Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)

1912-08-02 / 104. szám

». 01281 1912. augusztus 2 ujjzwmm A sikkasztó körjegyzőt a napokban kihallgatják, s nagyon valószinü, hogy ki­hallgatás után vizsgálati fogságba he­lyezik. Plakátokat, röpcédulákat tisztességesen kihord SÁNDOR HERMÁN A Gróf Károlyi-házban található. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, augusztus 1. vagy ha házat épít, forduljon biza- § lommal Stern József üvegeshez, § aki mindennemű üvegezés! mun- | kálatot pontosan és jutányosán | végez. Lakása: Bocskay-u. 1.II.em. § Szerdán este, amikor már a munká­sok legnagyobb része nyugalomra tért, Salamon Dezső nagydobosi nagybérlő birtokán hirtelen tűz keletkezett. A tüzet a munkások vették észre, akik rögtön segítségért kiabáltak. Rövid néhány perc alatt talpon volt a környék összes aratómunkása s hozzá fogtak a mentéshez, amit a nagy szél nagyon megnehezített! Két óra hosszáig tartó fárasztó munka után sikerült a tüzet elfojtani. A tűzesetről rögtön jelentést tettek a nagydobosi csendőrségnek, ahol mivel ugylátszott, hogy a tűz gyújtogatásból keletkezett, rögtön megindították a nyo­mozást. A csendőrség egész éjjel nyomozott s nem eredménytelenül, mert sikerült a gyujtogatót Juhász János napszámos sze­mélyében elfogni. Juhász a csendőrség előtt bevallotta, hogy a búzakévéket ő gyújtotta fel, bosz- szuból. A napszámos vasárnap a korcsmá­ban berúgott. Késő este részegen állított se az uradalomba s a tiszttartóval go- •ombáskodni kezdett. A tiszttartó a napszámost leszidta s izután kijelentette neki, hogy ha még igyszer leisza magát, elbocsátja. Juhász ekkor bosszút forralt s elha- ározta felgyújtja a búza kévéket. Ezt a érvét szerdán este, amikor már a mun- ások legnagyobb része nyugalomra tért, égre is hajtotta. Több búzakévét leöntött petróleum- iái s azután meggyujtotta. A tűz a nagy aélben rohamosan terjedt s mint a hiva- ilos kárbecslők megállapították, 7500 orona kárt okozott. A kár azonban, livel a búzakévék a Fonciere biztosító írsaságnál voltak bebiztosítva, megtérül. A gyújtogató napszámost beszállító t- k a szatmári királyi ügyészség foghá- iba, ahol vizsgálati fogságba helyezték. NYILTTER. E rovat alatt közlőitekéit nem felel a szerk. ÍODAKISASSZONY ÉS IATAL GYAKORNOK lybeli nagy kereskedelmi irodában ielvé- lek. Gyorsírás előnyben. Cim a kiadóban. Szenzációs sláger ftépek! kerthelyíségében állandóan ^== mozi-előadás ===== tartat ik. inUijiMen-i! Gaumont újság. Látványos. A nyakkendő. Dráma. Féltékeny házaspár. Humoros. Jó barátok ínségben. Dráma. Tévútra vezetve. Színmű. Beiéptidij nincs. Kezdete 9 órakor. :: Szives látogatást kér :: WEISZ ADOLF vendéglős. az órája, ha Keintzel János Kazinczy-utcai órás és ékszerész üzletében vásárolja vagy javíttatja. Kész és javított óráiért a legmesszebb menő garanciákat vállalja. Ékszer javításokat és átalakításo­kat szakértelemmel és jutányosán végez. A közönség pártfogását kéri tisztelettel KEINTZEL JÁNOS órás és ékszerész. a AZ a mozgólényRép színház H Budapesti Uránia magyar Tudományos Színház színpada az uj Iparos Otthon Kazinczy-utcai fényes nagytérmében (a zár- dával szemben) :: augusztus 10-én ItlEGIIÜIblK. Ha alkalmi ajándéktárgyat, ha üveg­porcelánt avagy gyermekjátékot akar venni, úgy ne mulassza el a KORONA BAZÁR kirakatait a Gindl-cukrászda kapuja alatt (Deák-tér 5. sz.) megtekinteni, ahol 14 kirakat áll a t. vevőközönség IÜ rendelkezésére == feltűnő olcsó árakkal = kitüntetve. = W Értesítés1 ^ßsz n,^ßmßi Rákóczi-utca7. sz., a ref. egyház házába helyeztem át. Kérem a nagyérdemű közönség további szives pártfogását. — Tisztelettel: PURJESZ SÁMUEL. MttU UMS épület- és mftbádogos Br. Uly palota. PH Elvállal épület és műbádogos munkát vala- [■] f*5] mint csatornák készítését és azok festésétis fe~| raHEESHEIBSEQEÍDSSaEÍ lm U a láda, ha MM Várdomb-utca 2. szám alatt 20 fillérér „GLÓ­RIA“ lábizzadás elleni szert vásárol, amely mindennemű lzzadást megszüntet. Gyújtogatás bosszúból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom