Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1912-07-16 / 89. szám
19)2. július IS 2. oídfil üjJzaími Az egyik minister küzd az alkskolizmus ellen, a másik kcrcsma-engedélgeket osztogat. — Az Uj Szatmár eredeti tudósítása. — Szatmár, julius 15. Két hir fekszik előttünk. Két nagyon jellemző hir, amely pompás képe a magyar közéletnek, ahol nyakra-főre, ész nélkül csinálják az egymással ellentétes dolgokat, ahol ha a jobbkéz néhanapján, nagy ritkán elkövet valami okosat, a balkéz nyomban ott terem, hogy azt lerombolja. Az egyik hir igy szól: Küzdelem az alkoholizmus ellen. A belügyminiszter Szatmármegye közönségéhez a következő rendeletet intézte : Az alkoholizmus elleni küzdelem kulturális társadalmi és egészségügyi jelentőségére való tekintettel kívánatosnak és fontosnak kell tartanom, hogy a szeszes italok káros hatásának, valamint az alkoholellenes küzdelem eszközeinek ismerete a társadalom minden rétegébe behatoljon. Az alkolellenes propagandának kitűnő eszköze lévén a sajtó, az Alkoholizmus cimü lapot, amely immár nyolcadik esztendeje hirdeti országszerte a szeszes italoktól való tartózkodás előnyeit, valamennyi vármegyei törvényhatóság és járási főszolgabírói hivatal részére tárcáin terhére egy-egy példányban megrendelem, hogy az alkoholizmus elleni mozgalmat ez utón is elősegítsem. Tehát a belügyminiszter kívánatosnak és fontosnak tartja, hogy minden eszközzel küzdjön az alkoholizmus ellen s e célból nem ugyan a nép, de a főszolgabírói hivatalok részére megrendeli az Alkoholizmus cimü lapot. Távol áll tőlünk, hogy el legyünk ragadtatva a kegyelmes miniszter magas intézkedésétől, mert ösmerjük már az ilyen intézkedések „kulturális, társadalmi és egészségügyi jelentőségét“. Az intézkedés feltétlenül üdvös, különösen a pártfogolt lap finánciai szempontjából és azért is, hogy legyen alkalma a főszolgabirói hivatal hajdújának egy igen tanulságos és hasznos újságot olvasni, az itóka mellett, ha a hivatal kisepergetése után betér a korcsmába egy-két kupicára. A másik híradás arról szól, hogy ami Szatmár városában legsürgősebb volt, azt sikerült a város vezetőségének számos akadályon keresztül megszerezni. Kórházunk nincs, az őrülteket a csendőri fogdába kell becsukni, egy seprőgép beszerzése óriási nehézségekbe ütközik, de mindezeknél sőrgősebb az, amit a városnak sikerült a pénzügyminiszternél keresztülvinni felemelték Szatmáron az italmerések létszámát. A nagy és közhasznú ügy keresztülvitele nem ment könnyen. A pénzügyigazgatóság például — amely kitünően ösmeri Szatmár viszonyait italmérések szempontjából — határozottan ellene foglalt állást, mert hiszen eddig is 60 lett volna a törvényszerű létszám, ténylegesen mégis 74 engedély van kiadva. De valamelyes magas érdek azt kívánta, hogy ez a létszám törvényesen 80-ra egészittessék ki, amelyet ugyanazon jogalapon, mint a havanat, ismét szabad lesz túllépni néhánynyal. Ahol jár az ember Szatmáron, mindenütt korcsmával van tele az utca, folytonos a panasz, hogy uton-utiélen részeg emberek dőlnek az ember nyakába, a mentők nem győzik a részeg embereket behordozni, a biróságoknál előforduló bűnügyek nagy része a korcsmákból kerül ki, ha az ember elolvassa a lapok napihireit, berúg a sok pálinkatartalmu szenzációtól és akkor Szatmár város vezetősége mivel kedveskedhetik egyébbel: kieszközli az italmérési engedélyek számának felemelését. Jó lenne azonban a két miniszter intézkedéseit — a belügyminiszterét meg a pénzügyiét — összeegyeztetni és az újonnan nyitandó italméréseket arra kötelezni, hogy ők is járassák az Alkoholizmus cimü lapot. Egy jó családból való két-három gimnáziumot végzett fiú órás ■■ üzletemben tanulóul felvétetik. ■■■■ SZENTGYÖRGYI GY. ATTILA-UTCA R Szamos CsoinaRázo Egylet yardén partija. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, julius 15. Fúvós zenekartól, hajóhinta verklijétől, ringlispiel zenéjétől, sátoros „művészek" kikiáltásaitól, cigányzenétől voltak hangosak vasárnap délután a Kossuth-kert sétányai, amelyeken minden talpalatnyi helyet elfoglalt a tömegesen kitóduló közönség. A kertet színes lampionok díszítették, amelyek este — különösen a tó vize fölött — tényleg tündéri ragyogást kölcsönöztek. A fennti attrakciókon kívül sok látogatója volt még a gyorsfényképészeti műteremnek, a Luna ügyesen kiállított sátrának, ahol a forrásvállalat előzékenységéből hideg hűsítő italokat szolgáltak ki. A délutáni szórakozást a csónak keresztanya választás tette élénkké. Legtöbb szavazatot dr. Galgóczy Árpádné kapta, akinek nevére az uj csolnakot nyomban ünnepélyesen meg is keresztelték. Dr. Galgóczvné után legtöbb szavazatot kaptak Bárdóly Sári és Erdélyi Magda. Este a Kossuth-kerti kioszkban kabaré volt, amelyen a vármegye közönségének szine-java jelent meg. A közönség nagy élvezettel hallgatta a műsort, amelyen Essigmann Emil, Sajó József, Kováts János, dr. Bertalan István és dr. Papp Dezső olasz tengerész maszkban előadott dalokkal, Fejes Mariska bájos szavalattal, Varjú Ibolyka és Kondor Sándor művésziesen előadott dialóggal, dr. Fábián Lajos óriási derültséget keltő aktuális strófákkal, Sajó József és dr. Bertalan egy pompás Molnár dialóggal, Naeter Elza, a tescheni operaház tagja gyönyörű dalokkal szerepeltek. A Conferencier tisztét Dénes Sándor töltötte be. Kabaré után Medveczky Klárika fényesen kivilágított csónakban a tó vizén énekelt bájos dalokat, miután kezdetét vette a táncmulatság. A rendezés főérdeme a Sajó Józsefé, kinek Acél Nándor, ifj. dr. Kölcsey Ferenc és ifj. dr. Cholnoky Imre voltak fáradságot nem ösmerő segitő társai. A mulatság úgy anyagilag, mint erkölcsileg kitünően sikerült. Fél millió koronás oálió- csaiás. flmerikia szökött kereskedő. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, julius 15. A napokban Szaplonczay Pál nyugalmazott honvéd huszárkapitány, batarcsi földbirtokos, feljelentést tett a szatmári rendőrségen Kertész (Kupferstein) Ferenc ellen, azért, mert vele a legfurfangosabb módon több százezer korona értékű váltókat aláíratott, azon a címen, hogy azokat bankban nem értékesíti, hanem mint üzleti váltókat az átmeneti forgalom lebonyolítására használja fel. Szaplonczay léprement s aláírta a váltókat. Kertész azonban ezeket a váltókat nem az átmeneti forgalom lebonyolítására, hanem a saját céljaira használta fel. Ily módon azután egy fél millió korona erejéig károsította meg a hiszékeny földbirtokost. A csaló kereskedő, amikor érezte, hogy a csalásra rájönnek, kiszökött Amerikába. Kupferstein Magyarországba jön. Kupferstein Ferenc, aki még ezelőtt néhány évvel Galíciában házaló volt, egy szép napon elhatározta, hogy otthagyja ősei országát s bevándorol Magyarországba. Huszton telepedett le. Azzal a pár forinttal, amit Galíciából hozott, fa, szén és mészkereskedést nyitott. A bevándorolt ember azonkívül erdő adás-vétel közvetítésével is foglalkozott. Az üzlet jól ment. Kupferstein rövid idő alatt pár ezer koronát szerzett. A ravasz kereskedő mikor látta, hogy az üzleti vállalkozásai kitünően sikerülnek, nagyobb üzlethez fogott. Avasfelsőfalu határában potom áron megvett egy 100 katasztrális hold terjedelmű erdőt. Jóformán meg sem kötötte az eladóval a szerződést, amikor újabb vevő jelentkezett. Kupferstein az erdőt 20.000 korona nyereséggel eladta. Az ily módon megvagyonosodott kereskedő most már a huszti piacot kicsinynek találta s Huszton birt házát és üzletét hamarosan eladta, s 1909. december végén Debre- czenbe költözött. A huszti boltosból vezér- igazgató lesz. Kupferstein alighogy letelepedett Debrecenben, uj üzlet után látott. Közben a nevét beliigymin zteri engedélylyel Kertészre változtat! ... Rövid idő alatt sikerült befurakodnia a debreceni pénzemberek körébe, akiknek I a legközelebbi napokban kiilönvonattal a j :: Renlow-féle nagy hírneves :: Elsőrangú műlonarok, műlooarnők, modern lóidomitás. - II nilágnárosi műsor kizárólag elsőrangú attrakciókból áll. Bősekkel naponta a falragaszokon.