Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1912-07-18 / 91. szám

«• radikális politikai napilap A föld Egy héttel ezelőtt még nagy volt az aratósztrájkok füstje az országban, azon­ban el is füstö­lögtek hamaro­san Tüzüket vagy eltaposták, vagy kialudt magától. Szokott muzsiká­ját vidámanpengi a kasza s a vá­gógépek garma­dába öntik az életet, az acélos gabonát. A búza nem pusztult el learatatlanul, meg­telnek a^;csűrök, lesz őrleni valójuk a malmoknak, — de azért az or­szág mégis éhes marad, noha ez az esztendő gazdaságilag nem tar­tozik a rosszak közé, inkább mond­ható jó közepesnek. Ezt lehet kivenni a földmivelési miniszter legutóbb kiadott jelenté­séből is, amely mostanában nagyon sok embernek a legkapósabb ol­vasmánya. Nagyon sok embernek, aki azonban se nem gazda, se nem szántóvető, csak épen arató a p.a- pirbuza dustalan és buzavirágtalan, mindazáltal igen kövér mezőin. S éppen ezeknek a búzából élő bu- zátlan köröknek mohó érdeklődése miatt a lapok gazdasági tudósítá­sai nem éppen megbízhatók, mert inkább a börze, mint az igazság szolgálatában állanak, mivel amaz jobban fizet emennél. Mindazáltal a tudósítások torzításán keresztül is ki lehet venni annyit, hogy ha ka- naáni világ nincs is Magyarorszá­gon, nagyon elviselhető eredmény a mostani. S ha ki lehetne egyezni a földdel, hogy mindig legalább igy fizessen meg a ráfordított munkáért, érdemes volna vele kiegyezni. A baj csak az, hogy a mai| közgazdasági viszonyok még akkor is tönkretennék az országot, ha le­hetne ilyen kiegyezést csinálni a földdel. Nem tudunk a földdel bánni s a föld minden különös boszuja nélkül a magunk keze ver meg bennünket. Erre ugyan sok derék magyar ember csóválja meg hara­gosan a fejét és azt mondja, hogy bolond beszéd az ilyen, mert éppen a magyar ember él-hal a földért és az Isten úgy teremtette a magyar gazdát, hogy a földszerzésben min­den más náció arról vegyen példát. Hát nem kell haragudni, mert aki haragszik, annak nincs igaza. Mi nem vagyunk pár exelence iöld- mivelő állam, ahogy szavalni szok­tuk, hanem mi olyan földmivelő népek vagyunk, akik nem értünk a földműveléshez. A magyar mező- gazdasági termények exportját nem gazdasági fejlettségünk, hanem gazdasági visszamaradottságunk hozza létre. Az, hogy a nyugoti ál­lamok nem bírtak a gabona terme­lésből elég jövedelmet huzni, azért áttértek a nagyobb hasznú kereseti ágakra. Ebből származott a mi ve­szedelmünk. A gabonapiacon urak lettünk ugyan ideig-óráig, de gaz­dálkodási rendszerünkön nem fej­lesztettünk semmit s mert nem ha­ladtunk, elmaradtunk a kortól. Mindenki tudja, hogy ez igy van, de nem szeretjük kimondani. A számok nem olyan szégyenlős természetűek, beszéljenek azok. A magyar gabonatermények közt leg­jövedelmezőbb a búza. Ezt véve alapul, a magyar föld hektáronként brutto 200—220 koronát hoz, de többször amakkor, mint emekkor jár közel az eredmény. Ez pedig olyan gyönge eredmény még a maximális határon is, hogy egye­nesen kétségbeejtő. Különösen ha még hozzávesszük, hogy Magyar- országon az összes bevetett terület­ből tizenkétmillió hektárból kilenc milliónál több szemes terménnyel van bevetve. Szép tudomány a közjogi gra- vámeneké is, de ennek az oktalan gazdálkodásnak is nagy része van abban, hogy Magyarország Ausztria rab-gyarmatává lett. Földbirtokai­nak egyoldalú kihasználása gyar­mattá tette az országot, kenyeret- len koldussá tette a népet. Akkor is koldusok vagyunk, mikor legjob­ban szolgál az idő a gabonára. Az se használ a tizenhárommilliónyi magyar földmivesnek, ha kitűnő kereskedelmi konjunktúrák révén a legjobban tudjuk értékesíteni a termést. A természetes erők és anyagi kincsek egyetlen biztos fun­damentuma a föld, de okosan kell vele bánni, mert különben koldus­botot terem. Egy jó családból való két-három gimnáziumot végzett fiú órás ■— ..■■ üzletemben tanulóul felvétetik. - — SZ ENTGYÖRGYI GY. ATTILA-UTCA • Szatmár, julius 17. A helyi emberek kölcsönös támo­gatása olyan természetes dolog, amiről ma már szinte nem kellene az újságnak írni. Azonban városunkban még mindig nem eléggé erősen vert gyökeret ez az érzés. Pedig kötelesség, hogy az egyhelyütt lakó, küzködő és vergődő emberek egy­mást minden téren buzgón támogassák. Az egy helyt élők közösen viselik a város fenntartásának nagy terheit. Egyik­nek épugy érdeke, hogy a másik boldo­guljon, mint viszont, mert akkor képes viselni a városi pótadót és egyebeket, fenntartani iskolát, színházat, fejleszteni a kultúrát, erősebbiteni a jótékonyságot, a felebaráti szeretetek Szerencsére a város is eléggé nagy, fejlett és eleven ahoz, — hogy ma már nem szorulunk idegenekre. Áll ez külö­nösen a kereskedelemre és iparra. Ez nálunk a legfőbb megélhetési forrás, min­denkinek, szegénynek, gazdagnak egyaránt kötelessége, hogy ezt a kenyéradó forrást szeretettel, gonddal ápolja. Nehéz időket élünk. Pénz nincs, hitel nincs. A kereskedő és iparosvilág I. évf. 91. sz. 8z&tsnár>Németi 1912 julius 18 Csütörtök Gallérok gőzmosása IMI fÄh1 4‘‘él i && gw Kézimunkák, glacé keztyük, tükörfénnyel hófehérre ®is bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886 Ára 6 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom