Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-27 / 74. szám
I 9 2. oldal üßatmi 1912. junius 27 ták, hogy lépjek át a Kossuth- pártba vagy legyek pártonkivüli, ellenjelöltet sem kapok : nem tettem, mert ellenkezett a meggyőződésemmel. Boszuból a nyolcadik napra tették a választásomat, mert tudták, hogy csak, ha az országos választások letörik az ellenzéket, akkor győzhetnek le. Végig tűrtem, végig küzdöttem, nem puhitottak meg és nem birtak velem. Hol voltak a parlamentnek radikálisai, amikor a közoktatás ügyében küzdöttem a klerikális íe- lekezetieskedés tultengései ellen? Akkor más oldalról rágalmaztak meg, hogy vallásellenes vagyok, holott mindenkinek a hitét, mindenkinek a lelkiismereíét tisztelem és legjobb barátaim, akikhez a legnagyobb tisztelet fűz, éppen az egyházi férfiak köréből kerültek ki. Az általános választói jognak én nem vagyok' csak ma toborzott újonca. Amikor én ezt Szatmáron hirdettem, a szocialistákat még cucilistáknak csúfolták és pártom többségének ellenzése kisért utamon. Te tudod legjobban, hogy mennyi részem van abban, hogy méltányos megértés keletkezett a szociális eszmék és a választói jog ideája iránt. És most én lennék az a Cézár, aki felé apró Bruíusok- nak mérgezett tőrökkel kellene szurniok? Én szeretem a bizakodó embert, de nem az eibizakodottat. Hányszor hirdettük nagy bizodalommal. hogy a véderőből ebben az ülésszakban nem lesz törvény? És törvény lett belőle! Nem kacagtunk-e azon, hogy a házszabályokat nélkülünk lehessen módosítani? Megtörtént ez is! Nem állunk-e most az egyszakaszos törvényjavaslat torzszülöttie előtt? És mi lesz, ha majd a választójogi törvényt nélkülünk csinálják meg? Talán ezt is kacagni fogjuk ? Lehet, de ez a kacagás zokogással lesz tele. Nem lelkiismereti kötelesség tehát ebből a fojtogató aggodalomból tiszteséges kivezető utat keresni? Mikor hirdessem á becsületes békét, amely elkerülhetetlenül szükséges, ha nem most, amikor a parlament elnapolásával három havi fegyver- szünet a béke megteremtésére módot és lehetőséget ad. Egyről biztosíthatlak. A béke, amit én elfogadhatónak fogok tartani, nem lehet más mint a becsületes béke. Ha a kormány vagy pártja meghiúsítaná, akkor ott leszek a legélesebb karcvonalban, nem mint olyan barrikád hős, aki magát elbarrikádirozza az ellenséges golyók elől, hanem mint olyan, aki elsősorban teszi ki magát az ellenséges golyók céltáblájául. De ehhez kölcsönös hit és kölcsönös bizodalom kell! Baráti üdvözlettel : dr. Kelemen Samu orsz. képv. * i Szatmár. junius 26. A legritkább esetben tudja meg a viiág. miket szokott egy miniszterelnök beszélni, ha a királynál audiencián van és milyen válaszokat szokott kapni a fel- iségtől. Most, amikor a leggaládabb szoli galelküség és hatalmi téboly az országot forradalmi iázba ejtette, opportunusnak tartotta a kormány, hogy jelezze, miről [is tett jelentést Lukács László a kiráiy- i nak. Elég lakonikusnak hangzik: a legutóbbi parlamenti eseményekről számolt be. Ebből következtethet mindenki, aki következtetni akar, vagy tud. Következtethet, hogy Tisza István és a kormány eljárását gloriafénybe mártotta és várta, hogy a király lejével bólintson és mindent helyeseljen, ami az utóbbi időben a parlamentben és parlamenten kiviil történt. Senki sem várja Lukács Lászlótól — Tisza István főcinkosától — hogy alkot- mánytipró eljárását oly színben tüntesse fel, amint azt a nemzet látja. Minden bizonynyal úgy volt, hogy alkotmányosságunk cafatokra való szaggatását szükségesnek jelezte, mondván, hogy ezzel legalább is a dinasztiát mentette meg. És bizonyára kiszínezte azoknak az érdemeit, akik e gyászos időkben, amikor minden veszendőben van, aktiv resztvettek az alkotmány megsebzésében és letip- rásában. Ahol érdemről van szó, ott feltétlenül szóba kerül a jutalmazás kérdése is. Kétségtelenül útban vannak tehát az érdemrendek és kitüntetések, jutalomlevelek adományozása és rangemelések. Hisz valamivel csak dokumentálni keli, hogy a fejedelem meg van elégedve. Ha. tehát megkapják a jutalmat, örüljenek neki és érjék be a Judás-pénzzel. Tobzódjanak tovább hatalmi őrjöngésükben; folytassák az alkotmányrablást abban a tudatban, hogy kitüntetéseik és jutalmazásaik arányában növekedik a népek megvetése és növekedik az országban a forradalmi láz. 1 szatiári ni ggyfiázsflgp laoitól eipiilletenek izgplósz. A szatmári ref. egyházmegye tanítói egyesülete népes gyűlést tartott Fehér- gyarmaton. _ Kiss Árpád egyesületi elnök jelentésének tudomásul vétele után elhatározta a közgyűlés, hogy a tanítói egyesület tulajdonát képező tanítói könyvtárt, melynek egyrésze Csengerben volt gondozás alatt, beszállítják Szatmárra s ott a ref. tanitónőképző-intézet könyvtárhelyiségé- jben helyezik el, annál is inkább, mivel e j könyvek legnagyobb részt a múlt század í hatvanas éveiben jelenvén meg, a tanitó- i ság a mai, modern pedagógiai szellemében egyáltalában fel nem használhatja. A jövő hó 1—2. és 3.-án tartandó | egyetemes tanítói kongresszusra küldött | ki ezután tagokat a közgyűlés. Nevezett — Figyelmeztetem asszonyom, hogy esti tizenegy óráig ég a villany, s a szőnyeg egészen felmegy a lépcsőn . . . Még hat lépcső ! Úgy, felérkeztünk! A negyedik emelet folyosóján kis j szünet állott be. A portásnak meg kellett i találnia a helyes kulcsot. Nem találja s a fiatal asszony segít neki. A lakás sötét és penészszagu, Amint azonban kinyitják az ablakot, a napfény diadalmasan tör be s a szobák még kietlenebbeknek látszanak. Egyideig körüljárnak, végre elhatározzák magukat. — Látod, a szalonnak három ablaka van ... A zongorát (s a kapus ebben a pillanatban hegyezi a füleit) oda állítjuk,! az íróasztalt ide, a pamlagot amoda a tükör alá, a nippes állványt pedig a sarokba ... De nézd csak az Íróasztal szá- i mára nincsen hely. Mint értelmes asszony, aki érti a dolgát, maga adta meg a feleletet: — Az íróasztalt? Az ebédlőbefogjuk állítani. Semmi sem egyszerűbb ennél! — Nagyon helyes! — szólt közbe a kapus. — Oh itt egy erkély. Ez nyáron nagyón kellemes, de télen elzárja a kilátást j az utcára. — Bizony azt nem lehet elvenni jegyezte meg a kapus. — Akkor virágokat fogunk oda tenni, tudod virágos babot ... — Borsó — mondta a férj. — Nekem mindegy. Közben a hálószobába értek. A ka- j pus hátra maradt s egy ablakzárral baj-: lód ott, amely nem akart működni. A férj, j aki aggódott a jövendő lakásért, oda si-! etett segíteni, mire a kapus megnyugtatta: — Már jól van. — Nos? Megegyeztünk?' — Igen! — Jó, menjünk le akkor! A lépcsőn a szobák számáról beszéltek. Az asszony szerette volna még a í cselédszobát és a pincét látni, de a kapus, aki fáradt volt, így irta le azokat; — Minden cselédszoba olyan, mint a másik, éppen úgy a pince is. Ezután megkérdezte; — Van kutyája? — Nincs. — Macskája? — Nincs. — Nincsen az urnák valami veszé- liyes foglalkozása? Nem végrehajtó, ve- ! gyész vagy ujságiró ? Nem, nem! . . . — Nem tart albérlőket? Nincsenek vidéki rokonai, akik itt akarnak megszállni? — Nincsenek. — Akkor . . . Igen! Azt hiszem, gyerekek sincsenek? s Nevetve mondta a fiatal asszony: — Sőt három is van! — Komolyan? — A legkomolyabban1 Sötét felhő borult a kapus képére. — Három gyermek?! — ismételte megdöbbenve. — S talán csak nem fiuk? — De igen — szólt a férj. — Akkor vége a mi üzletünknek! A házi ur parancsa világos. Teljesen lehetetlen! j— Ismét az aszfalton állottak, felindulva a magyarázattól s az ablakon keresztül hallották a kapus hangját: — No szép dolog lett volna, elpakolhattunk volna innen, ha kiadom nekik! A férj a feleségére nézett s a fehér fátyla alatt minthakönnyek csillogtak volna.
