Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-29 / 76. szám
1 Te deum (L.) Beköszöntött az iskolai év vége és a tiz hónapi állítólagos munka után elérkezett a nyugalomnak perce és a nebulók kézhez kapják _ végre-valahára az annyire óhaj- tottbizonyifványt gyakozásának, munkájának gyümölcse a bizonyítvány, amiért hónapokon át küzdött. Minden törekvő diák előtt a legfőbb valami, az Ígéret földje a jeles bizonyítvány. S minden jó, ha tele van spékelve jeles és jó Osztályzatokkal a rongy irat, amit az iskolai év bezárásával kezébe nyomnak minden diákembernek. Pedig milyen értéktelen nyomtatvány ez a papírdarab, ha figyelmesen áttanulmányozzuk tartalmát. Jelesek sorakoznak egymás mellé s ezek az érdemjegyek nem beszélnek másról, mint hogy a törekvő ifjú kiváló előmenetelt mutatott a latin és görög nyelvből, a magyar retorikából, * a katekizmus kanyargós igazságaiból, az apologetika idejét múlt tételeiből, esetleg a történelemből, vagy a hittantanár uraktól inficiált természettudományokból. Véges-végig értéktelen lom, a mivel teletömig a gyermékifjunak fogékony, élettől duzzadó lelkét. A gyermek fiatalságának minden rugalmasságával az életre volna hivatva, és ehelyett kapott értéktelen terhet, töméntelen előítéletet s holt anyagot. Rettentő az a pusztítás, amit a középiskola végez az ifjúságon. Ifjak, kik előtt ott áll a munkás élet, nem tesznek egyebet nyolc éven keresztül, mint rágódnak évezredek előtt letűnt népeknek irodalmi és történelmi emlékein. Diákéveik legrettentőbb ó~áit köszönhetik a latin szórágásnak és nyolc évi hosz- szas kínlódás után se tudnak any- nyira haladni, hogy „puska“ nélkül képesek lennének Horatiusnak egyetlen versszakát is megérteni tökéletesen. S ez a tantárgy, a latin középiskolai oktatásunk gerince, s ha ily korhadt, mállott már maga a központi szerv, amibe kapcsolódnia kell a többi ismeretnek, akkor milyen lehet a többi? A történelem háborúk fölsorolásából, hadjáratok hosszadalmas leírásából áll csak s a múltnak értékes tapasztalatai, előző nemzedékek harcos vajúdásai teljesen ismeretlenek a középiskola tanrendjében. Ha mégis kitérje.^ kednek az .emberi fejlődést érdeS® és megrázó eseményekre, akkor abban nincs köszönet. A francia forradalomban például nem látnak mást, mint vérontást, a királyság bukását és az egyház megalázását. Azt, hogy a francia forradalom szabadította föl az embert a középkor flz 113 SZBTÍÜBR tárcája Márai és Gáspár. Irta: Ady Endre. ( Májusnak szép, zajos vasárnapján, délután, sok orgonavirággal felerőlködött a harmadik emelétre Csontos Gáspár. Budapesten történt ez, a Csikágóban, talán az Elemér-utcában, de biztosan megtörtént. Csontos Gáspár megállóit Mezei Mária előtt és kissé zavarodottan átnyújtotta neki az orgona-bokrétát. És még zavarodottan beszélni is akart, mondani valamit, ami sikerült is majdnem: — Mezei Mária, látod mégis csak eljöttem, itt vagyok s ha akarod itt maradok, vagy elviszlek téged is magammal! Ez a májusi délután, itt Budapesten, olyan furcsa nászt hozott össze akkor, hogy érdemes azt elmondani. Kezdődik, mint egy mese, vagy egy pásztorjáték: megszerették valamikor egymást Mária és Gáspár. Meg se szerették jobban mondva, csak megkedvelték, amiként az a kis faluban szokás. Ott, ahol termő a föld, uralkodik rajta a taposókon s nem tűri a nagy szenvedélyeket. Gáspár és Mária falujában a Gáspárok és Máriák élete egy idő óta csupa szomorú nyugtalanság. A Gáspárok kapálnak, aratnak, őszszel és télen, ha fagy nincs, árkolnak, ha akad árkoló munka. A Máriák pedig, ha nem mennek férjhez, beszaladnak a vénülés elől a városokba. Városi cselédek lesznek a Máriákból s követik őket, mint a lunátikusok, a Gáspárok. így özönlenek a falu emberei a városok irányában űzötten, tudat nélkül, vakon. Hámm, egyet nyel a város s egy- egy Mária vagy Gáspárt úgy lenyel, mintha sohase lettek volna. Mert bomlik a falu s nincs áldás a városokon sem. Egészen messze Amerikáig eljut az, akinek a nagyapja ki se mozdult a faluja határától. Uj és uj boldogtalanságot tapasztal mindenütt s végül is megbán mindent az ember. Csontos Gáspár legényerőben feljött Budapestre, hogy itt megkeresse Mezei Máriát, ki hir szerint Budapesten cselédnek állott el. Sok lótás-futás után valahol Budapest szélén, bekerült egy nagy téglagyárba. Itt az agyagos földet ásta a hét hat napján. Vasárnaponként pedig gyámoltalanul, de elszántan nyakába vette a várost. Három-négy évig ilyen kóborlásoknál minden falusias szoknya, színes kendő belevillan a szivébe. Figyelve ődöngött az aszfalton, nyomokat... jeleket, üzeneteket keresett — Máriától. — Kellett — dörmögte magában — itt és erre kellett járnia Mezei Máriának, él és itt él. Csak az a baj, hogy akiket keresünk, azok máskép szabják az utcákat, mint mi. Az ásóval dolgozó embernek öregszik meg leghamarabb a szive. Az árkoló, vagy földásó e^ber gödröt váj s a gödör Alii a termőföld, ha kellően trágyázzák. Ehhez ma már elengedhetetlen kellék a kísérletek alapján elismert aranyéremmel kitüntetett melyet olcsón árus.t az fekáf komposzt tkágya, :: Első Szatmári Műtrágyagyár ... iroda : BERCSÉNYI-UTCA 21. szám ==■=*= Ára 6 fillér. I
