Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-25 / 122. szám
6. oldal UjMmái 1912. augusztus 25 rült a vérszomjas embert, lefegyverezni. Vadast a csendőrség egy külön zárkában helyezte el. Másnapra a részegember kijózanodott, s akkor a csendőrségen bevallotta, hogy a süketnémát néhány nappal ezelőtt kirabolta. A nagy brutalitással végrehajtott rablásról Vadas elmondotta, hogy augusztus 21-én a Mátészalka—apályii vasúti töltés mentén találkozott Kreinyak József süketnémával. Vadas a süketnéma embert, akire már régebb idő óta haragudott, földre teperte, mellének kést szegezett, leszedte róla a ruhát, s azután elrabolta a 6 fillér készpénzét. A brutális rablót a csendőrség erősen megvasalva beszállította a szatmári királyi ügyészség fogházába. Vadast Mor- vay Károly vizsgálóbíró kihallgatás után vizsgálati fogságba helyezte. A nagy cégnél és vállalatoknál dolgozó személyek nyugeijigényéről csak akkor történik gondoskodás, ha maga a vállalat akarja, erre kötelezni nem lehet. A nagyobb részvénytársaságoknál már van nyugeijalap, de a legtöbb kereskedő, gyár vagy iparvállalat nem gondoskodik alkalmazottainak nyugdíjazásáról és igy a magántisztviselő állandóan teljes bizonytalanságban él. Az uj törvényjavaslat gondoskodik a magánalkalmazottak aggkori biztosításáról is. ISTEN K T=\ LRFJ T\ KAR A KALAPKIRALY rajta, üzlethelyiség: Hám János-utca 4. Színházzal szemben R magánfiszloiselőR és a kereskedelmi alkalmazottak joguiszonyai. Tömyjasaslaf készül. A kereskedelmi és pénzügyminisztériumban két uj törvényjavaslatot készítenek. Az egyik, amely á kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyait szabályozza, a másik a magánalkalmazottak nyugdij- és aggkori illetményeiről szól. A kereskedelmi alkalmazottak százezrei érzik évek óta annak súlyát, hogy helyzetüket semmiféle törvény nem szabályozza. Az ipartörvény rendelkezései tele vannak hézagokkal és elavult intézkedésekkel, amellett még számtalan módot adnak arra, hogy kijátszhassák a paragrafusokat. Rendkívül lényeges intézkedése atörvénynek, amely megakadályozza, hogy az alkalmazottak felmondás esetén igényeiket azonnal érvényesíthessék, mi ma rendszerint nem történhet meg, mert az iparhatóság — a legtöbb esetben — a járásbíróságra hárítja a döntést s ezzel az ilyen szolgálati pereket elodázza. Az uj törvényjavaslat ezenkívül rendelkezéseket fog tartalmazni az alkalmazási viszony egyéb momentumára is. A magánalkalmazottak nyugdii és aggkori illetményeiről szóló törvényjavaslat intézkedni fog mindenkiről, aki nem közhivatalban keresi kenyerét. Szivar-, cigaretta-, levél- és pénztárcák, úti bőröndök, kosarak ::: Telefon 286- Ragályinál •• Szives tudomására adom a nagyérdemű közönségnek, hogy 22 év óta fennálló üzletemet régi elvemtől eltérve szigorúan, ie olcsóra b szabott arabra a rendeztem be. Üzletemet a leli MMkel teljesen felujitottam. — Kérem a közönség szives támogatását. Mandel János .....; , Deák-tér. Hz »UjSzatmár« sporthírei — Kisvárda és a Szatmárnémeti Sportegyesület football mérkőzése. Vasárnap délután égy igen érdekes foot- ballmérkőzés fog lejátszódni Szatmáron a hidontuli versenypályán. Nagyon meleg napja lesz ez a Sz. S. E.-nek, mert Kisvárda régi, erős csapatát állítja ki s igy a még kezdő, fiatal csapattal erős versenyt vesz föl. Reméljük azonban, hogy a Sz. S. E. nem fogja egykönnyen elragadni hagyni magától a babért. A mérkőzésre jegyek válthatók künn a pályán rendes helyárakkal. — ítélet egy sportügyben. Ma délben Budapesten az a hir terjedt el, hogy a Magyar Labdarugók Szövetségének intézőbizottsága ítéletet hozett abban a szenzációs footbal-biró vesztegetési ügyben, melyet annak idején Az Est pattantok ki. A Magyar Labdarugó Szöv. titkára, Steinhübl Ödön az ítéletről szóló hirt a leghatározotttabban megcáfolja s a cáfolatát teljes mértékben megerősíti, hogy az Ítéletre hivatott bizottság pénteken, amikor állítólag az ítéletet hozta volna, nem is volt határozatképes. VŰNVÖRÜ szint akar adni padlójának, ha festéket akar vásárolni, ha bármilyen ecsetre, szivacsra, kencére van szüksége: csakis Vámos áronnál vásároljon, aki festékspeciálista és jutányosán és szakszerűen szolgálja ki. : üzlet a törvényszékkel szemben. Telelőn 368.