Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-28 / 124. szám
2. oldal UjMmái 1912. augusztwS 28 fi Szafmár közegészségügye mit mond az országos egészség- ügyi főfelügyelő ? — Az „VJ SZATMÁRI tudósítása. — Szatmár, augusztus 27. A belügyminisztérium kiküldöttje, dr. Blum Ödön közegészségügyi főfelügyelő hivatalos kőrútjait járja mostanában az északkeleti vármegyékben, köztük Szatmárban is. A közegészségügyet vizsgálja, nézi, hol mi van pótolni, igazítani instruálni való, észleleteiről pedig jelentést tesz a miniszternek. A főfelügyelő pénteken, szombaton és vasárnap Szatmáron járt, megvizsgálta az összes egészségügyi intézményeket, körülnézett a piacon, korcsmákban, bor- bélymühelyekben, a vizsgálat befejeztével pedig fogadta munkatársunkat, akinek a következőket mondta észleleteiről: — Csak azt mondhatom, amit már réges-régen emlegetek, úgy fent, mint lent: ezek az állapotok tarthatatlanok. Tiszti főorvosi állás — tiszti főorvosi hivatal nélkül, vágóhíd elhanyagolt állapotban, ronda utak, melyeket takarítani sem lehet, korcsmák és borbélymühelyek egészségi intrukciók nélkül, s végül a régi, régi nóta ez a lehetetlen kórház. Vegyük azonban sorjában a dolgokat. Tiszti főorvosi állása ugyan van a városnak, be is van töltve, de hivatala a főorvosnak — az már nincsen. Nem hogy szobája, de még egy hivatalas íróasztala sincsen dr. Jéger Kálmánnak, mint főorvosnak. Jártam a városházán is, láttam, hogy telve — tömve apró zugolyokkal, az utolsó végrehajtónak is jut szoba, csak épp a tiszti főorvosnak — hiába kéri folyton — nem adnak még egy papírkosarat sem. Hogy segédszemélyzete legyen, — az már túlzott követelés lenne Szatmáron. így aztán hiábavaló minden igyekezett, nyilvántartás. Intenzív felügyelet lehetetlen hivatal és személyzet nélkül. Ez az első óriási hiba, mert aztán ebből fakadt igen sok más baj is, igy például, hogy akinek valami panasza, jelenteni valója, hivatalos közlendője volna, még azt sem tudja, hová menjen. Úgyszólván azt lehetne mondani, hogy a maguk szép városában a tisztiorvosi állás csak egy tiszteletbeli titulálás. Hogy még sincsen igy, az csak dr. Jéger főorvosnak köszönhető, aki ember feletti munkával és ügyszeretettel tolja a közegészség rozoga szekerét. A rendőrség. De hiányzik a közegészségügy egy másik rendkívül fontos szerve: a rendőrség egészségi ügyosztálya is. Ez pedig igen nagy hiba, enélkül a rendőrség, nem mint elsőfokú közegészségügyi hatóság, működhetik kellő eredménynyel. Pedig— erről meggyőződtem — a rendőrség teljesen megérti és átérzi fontos kötelességét, teljesiti is, ahol lehet. így például tavaszszal, a kolera szezonjában, jelentést kértünk a szatmári állapotokról, hogy meggyőződjünk, mi és hol van pótolni való. A rendőrségre több mint ötszáz jelentés érkezett a tapasztalt kifogásokról amelyekre vonatkozólag — mint most meggyőződtem — meg is tétettek a megfelelő intézkedések. Ez azonban csak adminisztratív rendőri eljárás volt, nem orvosi. Ott, ahol orvos is kellene, ottan már nem járnak — de nem is járhatnak — el'ilyen pénzen. A teendő az volna, hogy a rendőrség kapjon egy külön rendőrorvost, aki magánprakszist ne is folytasson, csak a közegészségügyi osztályt igazgassa. Ha ez meglenne, akkor nem állana fönt az a viszás állapot, hogy a‘rendőrség kölcsön — orvost kénytelen küldeni piac vizsgálatra. Vágóhid. Hogy ez hol fekszik, azt tudják önök is ; valóban szép a kerete egy ilyen rendkívül fontos intézménynek. Körös-körül a katonák által összehordott szemétdombok — ugyan kérem, miért nem öntik itten a Szamosba a szemetet és a stro- zsák hulladékokat? Büszhödt vizű pocsolyák, melyek a rendezetlen kövezésü utczákon visszamaradnak, a bacillusok legjobb termő helye. Mintha az egész keret csak arra való volna, hogy némileg előre hozzászokjunk az ut végén váró undorító látványhoz, a vágóhidhoz. Ez az agyonbővi- tett, renovált ősrégi épület valóságos egészségügy-ellenes intézmény. A padozata romlott, korhadt, még pedig idő előtt, holott az anyaga eredetileg elég jó. Hogy most mégis olyan, annak az oka, hogy nincsen lefolyása a felgyülemlő szennyvíznek, a vérnek és az állati exeremen- tumoknak, amelyek a padozaton, hűtőkamrákban, vágóban és a különböző helyiségekben megülepedve egyrészt rontják a fölszerelést, korhasztják a padlót és dögletes bűzt árasztanak, másrészt pedig a fertőző anyagok terjesztői és termelői. Ezen az állapoton, akire tartozik, a város vagy akárki, segítsen, mert ez tarthatatlan. Csak azt csodálom, hogy a mészárosok, hentesek még vágnak ilyen helyiségben; hiszen itten egyszer olyan tömeges epidémia léphet föl, hogy aztán nem lesz kinek vágni és nem lesz, aki vágjon. *' Az utak sincsenek valami különösen gondozva. Töméntelen a pocsolya, a levezetésről nem gondoskodnak, a csátornázás — amint hallom tervbe van véve, de addig is kellene gondolni a nyitott folyókákkal. Rendszeresen kellene mésszel keverni az állott, mikrobákkal telitett vizet, nem pedig csak hébe-korba. Hiba az is, hogy este tízkor elkezdik az utcaseprést, fölkavarják a port olyan időben, amikor még járókelők vannak az utcán. A lakhatási engedélyek kiadása körül sem járnak el a kellő elővigyázatossággal. Meglehetős könnyelműséggel kiadnak lakhatási engedélyt olyan házakra, amelyeknek a fala még ki sem száradt. Ez is a közegészség rovására esik. A korcsmák, vendéglők köztisztasága sem valami híres. A poharakat használat előtt ki nem öblíteni rendszeres szokásuk a szatmári korcsmárosoknak. Nem sepernek rendesen, az evőeszközök tisztaságával sem törődnek. Külön fejezet illeti meg a vendéglők egészségügyéről szólván a. Iskolai táska, gyermek fehérnemüek, harisnya, zsebkendő, kalapok, keztyii Telefon 296. Ragályinál Pannóniát vízvezetéke révén. Ez a vízvezeték botrányos — mert nincsen. A város lenne köteles reparálni az elrontott, csövek nélkül lévő vízvezetéket, de nem teszi. Meggyőződtem az ügyiratokból, hogy úgy a rendőrség, mint a Pannonra bérlője többször erélyesen sürgették már a vízvezeték helyreállítását, de hiában. Ez a dolog a közegészségre olyan veszedelmes, hogy kénytelen vagyok erről külön jelentést készíteni és miniszteri beavatkozást provokálni a botrányos ügyben. A borbélymühelyek köztisztasága ellen is emelhető számos kifogás. Mindenféle pancsokkal, kenőcsökkel pepecselik a vendéget, de legtöbbjük még fertőtlenítő szert — szublimátot vagy lysoformot sem használ. Ezek a kis anomáliák azonban általános jellegűek, a legtöbb vidéki városban megvannak, sok helyt még nagyobb mértékben, mint Szatmáron. Egy azonban nincs sehol és ez a maguk lehetetlen, szinte komikus kórháza. A kórházról — ha jól emlékszem — írtak már, az urak egypárszor, a múlt nyáron még a fővárosi lapok is hosszú tudósításokat közöltek a kórház botrányos állapotáról. A múlt évi állapot azóta egy szemernyit sem javult, sőt — ha lehet — még romlott is. A kórházban — amely eredetileg vagy hetven személyre épült — állandóan száztíz, százhúsz beteg szorong. A termek szükek, elégtelenek, igy történhetik aztán, hogy az epeköves és a bőrbajos egy teremben szorong az elmebeteggel és a tifuszossal. A mütő egy homályos kis lyuk, amelyet egyetlen szénszálas lámpa világit meg. Tessék itten elképzelni egy éjjeli operációt. A gondnoki iroda — sötét, szűk szobácska szintén — betegfölvevő és orvosi szoba egyben. Hiába ilyen állapotok mellett az orvosok minden igyekezete és ügybuzgalma, amig uj kórház nem lesz, addig sikeres munka el sem képzelhető. Tessék uj kórházat építtetni, de lehetőleg gyorsan. A megye közegészsége sem valami pompás. Egy részének, az Avasnak állapota pedig egyenesen botrányos, szégyenfoltja az országnak. Két-három napi járóföldre sincsen orvos, az avasujvárosi járásorvos állása — rövid két hét kivételével — hosszú idők óta betöltetlen. Az egész vidéken egyetlen orvos van, az is marha- istállóban rendel, saját magának pedig ötszobás lakást tart. A betegek természetesen nem kezeltetik magukat, sehol az országban nem jár orvosi kezelés nélkül annyi veszélyes fertőző beteg — különösen bőrbajos — mint az Avasban. Egyszóval, a vármegye és a város közegészségügye a legkedvezőtlenebbek közé tartozik, mutatják különben ezt a statisztikai adatok is. Ily értelemben teszem meg jelentésemet a miniszternek is. * Megkérdeztük a főfelügyelőt, hogy nagyon sok pénz kellene-é az állapotok szanálására. — Hát pénz, az bizony kéne — felelte elmosolyodva a főfelügyelő — de hát a városnál azt mondják: pénz, az a legkevesebb. És nem adnak pénzt. Ez még nem volna olyan borzasztó baj, valami összeget úgy is fordítanak — akarva, nem akarva — a közegészségre, más itt a hiba: a lelkiismeretlenség. Fim, leii minden osztályt akár nyolcszor is járhatják: még sem szakad el a cipőjük, ha a HÉ ninrimiárS2a<m3ri [í°||i^an mW MMérUDásárelják! Fiú- és leánykacipők a legjobb minőségben, a legolcsóbban csakis itt kaphatók. — A legdivatosabb szabású és a legtartósabb úri és női cipők nagy raktára. — Talpba vésett szabott ár! ¥