Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1912-07-17 / 90. szám

■ radikális politikai napilap A kormány statisztikát közöl­tét lepénzelt lapjaiban azokról a törvényhatósá­gokról, amelyek a júniusi esemé­nyek dacára bi­zalmat szavaztak neki. Ennek a statisztikának ezt a íenhéjázó cí­met adták: „Az ország a kor­mány mellett.“ Nem kicsinyeliük azt az ered­ményt, amit ily módon a főispán! presszió s egyéb hivatalos erőfeszí­tés a törvényhatóságoktól ki tudott csikarni. A kormány meg lehet elégedve expozituráival, mert iól teljesítették a kötelességüket. Leg­alább a statisztika számára elég jól. De ha a számok mögött rejlő igazságokat kutatjuk, egészen más eredményre jutunk, mint a kormány. — Goethe szerint csak fél igazság az, hogy „számok kormányozzák a világot“, mert a számok azt is mu­tatják, hogy a világ hogyan kor- mányoztatik. És ez a „hogyan“ az, ami fontos. Ez az, ami a számok­nak értéket, súlyt ad. Ami életet lehel beléjük. S ami ezt a bizalmi statisztikát a kormányra nagyon kedvezőtlenné teszi. A kormánynak, ha csakugyan az lett volna a célja, hogy az or­szág hangulatának képét adja, ak­kor azt is tudnia kellett volna, ho­gyan jöttek létre ezek a bizalmi nyilatkozatok. Akkor arra is fel k'ellett volna hívni a figyelmet, hogy jobbára a nemzetiségi várme­gyék azok,' melyek a kormány mellé falanxként szegődtek és hogy a tőzsgyökeres magyar törvényha­tóságok a kormány ellen foglaltak állást. Mi is tudunk statisztikát össze­állítani az ország hangulatáról s ebben a statisztikában benne van az összes ügyvédi kamarák bizal­matlansági szavazata a kormány ellen. Benn van több mint három­száz népgvülés tiltakozása a kor­mány törvénytiprásai ellen és pe­dig olyan népgyüléseké, amelyeket nem ellenzéki választókerületek polgárai, hanem kormánypárti ke­rületekéi tartottak. Ebben a statisz­tikában benne van Serényi Béla besztercebányai kudarca s benne vannak azok a csendőrök, akikkel magát Tisza István a saját úri por­táján őrizteti. Benne van az a nyomtatott bizalmi nyilatkozat, a melyet a hatalmi terror minden eszközével köröztek a vasutasok közt, benne vannak a felületesen keresztülhajtott kortestörvények. Benne van a mi statisztikánk­ban azoknak a népgyüléseknek a száma is, amelyeket a hatóság a gyülekezési jog nagyobb dicsősé­gére betiltott, mert tudta, hogy a kormány ellen foglalnak állást. — Benne van az a gaz manőver, a melyet a kormány a zsoldba nem álló becsületes sajtó gúzsbakötésére folytat. Benne van az egész mungó- had, amelynek hősei nem mernek beszámolót tartani. — Benne van­nak azok a kibontakozási tervek, amelyekkel a kormány és pártja elárasztja a kabinetirodát s benne vannak azok a mungó felkinálko- zók, akik Lukács és Tisza elejté­sével akarják az országot megbé­kíteni. Ez sokkal igazabb statisztika, mint amelyet a kormány közöltét « és ez sokkal jobban feltünteti az ország hangulatát. A statisztikának igazi értelme és értéke csak úgy van, ha min­denre kiterjed s a tényeket igazán feltünteti. A számokkal való játékra s a valóság meghamisítására nem volna szüksége a kormánynak, ha meg volna győződve a maga iga­záról. A kormány statisztikája csak arra jó, hogy önmagát ámítsa vele. Ne statisztikát tegyen közzé a kor­mány, hanem rendeljen el válasz­tásokat, ha van bátorsága. És ne katonasággal és csendőrséggel, ne pénzzel és szolgabirákkal válasz­tasson, akkor majd meglátja, hogy az ország tényleg a kormány mel­lett van-e? Akkor majd meg fogja látni a kormány, hogy azok a tör­vényhatóságok képviselték a ma­gyarság igazi véleményét, amelyek a kormánynak bizalmatlanságot szavaztak s azok a képviselők kép­viselik az ország polgárainak túl­nyomó nagy többségét, akiket Tisza István rendőrökkel vezettetett ki a képviselőházból. Tennis - labdák, labda-ütök, ha­lászat! cikkek Ragályinál, a H makói rendőrök meg a szatmáriak. Szatmár, julius 16. A makói rendőrök a napokhan adták meg a radikális választ a város vezető­ségének arra a szűkkeblű és antiszociális határozatára, mellyel a rendőrség fizetés - emelési kérelmét visszautasította. A makói rendőrök az egyedüli helyes cselekedet­tel : sztrájkkal válaszoltak erre a hatá­rozatra. Szatmáron időtlen idők óta húzódik vásárolta a festéket. Telelőn 368. szám. Ne fessen ni a faira ha nem Vámosnál ; fai 2 toroéiujszékkei szemben. mm !. évf. SO. sz. Szaímár-Xémeti 1912 julius 17 Szerda Ára 6 fillér Számolt Hnyiesi a világot

Next

/
Oldalképek
Tartalom