Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)

1912-06-27 / 74. szám

4. oldal UjJmimm 1912. junius 27 séggel vezetett végig bennünket a mo­dernül berendezett laboratóriumon, de a város közélelmezési viszonyairól sajná­latunkra azonban nem adhat felvilágosí­tást, mert az intézet ugyan már két hó­napja meg van nyitva, de hatósági vegy- vizgálatot nem teljesít, mert az intézet­nek még nincs joga nyilvános hatósági vegyvizsgálatra. A városnak tehát van egy" költségesen felszerelt laboratóriuma, de' semmi hasznát még nem veszi, mert csak a magánorvosoknak áll rendelke­zésére, akik legnagyobb r^szt nem is tudják, hogy ilyen intézmény is létezik már- Szatmáron. Sőt az orvosok is alig- aiig támogatják a vegyvizsgáló intézetet, a közönség pedig egyáltalában nem tud róla, hogy ilyesmi létezik, mert a város nem tesz semmit annak az érdekében, hogy ez köztudomásra jusson, az intézet vezetője pedig sem komolyságával, sem a hivatal méltóságával nem tartja össze- férhetőnek a reklamirozást. Sőt annyira nem törődik a város a vegyvizsgálóval, hogy a főkapitányon és egy városi tanácsoson kívül a város ve­zetőségének egy tagja se látogatta meg még az intézetet, sőt nem látogatta meg a t. főorvos sem, akit pedig érdekelnie kellene a dolognak, mert most ő fogana­tosítja ugyan a tejvizsgálatot, azonban azt el kell ösmernünk, hogy bármilyen képzett orvos, mégsem szakképzett ve­gyész. Különösen meglepett bennünket az, hogy a vizsgálóállomásnak a füszerke- reskedok nem üzletfelei, holott nekik éppen nagy érdekük lenne, hogy az üz­letükön keresztülmenő fűszeráru vegy- vizsgált állapotban kerüljön forgalomba. No de gondoltuk legalább felhívhat­juk a magánosok figyelmét a tápszer- vizsgáló intézetre s legalább ha valaki­nek kételye támad, hát elviheti a gyanús­nak látszó élelmiszert a városi vegyvizs­gáló intézetbe s meggyőződhetik, hogy nem hamisitvány-e. Igen ám, de mikor ezt a tervünket felvetettük, megjegyezte a vegyész ur, hogy akkor azt se mulasz- szuk el megemlíteni, hogy a vegyvizsgá­lat nem díjtalan, hanem tekintélyes kis ára van, például egy tejvizsgálat 8 ko róna. Mit méltóztatnak gondolni, ezek után melyik szegény becsapott piaci vásárló viszi a hamisított vagy romlott tápszert a vegyvizsgálóba, hogy megtudja : egész- séges-e, vagy sem. 8 koronáért inkább egy hétig eszik a szegény ember romlott vagy hamisított tejet. Itt tehát sürgős tennivalók mutat­koznak. A nyilvános vegyvizsgáló nem dísznek létesült s ott a városi rendőr- hatóság hivatalból köteles ellenőrizni a város élelmezését. radikális politikai napilap Megyeien naponta reggeli órakor =—==£= Főszerkesztő: Dr. TANÓDY ENDRE Felelős szerkesztő : DÉNES SÁNDOR Előfizetés r HELYBEN: VIDÉKRE: Egész évre . . K 16‘— Egész évre . . K 18 — . Félévre . . . K 8'— Félévre . . . K 9 — Negyedévre . . K 4-— Negyedévre . . K 4 50 Egy hónapra . K 1‘40 Egy hónapra . K 170 Egyes szám ára 6 fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, ISKOLA-KÖZ 1. TELEFON 358 mi hírek Magunkról igazán kevés betűt koptatunk e lapok hasábjain. De most, mikor az Uj Szat­már a mai nappal betöltötte miiködé- désének első három hónapját, most, az előfizetési felhívások idején, a lezajlott nagy politikai csata után, mikor leperdültek a magyar közélet legviharosabb napjai, hadd ejtsünk egy-két szót magunkról is. Az Uj Szatmár büszkén tekint vissza első három hónapjára. Köte­lességét azzal a tökéletességgel tel­jesítette, ahogy azt az olvasó méltán elvárhatta. Gyorsan és pontosan, hűen és lelkiismeretesen elégítettük ki az olvasóközönség kíváncsiságát, de vi­szont nem éltünk vissza sohasem ezzel a kíváncsisággal, nem igyekeztünk sohasem felfújt dolgokkal pár fillért kizsebelni a közönségtől. A politika korszakos eseményei nem szorították ki lapunk hasábjairól a szatmári és szatmármegyei tudósí­tásokat sem. Mindenütt ott voltunk, ahol a közvélemény szolgálata megkívánta, nem fordult elő Szatmáron és a me­gyében egy olyan jelentős esemény sem, amelyről az Uj Szatmár olvasó­tábora tudomást ne szerzett volna. Nem szolgáltuk senki érdekét, csak a közönségét. Tisztességesen, becsületesen, pártoktól és magánosok­tól függetlenül dolgoztunk és fogunk dolgozni ezután is. Cserébe nem kérünk mást: csak a közönség támogatását nemcsak a most kezdődő uj évnegyedre, hanem továbbra is. — A kassai hadtestparancsnok Szatmáron. Nagy vendége lesz ma, hol­nap és holnapután a szatmári katonaság­nak. A ma esti 7 órai személyvonattal érkezik meg Szatmárra Borolyevic Szve- tozár, altábornagy, a kassai 6. hadtest paracsnoka, hogy a szatmári helyőrség fölött szemlét tartson. A hadtestparacsnok szalonkocsiban érkezik és a város gon­doskodott róla, hogy a szalonkocsi meg­állóhelyétől az állomási kijáratnál álló diszzázadig szőnyeg fedje a utat. A ka­tonaság és a hivatalos város nagy appa­rátussal fogadja a hadtestparancsnokot. — Itt emlitjük meg, hogy tegnap este érke­zett Szatmárra gróf Marenzy altábornagy, kolozsvári honvédkerületi parancsnok 26 törzstiszt társaságában, akik harcászati kirándulást végeznek és kétnapi itt idő­zésük alatt Nagybányát és környékét is meglátogatják. — Műkiállitás. Scheiber Hugó és Pádli Aladár festőművészek, akiknek szá­mos festményük volt a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban és a Művészbázban ki­állítva, jelenleg Szatmáron vannak. Fest­ményeik a Viktória szálló 10. számú szo­bájában megtekinthetők. A két festőmű­vész munkáit ajánljuk a képkedyelő kö­zönség figyelmébe. — Eljegyzés. Mándy Ilonkát, Mándy Bertalannak, volt szatmári forgalmi fő­nöknek, most h. üzletvezetőnek leányát eljegyezte dr. Lorenz Artur Debreczenben. — A koronajáradék áresése. A ko­ronajáradék árfolyamánapról-napra alacso­nyabb lesz és sajnos semmi semmi sem történik arra nézve, hogy az államhitel megszilárdítása érdekében a járadékok áresése megakadályoztassék. A tegnapi napon a magyar koronajáradék 87.70, az osztrák koronajáradék pedig 87.80 koro­nával zárult. Két napig a magyar korona­járadék 10 fillérrel drágább volt, mini az osztrák koronajáradék, az osztrák posta­takarékpénztár azonban közbelépett és nagyobb tételek vásárlásával helyreállí­totta az egyensúlyt a két járadék között, sőt az osztrák járadék árfolyamát a ma­gyarral szemben ismét feljavította 10 fil­lérrel. Igaz, hogy a járadékok áresése nemzetközi tünet, de az is igaz, hogy seholsem történik a kormány és a vele összeköttetésben levő intézetek részéről oly kevés intézkedés a járadékok árha- nyatlásának meggátlására, mint nálunk. Mikor a véderőjavaslatok erőszakos meg- szavaztatásakor szükség volt a tőzsdei hangulat megnyilatkoztatására, akkor nagy tételekben vásárolták a kormány megbí­zásából a járadékokat, mikor azonban a kormány politikai érdeke megszűnt, ezek a vásárlások is elmaradtak és most a koronajáradék feltartóztathatatlanul sülyed és ma már elérte kibocsátása óta a leg­alacsonyabb árfolyamot. Ilyen hatalmas áresése a koronajáradéknak még háború idején sem volt. — Halálozás. Özv. Szabó Józsefné, szül. Horváth Erzsébet 25-én éjjel 59 éves korában meghalt. Temetése tegnap dél­után volt nagy részvét mellett. ’ — A nagybányai országos kép- kiállitás. A Nagybányai országos kép- kiállitás, mely ez év julius hó 15-én nyí­lik meg, valóban nagyon impozánsnak és érdekesnek Ígérkezik. A képkiállitáson képviselve lesznek mindazon mesterek, akik a nagybányai festőkoloniával annak fenállása óta bármi összeköttetésben ál­lottak. így több képpel fog szerepelni a kiállításon Hollósy Simon mester, ki ez­előtt tizenhét évvel Thorma János és Réti István társaságában a festőkoloniát alapította. A kiállítás főérdekessége lesz, hogy rektrospektive mutatja be a nagy­hírű s nagy sikereket aratott festőkolonia múltját, fejlődését, megizmosodását. A kiállításra ezideig mintegy 700 képet je­lentettek be. A megnyitási ünnepély igen nagy arányú lesz. Résztvesznek azon a szomszédos vármegyék, a vármegyei iro­dalmi testületek, a fővárosi müvésztár- saságok. A kiállítást maga a kultusz- miniszter, gróf Zichy János fogja meg­nyitni. — Iskolai beirás. A felső kereske­delmi iskolában, valamint az egy éves női kereskedelmi tanfolyamon az 1912—13. tanévi beírások juiius bő 1—4 napjain d. e. 9—12-ig tartatnak meg az iskola Árpád- utcai helyiségében. A helyben végzett, de idegenben lakó tanulók kivételesen már folyó hó 26-tól kezdődőleg jelentkez­hetnek felvételre. A tanév elején, szep­tember hó első napjaiban újabb felvétel csak az esetben lesz, ha az osztályok szabályszerű létszáma be nem telik. A tanév végi beíráskor 10 K felvételi dij fizetendő és átadandó a felvétel alapjául szolgáló iskolai bizonyítvány. Figyelmükbe ajánlom a helyi és a környékbeli szülők­nek, hogy gyermekeik felvételét már most eszközöljék, mert a tanév elején könnyen kiszorulhatnak az iskolából, az osztályok Gallérok gőzmosása tüköríénnyel hófehérre Hájtájer Pál Kézimunkák, glacé keztyük, bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüziet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886

Next

/
Oldalképek
Tartalom