Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1912-07-04 / 79. szám
4. oldal 1912. julius 4 ben már nem volt élet, meghalt, Lengyel Mihály pedig élétveszélyes sérülésekkel, eszméletlenül feküdt a romok alatt. A súlyosan sérült emberhez azonnal kivitték Csengerből dr. Kápolnay Kálmán körorvost, aki konstatálta, hogy Lengyel Mihály agyrázkódást szenvedett és életben- maradásához igen kevés a remény. Lengyel Mihály 21 éves volt, Lengyel Illés 20 esztendős. A csengeri szolgabiróság a véres szerencsétlenségről táviratilag értesítette a szatmári törvényszéket, ahonnan Mor- vay Károly vizsgálóbíró, Balázs Béla irodavezető és dr. Vajay Imre törvény- széki orvos szerdán délután kiszállottak a helyszínére. MIP1 HÍREK — A jegyzők drágasági pótléka. A szatmári járás községi és körjegyzői tegnap délelőtt értekezletet tartottak a főszolgábirói hivatalban dr. Galgóczy Árpád főszolgabíró részvételével. A főszolgabíró tudomásul vette a jegyzők múltkori gyűlésének azon határozatát, amely szerint kérni fogják a községek képviselőtestületeit, hogy szavazzon meg részükre 30 százalék drágasági pótlékot, a főszolgabíró a legnagyobb készséggel kijelentette, hogy átír a képviselőtestületekhez, hogy tartsanak e tárgyban gyűlést. A gyűléseken dr. Galgóczy főszolgabíró személyesen fog elnökölni s Ígéretet tett, hogy igyekezni fog odahatni, hogy a községek teljesítsék a jegyzők jogos kívánságait. — A Szamos Csolnokázó Egylet kerti-ünnepélye. A Szamos Csolnokázó Egylet julius 14-én délután 3 órai kezdettel a Kossuth-kert egész területén nagyszabású garden*partyt rendez, amely nép ünnepélylyel, kabaréval, viziünnq- pélylyel és tánccal lesz egybekötve. A népünnepélyen fúvós és vonós zenekarok fognak játszani. A programm minden egyes száma egy-egy meglepetés lesz. — Uj óvónők. A szatmári zárda óvónőképzőjében a képesítő vizsgálatokon óvónői oklevelet nyertek: Baksi Mária, Balogh Margit, Barkász Etelka, Benedek Eleonóra, Bodor Emma, Boér Amália, Bögöczi Ilona, Cseh Mária, Domokos Jo-1 Ián, Erdei Rozália, Erdélyi Margit, Fábry Margit, Fogarasi Ida, Grenczer Berta, Harkay Irén, Hetey. Jolán, Imreh Dalma Ida, Kabdebó Olga, Kalapos Jolán, Kőrösy Ilona, Laczkovics Rozália, Lincsey Juliánná, Ludeser Gizella, Majtényi Lili Irén, Muharay Gabriella, Muridán Veronika, Orbán Antalné, szül. Mold Anna, Papp Gabriella, Páll Rozália, Petz Mária, Péchy Irén, Prodán Ida, Rózsa Irén, Saláta Mária, Angelika, Starmüiler Gizella. Sugatagi Ilona, Szabó Mária, Szombaty Jolán, Szto- dolnik Ilona, Szűcs Terézia, Vásárhelyi Vilma, Wéber Margit, Zajkás Lukrécia, Ziska Ilona. — Hát nemcsak a lapokat lopják a Pannóniában ? Eddig csak az volt a panasz a Pannóniában, hogy a vendégek lopkodják az újságokat. Mindenki panaszkodott e miatt és mindenki lopkodta az újságokat. Most azonban egy különös lopás történt. Nem újságot loptak, nem is ezüst kanalat pakfonból, nem is a pikkoló árát, hanem egy hatalmas, nagyméretű vásznat. A vászon a Szamos Regatta Eg miét julius 14-iki garden partyjának vo \ reklámja és Rátz Péter jeles festőmű ...z munkája, amelyet a rendezőség felkérésére 300 koronáért festett a művész. Hí ’ tlmas, nagy vászon volt, szép munka, léc.ámára feszítve és méltán megnyerhette a kávéház közönségének tetszését. Meg is nyerte úgy, hogy valaki — biztosan valamelyik vendég — a nyári kabátja alá dugta és elvitte a másfél méter széles, három méter hosszú képet, amely után most a csendőrség nyomoz. Furcsa dolog, hogy ez megtörtént és ha igy folytatódik, akkor valaki egyszer csak eltalálja lopni — isten ments — Schiller bácsit a figyelő lyuk mellől. — Uj tanítónők. A zárdái tanítónő- képzőben a képesítő vizsgálatokon tanítónői oklevelet nyertek: Bellus Ilona Marietta, Bodnár Gizella, Borz Margit Lerina, Cserpes Emerentia Venildis, Csészey Ilona, Csiszár Róza. Dapsy Irma, Darai Róza, Dokupil Hermin Angelina, Dorner Irma Paula, Egelí Mária Alvaréza, Eckerdt Irén, Ferenczi Terézia Cordáta, Foltinek Margit, Getie Mária Cornélia, Galgovszky Erzsébet Bernárda, Halász Margit, Hara- szimovics Paula, Hart Mária Gratiana, Holczer Gizella, Hrupcsó Mária, Iván Juliánná, Kelemen Mária, Kerekes Erzsébet, Kémenes Regina Lalissa, Láng Ilona, Lápossy Katalin, Ligeti Olga, Makay Gizella, Markos Ilona, Mihálcsik Anna Os- vald, Nagy Teréz Agréda, Obert Ilona Alacoque, Papp Cornélia, Pál Juliánná Sotera, Pityik Irén, Radics Aranka, Rozs- nyay Ilona, Schultz Ilona, Szabó Anna, Szatmáry Róza, Szlávik Hermina, Vágá- nyi Mária Terézia, Varga Jolán, Weisz Margit, Wiener Erzsi, Winkler Katalin. — Hova lettek a zsákok? Mandel- baum Sámuel, helybeli kereskedő észrevette, hogy egy idő óta rohamosan fogynak raktárából a kikölcsönzésre szánt uj zsákok. Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a csendőrségnél, ahol a nyomozás kiderítette, hogy a zsákokat Mandelbaum hetese lopkodta el. Mindennap a kabátja alá rejtett 2—3 zsákot és úgy hordta Mandelbaum egyik konkurenséhez, akinek olcsó pénzen eladta. A csendőrség ennek folytán az illető kereskedő ellen is megindította az eljárást. — Felgyógyult az elgázolt kisleány. Pataki Etelka, akit Űrnapján, mint az Uj Szatmár megírta, Ombod és Pettyén határában elgázolt egy automobil, teljesen meggyógyult s kedden délután már el is hagyta a kórházat. — Megégett asszony. Szabó Józsefné Perényi-utca 1. szám alatti lakos kedden este főzés közben magára rántott egy forróvizzel telt fazekat. A forróviz az asszonyt teljesen összeégette, úgy, hogy az az égési sebek következtében pár óra múlva meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy az asszony saját vigyázatlanságának lett az áldozata. — Meglopott orvos. Dr. Fried Lipót szatmári orvos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen azért, mert a hétfőről keddre virradó éjjel a hálószobájából egy aranyórát és egy arany nyakláncot ellopott. A rendőrség a tolvajt keresi. — A haragos bosszúja. Mizsei János és Hossau Sándor vállaji lakosok már régebb idő óta haragban voltak. A két haragos a napokban az utcán összetalálkozott s verekedni kezdtek. A veszekedés hevében Mizsei kést rántott s azzal Hosszút hasba szúrta. A szúrás halálos volt: Hosszú még ott a helyszínen meghalt. Mizsei a véres tett után meg akart szökni, a falubeliek azonban elfogták s összeverték. A gyilkos legén, haldokolva szállították be a nagykárolyi Közkórházba. — Az inasgyerek hullája. Az Uj Szatmár hasábjain hirt adtunk arról, hogy Róth Gyula lakatosmester tanonca, Sö- rényi István a napokban fürdés közben a Szamosba fűlt. Az inasgyerek hulláját kedden délután Szűcs Jár '. *" dyam- mérnöki hivatal munkása kilógta. A szerencsétlenül járt tanoncfiu hulláját beszá- litották a közkórházba, ahonnan boncolás mellőzésével temetik el. — Tanuló fizetéssel felvétetik az Unger-féle divatáru üzletében. — Tolvaj cigánylegény. A szatmári királyi ügyészség körözőlevelet adott ki Lakatos József akiihegyi cigánylegény ellen, aki Jakab Salamonné üzletéből 30 koronát és több száz korona értékű fűszerárut ellopott, s azután megszökött. — A fiú bűne. Gyapjas József halmii lakos feljelentést tett a csendőrségen József nevű fia ellen azért, mert az feltörte a lakását s onnan miuden elvihető tárgyat ellopott. A csendőrség a bűnös fiú ellen megindította az eljárást. — Gyanús haláleset. Miklós Flóri- ánné kapnikbányai lakos a napokban gya-* nus körülmények között meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy halálát • szivbénulás okozta. — A fürdés áldozata. Salamon Gyula tiszakóródi földműves a napokban fürdés közben a Tiszába fulladt. Holttestét csak késő éjjel találták meg. A csendőrség az esetről jelentést tett a fehér- gyarmati járásbíróságon. A fehérgyarmati járásbíróság, mivel bűntényt nem látott fennforogni, a hulla eltemetésére megadta az engedélyt. — Egy jó forgalmú vas fűszer üzlet azonnal átadó. Cim a kiadó- hivatalban. Nagy választék kerti és terrasz butrokban, jégszekrényekben, horganylemezből készült fürdőkádakban, mángorló gépekben, lűttichi gyártmányú vadászfegyverek, flóbertek és revolverekben, asztalkonyhákban és mindennemű konyhafelszerelési cikkekben Melchner Testvérek vaskereskedésében, Szatmár, dr. Lehóczky-ház. Telefon 162. UjMmm Julius elsejével uj előfizetést hirdetünk lapunkra és tisztelettel kérjük azokat a vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése e napon lejár, szíveskedjenek az előfizetés diját beküldeni, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. Hmeriffíii szökött a tur- Mesi postamesternő. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, julius 3. Szamosy Ernőné turterebesi postamesternő, mint az Uj Szatmár megirta, ezelőtt néhány nappal bezárta a turtere- besi postahivatalt s megszökött. A turterebesiek erről rögtön jelentést tettek az igazgatóságnak, ahonnan leküldték egy hivatalnokot, hogy tartson rovan- csolást a turterebesi postahivatalban s állapítsa meg, nem követett-e el sikkasztást a postamesternő. A hivatalnok megtartotta a rovan- csolást s akkor kiderült, hogy Szamosyné 1966 korona 76 fillér hivatalos pénzt elsikkasztott. A kiküldött hivatalnok erről rögtön jelentést tett az igazgatóságnak. Az igazgatóság pedig sikkasztás miatt feljelentést tett a hűtlen postamesternő ellen. A csendőrség az igazgatóság feljelentése alapján megindította a nyomozást, egyben pedig köröző levelet adtak ki Szamosyné ellen. Kedden délután a sikkasztó postamesternő ügyéhen váratlanul szenzációs fordulat állott be.