Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-25 / 122. szám
4. oSifal 1912. augusztus 25 — Bölcsőbe fűlt gyermek. Nagybányáról jelentik nekünk: Balog Gergely- né, magyarcsaholyi lakos, Gergely nevű 3 hónapos fiát bepólyázva bölcsőjébe helyezte, ő maga pedig dolga után látott s magára hagyta csecsemőjét. A nagy hőségben kellemetlenné vált a gyermeknek a tulmeleg pólya. Addig vergődött jobbra- balra, mig az arcára ■húzta a takarót és teljesen elzárta magától a levegőt, s meg- fult. Az ügyészség gondolatlanságból okozott emberölés vétke miatt eljárást indított az anya ellen. — Értesítés. Szücs-üzletemet f. évi augusztus 1-tőla városháza épület alól, Rákóczy-utca, dr. Farkas Jenő ügyvéd házába helyeztem át. — Kérem a n. é. közönség további szives pártfogását. Tisztelettel Kassay Károly, szűcs. — Halálba kergette a félelem. Ez a történet is a boldogtalan házasélet szomorú tragédiája. Mezőgyán községben történt. Balogh Margit 20 éves asszony, aki csak nemrég ment feleségül Kovács Ferenc mezőgyáni földmiveshez, pár nappal ezelőtt marólúgot ivott. Idejében orvost hívtak, aki segélyben részesítette az életunt fiatalasszonyt. A boldogtalan súlyos belső sérüléseket szenvedett. A lakásán ápolták. Kihallgatása alkalmával azt adta elő tettének okául, hogy édesatyja fenyegetése félemlitette meg annyira, hogy a halálba akart menekülni- Azért fenyegette meg az apja, mert visszament a férjéhez, akitől régebb idő óta különváltan élt. A szerencsétlen asszony súlyos belső sérüléseibe tegnap belehalt. — Diákok teljes ellátást kaphatnak Bányai-u. 16. sz. alatt, 2 külön bejáratú bútorozott szoba. — Nagykárolyi csendélet. Ezelőtt másfél hónappal, junius 30-án történt, hogy Süeri József nagykárolyi napszámos éjjel részegen megtámadta Diamand Józsefet és feleségét. Siteri a Diamad házaspárt összeszurkálta, úgy hogy súlyos sérüléseikkel a közkórházba kellett őket szállítani. A szurkáló napszámost a csendőrség letartóztatta s beszállította a szatmári királyi ügyészség fogházába. Siterit a vizsgálóbíró kihallgatás után vizsgálati fogságba helyezte. Dr. Papp Sylviusz királyi ügyész Siteri ellen szombaton készítette el a vádiratot, amely a szurkáló napszámost szándékos emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Huszár Aladár könyv- és papirke- reslcedése Deák-tér 7. szám alatt a Fogéi házban (volt Halmi házban) van. — Vizbefult gazdálkodó. Imre Pálné kisari lakos a napokban a Tiszában mosott. A sebes ár egyszerre elkapta* s magával ragadta az asszony mosósulykát. Az asszony fia, Imre Antal kiakarta fogni a mosósulykot. A sebes ár azonban Imre Autalt is magával ragadta: A gazdálkodó egy darabig küzdött a vizárral, rövid idő múlva azonban egészen kimerült s erejét vesztve a viz alá merült. A szerencsétlenül járt gazdálkodó holttestét csak késő éjjel fogták ki. Az esetről jelentést tettek a szatmári királyi ügyészségén. Az ügyészség, mivel megállapította, hogy bűntény nem forog fenn, megadta a temetési engedélyt. n t. szülők és a tanúié ifjúság Bf ffhűébe! Az összes intézetek nagytekintetü igazgatósága által az 1912—13. évre előirt tankönyvek szép tiszta, használt állapotban, uj ke- = mény bekötéssel ellátva = felárban kaphatók 1A# alev Ivcólr könyvkereskedé- If Cl^2 láCodffV seben Deák-tér, a Fehérházzal szembeni ideiglenes kőbódéban. 1 Éllel Mliil Will! Hssíllilpn! ujjiattttm — Eljegyzés. Markovits Mihályné leányát Amáliát eljegyezte Fülep Mór Büdszentmihályról. (Minden külön értesítés helyett.) — Fosztogatják a kossuthkerti tenniszpálya öltözőjét. Scheres Károly honvédfőhadnagy feljelentést tett a rendőrségen, hogy a kossuthkerti honvédtiszti tenniszpálya öltözőbódéját ismeretlen tettesek álkulcscsal kinyitottak s onnan 2 pár tenniszcipőt és 8 drb. tennisz- labdát elloptak. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a betörést Fried János és Lövi Ferenc iparostanon- cok követték el, akiknél meg is találtak egy darabot az ellopott tenniszlahdákból. A rendőrség miután a nyomozás során megállapította, hogy a rablást kétségkívül a nevezettek követték el, áttette az ügyet a kir. ügyészséghez. Az összes iskolákban használt tankönyvek, rajztömbök, füzetek, papír, író- és rajzszerek legelőnyösebben HUSZÁRNÁL (Deák-tér7sz. a. ) kaphatók, — Csalás a gyászkocsival. Doktor Guidó pesti cég feljelentést tett a szatmári királyi ügyészségen Szappanos Jenő fehérgyarmati temetkezési vállalkozó ellen. A feljelentés szerint: Szappanos a fenntnevezett pesti cégtől néhány hónappal ezelőtt rendelt egy gyászkocsit részletfizetésre, s miután két-három részletet kifizetett, a kocsit potom áron eladta. A manipuláció tudomására jutott a pesti cégnek és feljelentette Szappanost csalás miatt. Az eljárás folyik. — Szerencsétlenül járt gyermek. Mikola Bálint kisari gazdálkodó 3 éves Béla nevű fia az udvaron egy vasabroncs- csal játszadozott. A gyermek egy véletlen pillanatban elesett s fejét a vasabroncsba vágta úgy, hogy a kis gyermek fejét az agyvelőig behasitotta. A sulyasan sérült kis gyermeket szülei lakásán ápolják. Uj Szatmár mozgűfényliép szinbáz EötvöS‘Utca 2, szám alatt. Buffet! Ruhatár! Elektromos ventilláció! Ma vasárnap, attg. 25-én eladások kezdete délután 3 órakor. Folytatólagos előadás este 10 óráig. Belépni bármikor íeliet. Maxi fíakkeres Essz nagy komikus kép. Hanzi, mint miirajzaié igen kacagtató! Honolulu, a Haioai szigefak főuárosa természetes felvétel pompás színezéssel Egy csavargó szenvedései szenzációs dráma két részben ! látszák a párisi Odeon színház művészei Eredeti Patlié felvételek! D. i. 3-6| írsilt ltelíárai: páholy 80 f., fenntartott hely 60 f., I. hely 40 f., II. hely 30 fillér. Este G-iil rendes helph: Páholy ülés 1 kor., fenntartott hely 80 f. I. hely 60 f., II. hely 40 fillér. » — Debreceni színészek a Pannóniában. Városunk nem igen nélkülözte ez idén a kabarét és talán más városokhoz hasonlítva, szerencsénk van azt is mondhatni, hogy láttunk jót is; de nem mindennapos élvezetre van kilátása a kabarét kedvelő közönségnek folyó hó 28-án, 29-én és 30-án, amennyiben a Pannóniában a 3 nap alatt szünetelő debreceni színtársulat szine-javát lesz alkalmunk városunkban üdvözölhetni, akik a fent említett napokon kizárólag fehér és naponta változó műsorral fognak kabarét előadást rendezni. A névsorban látjuk Beleznay Margit, Tordai Erzsiké primadonnákat, Irmay Magduskát, a 12 éves soubrettet, akit közönségünk a múlt színi évadról jól ismer, Falusy Pista széphangu tenoristát, Garai Micike I. a balerinát (a m. kir. opera v. tagja) Deésy Alfréd előadó színészt, aki a kabaretirodalom legújabb termékeit hozza magával, valamint Lévai Farkas Pál komikust, a jónevü con- ferenciert is, aki az előadásokat vezetni fogja, mig a zongoránál Mártonfalvi György a színház kitűnő karnagya fog ülni. Hisz- szük, hogy a művészgárda a jól megérdemelt pártolásban fog részesülni. Mint értesülünk jegyek a Pannónia főpincérénél már előre válthatók. Helyárak 3 és 2 korona. — HASZNÁLT TANKÖNYVEK legnagyobb választékban, legolcsóbban WEISZ ZOLTÁNNÁL (Gut- mann—palota.) — Csalogatják a népet Amerikába. Nincs nap, hogy az Uj Szatmár hasábjain hirt ne adnánk arról, hogy a rendőrség itt, vagy ott lefoglalt egy-egy csomó kivándorlásra csábitó körlevelet. A kivándorlásra csábitó körlevelek terjesztésének meggátlására a napokban a debreceni főügyészség szigorú rendeletet adatt ki, amely szerint a hajóstársaság csábitó- körleveleit elkobozni rendeli. A szigorú rendeletnek meg volt a hatása. Szombaton több ezer kivándorlásra csábitó körlevelet koboztak el a postán. A körleveleket Fáik és Tsa hamburgi hajóstársaság bocsátotta ki. A hajóstársaság mézesmázos szavakkal, hangzatos reklámokkal Amerikába csábítja a népet. Az emberanyagra éhes, lelketlen társaság azt hirdeti, hogy Amerikában naponta 20—25 koronát könnyen lehet keresni. A csábitó körleveleknek igen sokan felültek s a hiszékeny nép itt hagyta mindenét, százával vándoroltak ki Amerikába. Fáik és Tsa ellen kivándorlásra csábítás miatt megindították az eljárást. Az ügyészség a hajóstársaság üzelmeiről jelentést tett a minisztériumba. Ügyvédjelölt, vagy ügyvédi irodában hosszabb gyakorlattal rendelkezőjoghallgató (ügyvédi írnok) perfect német levelező azonnal alkalmazást nyerhet, dr. ROZENFELD JÓZSEF ügyvéd irodájában. (Városi bérház középső épület. — Uj paplanos műhely. Batthá- nyi-utca 10. sz. alatt e szakba vágó legmodernebb készülékkel berendezett műhelyt nyitottam, ahol paplanokat, matracokat, plümókat, úgymint teljes ágyfelszereléseket a legszélesebb és legjobb kivitelben készítek. Kívánatra a megrendelt munkát háznál is elkészítem. Sző- nyegsze gzést vállalok. Jó munkát és jutányos árakat biztosítva kérem a n. é. közönség becses pártfogását. Grünfeld Mihály müipari paplanos. — Frenkel Jakab fiai feliratú pá-- Unka hitelező könyvet veszítettem el kérem a becsületes megtalálót, adja be az Uj Szatmár kiadóhivatalába, ahol tekintélyes jutalmazásban fog részesülni. — Erős munkás kerékpár eladó a tűzoltólaktanyán.