugáUia szépségei természetes Móric, mint szállodai vendég hűm Az elveszett kapnknlcs, humoros Egy érdekes fogadás, humoros Kedvezményes jegyfüzet: 15 drb. páholy jegy 10 K, 15 drb. fenntartott bely 8 K, 15 drb első bely 6 K Helyárak: Páholy ülés 1 kor., fenntartott hely &80 f. I. hely 60 f., II. hely 40 fillér.. Rz »Uj Szatmár« sporífiirg! Nagyváradén is megalakul a női csapat. A női footballcsapat megalakításának eszméje, amely az Uj Szatmárban látott először napvilágot, nagyon sok ellenségre talált. Nap-nap után zúdítják a pletykák és gúnyolódások egész seregét az elszánt s alig csecsemőkorát élő kis szervezetre. Azt hittük, hogy jó ideig magunk fogjuk huzni az igát, amelyet néhány elfogult, s a' régi főkötös világra hivatkozó öreg bácsi, meg néni, po és a kötekedők gyerekes gúnyolódásai raknak nyakunkra azért, mert a sport terén is párhuzamát akarunk teremteni a köröttünk lefolyó feminista mozgalmakkal. Örömmel olvassuk azonban egyik nagyváradi lap hasábjain a sorokat: Nők testgyakorlása. Az a rendkívüli hatás, amelyet a NAC gyakorolt a város társadalmának sportéletére, minden téren fényes eredménnyel járt. Ama testgyakorlatiágak közül azonban, amelyeket a NAC oly sikerrel juttatott diadalra, talán egyik sem olyan fontos, mint a nők testgyakorlása. Az úszást és teniszt kivéve különösen és főképen a torna az, amely a női test fejlesztését rendkívüli módon elősegíti. Éppen ezért a NAC már szeptember hóban megkezdi a női torna kultiválását. Amint láthatjuk Nagyváradon is harcvonalba állottak az eszméért, amelynek kivitelében mi szatmáriak az elsők között vagyunk s igy lesz az ország minden modernebb városában. Uj/iatmm Szeptember 1-ével uj előfizetést hirdetünk lapunkra és tisztelettel kérjük azokat a vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése e napon lejár, szíveskedjenek az előfizetés diját beküldeni, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. NYILTTÉR. E rovat alatt közlöttekért nem felel a szerk. Mélyen tisztelt vevőim szives tudomására hozom, hogy a Kazinczi-utca 4. sz. alatt levő üzletemet teljesen kiárusítottam s beszüntettem. Uj üzletemet a színházzal szemben, közvetlen a Viktória-szálló mellett nyitottam meg teljesen újonnan berendezve és a legjobb és legfinomabb árukkal felszerelve. Miután az eddigi szives pártfogásért köszönetét mondok, kérem azt uj üzletem részére is fenntartani. Kiváló tisztelettel Kardos Győző. :: Telefonszámunk 358 :: KARDOS juj üzlete a színházzal szemben ár és ízlésben vezet. Gazella, szarvas- és kutyabőr keztyük legolcsóbb árban :: Kardosnál a színházzal szemben. OLP ÍSTEN KRLRPj R II KflLHPKIRILY rajta. Üzlethelyiség: Hám János- utca 4. sz. Színházzal szemben. Oroszlán oédjegyü gallérok, kézelők és feíiérnemiiek a legjobbak a oilágon. Egyedüli raktár Kardosnál a színházzal szemben. Eclipse, Sollt, Isi, Fregoli patent ngabhendő ujdonságob kiKardosnál kaphatók a színházzal szemben.