Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-22 / 70. szám
/>í. ■’**?>* radikális politikai napilap A törvényjavaslat végére, melyet Lukács tegnap beterjesztett, oda lehetne bigy- gyeszteni, hogy: végrehajtja Báli Mihály állami hóhér. Mert az valóban nem tendál egyebet, mint mandátumkivégzést, vagy helyesebben mondva: gyilkosságot, hogy a mungó agyvelők hevülése már túl ment a foírponton s a higvelejüség veszedelmes stádiumába került. Vagy talán a közvélemény felzúdulásától való félelem ragadja őket tovább a lejtőn, melyen nincs többé megállás. Mindegy, akár az egyik, akár a másik eset forog fent, enyhítő körülményről a megtorlás alkalmával szó sem lehet. Ez a szakasz egyszerűen törvényesítené a parlamenti abszolutizmust. Olyan jogkört adna az elnök kezébe, mellyel uralkodna elevenek s holtak felett. — Egyszerűen Tisza István-féle gyászalakoktól függne, hogy maradhatna-e választók által beküldött mandátum- tulajdonos képviselő, vagy nem. Az elnöki hatáskör olyféle invekti- vákkal támadhatja meg a leghiggadtabb képviselőt is, melyet önérzetes politikus válasz nélkül nem hagyhat. Ebből azután konfliktus keletkeznék, melyet az összeférhetetlenségi bizottság mandátumfosztó Ítélete oldana meg. Azt is mondhatja az ellenvélemény, hogy tisztességes elnök nem kaphatú ilyen rendszabályok alkalmazására ; no meg, hogy többség sem igen akad, amely élne az ilyen hóhérszerü törvény alkalmazásával. Sajnos, ezeknek az állításoknak egyike sem áll meg. — Hogy nem tisztességes elnökök vannak a világon, azt az utóbbi hetekben kellett tapasztalnunk. — S hogy korrupt választások utján minden aljas dolog támogatására kapható többséget is össze lehet hozni, azt a történtek után kétségbe vonni bajos. A dolog egyszerűen úgy áll, hogy egy megbomlott agyvelejű elnök s egy, nem erkölcsi alapon nyugvó többségi szövetkezet most már az alkotmányából is könnyen kifoszthatja a nemzetet, a precedenst megcsinálta rá Tisza István gróf és a munkapárt. Mind a ketten bebizonyították, hogy elvetemült őrületük nem ismer határt s meggyomláíták az útját annak, aki Magyarországot a Reichsrathba fogja majd bevinni akarni. Csakhogy az ilyen szándék nem fog sikerülni soha. — Precedens ide precedens oda, a nemzetből nem halt még'ki a jogaihoz való ragaszkodás. Sőt ellenkezőleg, éppen az utóbbi idők mutatták meg, hogy nem hajlandó sokáig tűrni egy gyászos horda handabandázáí. évf. 70. sz. Sietmár-Nésneli 1912 junius Szombat Úgy látszik, Hz U3 SZRímflR tárcája A megtért lelkész. Irta: Strindberg Ágost. Volt egyszer egy lelkész, aki hitte az istent: ez ugyan kissé kellemetlen dolog, de a katholikus egyházban egyáltalán nem szokatlan. Azonban ez nem volt mindig igy, mert gyermekkorában helyes fogalmai voltak minden dologról, hála annak a nevelésnek, amelyben őt jámbor, istentagadó anyja részesítette. Szerencsétlenségére azonban, mint fiatal ember, az ifjúkori viharok hányattatásai közben rossz társaságba került, amely hamarosan elrabolta tőle gyermeki hitét. Úgy, hogy érett korba jutván, azt vette észre, hogy valóban istenfélő ember lett belőle és kész volt papi reverendába bújni. Ami anyjának igen nagy fájdalmára, meg is történt. Tulajdonképpen ez a fiatalember korántsem volt korlátolt és sohasem menekült szent vagy világi könyvekhez segítségért, hogy azokból isten létezése mellett bizonyítékot szerezzen. Űrre legjobb bizonyítéknak tekintette a természet tökéletességét, ami főképen az állatok ösztönében nyilvul meg. A fiatal pap méz- termeléssel kezdett foglalkozni és minden méztermelő a méhek rossz hatása alatt theista lesz. Ez nagyon szomorú dolog és következményeit az antitheisták felismerték és megtettek mindent arra, hogy véd- vámokkal a méheket távoltartsák. — Nézzük csak gyermekeim — igy szokta a jó pásztor isten létezéséről szóló mindig ismétlő beszédeit befejezni — nézzük csak például a méheket (csak ezeket az állatokat tanulmányozta ugyanis), ki tanította meg őket ennek a kitűnő méznek a készítésére ? Én ? Vagy a cselédem ? Nem, ezerszer nem. — Elképzel - hetjiik-é, hogy ha — a mit remélek — fönn az égben méheket találunk, elképzelhetjük-e, hogy azok nem tudnak mézet készíteni. Nem, ezerszer nem. Abból az egyszerű tényből, hogy isten tényei örökkévalók. Tépjétek ki szárnyaikat, törjétek le a lábaikat, rángassátok ki fullánkjaikat, mégis fognak mézet készíteni. Minden körülmények között, minden éghajlat alatt megtartják a méhek azt az ösztönüket, hogy mézet gyűjtsenek. Ez az ő megváltozhatatlan természetük, amely az örökkévaló, mindenható úristen akaratából beléjük gyökerezett meg. Ámen. Egy szép napon a lelkészt a gyarmatokra küldik missionáriusnak és kitűzött célja a nyugatindiai Martinique. A trópusokba vivő hosszú ut nem ijesztette meg a bátor papot, csak a méhek sorsa felett bánkódott. Hogyan bizonyítsa be az istentagadó négereknek az isten létezését, ha a létezés bizonyítékaitól megfosztják. Különböző megfontolások után egy hirtelen elhatározással magához vetteSmézkészitő földijeit. Hosszú ut után szerencsésen és ép egészségben megérkezett Martiniqueba, ahol állatait égy szelíd atheista néger őrizetére bízta. Ennek a négernek, aki igen kiváncsi, lelkiismeretesen és szorgalmasan tört minden cél felé, amelyet kitűzött maga elé, eszébe jutott, hogy az egyik méhet a másik után szárnyuknál megfogja, hogy megszámolhassa őket: ez arra való volt, hogy a hiszékeny négert egy ördögben, sőt mi több, ezer ördögben való hitre térítse meg. A lelkészek fekete testvérének borzalmas kiáltásaira sietett a színhelyére és megvigasztalta őt azzal, hogy a méhek fulánkjai isten akaratából kapták, ami a négert egy bosszúálló istenben, az úgynevezett ördögbe vetett ingadozó hitében megerősítette. A többi fekete gyarmatosok is, akik Ára 6 fiSSér, /
