Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-21 / 69. szám
4. oldal 1912. junius 21 UjJiatm A lelencgyerek sorsa. Nem tud élni testvérei nélkül. Az UJ SZATMÁR eredeti tudósítása. f Valahol a bikszádi határban, egy rozoga sárga házban viaskodnak a halállal. Fehér ágybéli között egy ember fekszik, ki az élettel már leszámolt. Homlokára a halál verejtékei ült ki, arcán a halál rózsája. Melle még zilál, tagjait azonban már nem tudja mozgatni. Utolsó erejét összeszedve felnyitja szemét, fejét kissé felemeli, s révetegen néz körül a szobában. Mindez csak pillanatig tart. A másik percben már lehanyatlik a fej, megüvegesedik a szem, s ezzel befejezte pályafutását, lejátszotta az élet kicsiny szinjátékát. A szoba egyik sarkában három apró gyermek sirdogál. Szemükből patakokban hull a köny, tudják, vagy tán csak érzik azt a nagy tragédiát, ami körülöttük lejátszódik. A halott ember mellett egy összeaszott pergamen arcú asszony fekszik. Benne még van egy kissé élet, de már ő érzi a vég órát. Egy pillanatra felemeli fejét, végig tekint a három rongyos félárva gyermeken, s azután visszahanyatlik. Rettenetes tusát viv az asszony a halállal. Kezeivel jobbra, balra hadonász, mintha elakarná űzni. De már nem lehet. A csont ember ott áll fejénél, majd megsuhintja a kezében levő kaszát, s lesújt vele az asszonyra. Nem lövelt ki vérsugár a kasza vágta sebből: egy asszony életét oltotta ki vér nélkül. Most már az is befejezte az élet nagyszinjátékát, lejátszotta a komédiát. 1. Két egyszerű, gyalulatlan koporsó van a kis sárgaházban. Körülötte síró, rivó asszonyok, kissé távolabb három apró gyermek összebújva sirdogál. Szemeikből már kiapadófélben van a köny, nincs már elég könnyük fájdalmuk enyhítésére. Szánakozók csoportja veszi körül a három árvagyermeket. — Mi lesz velük — tanakodnak egymásközött. Jó lenne, ha valaki gondozásba venné, hiszen meghalnak éhen. Megeszi őket a piszok. Nem lehet ezeket igy itt hagyni. Ilyen szavak hallatszanak ai szánakozók csoportjából, vállalkozó azonban nem akadt, nem akadt egy ember, aki a három szerencsétlen gyermeket gondozásába vette volna. A szánakozók tanakodása közben érkezik meg a pap. Bejönnek a halotthordozók, kiviszik a koporsókat az udvarra. A pap mélyen megillitődve áll meg a koporsók előtt, elmondja a magas szár- nyalásu beszédét, amelyben méltatja az elhaltak érdemeit. Beszédet mond az árvákról, az emberszeretetről. Beemelik a koporsókat a halottas kocsikba s azzal megindult a gyászoló menet a temető felé. Egy fél óra sem telt belé, amikor már beledobták a sirba az utolsó rögöt s azzal a gyászol ók tömege csendben széjjel oszlott. Három apró gyermek maradt még a sírnál. Ott álltak némán, hangtalanul, szemeikből már kiapadt a köny s még egy utolsó sóhaj lebbent el ajkukról s a azuSZATMÁR, 1912. junius 20. tán egymásmellé simulva megindultak a gazdátlanul maradt sárgaház felé. 2. Megindult a\harc az árvagyermekek körül. A jószivü rokonok közül senki sem volt hajlandó róluk gondoskodni, ott hagyták őket a gazdátlanul maradt sárgaházban, gondozatlanul. A gyermekek az utcára kerültek. Napokig csatangoltak étien, piszkosan a faluban, mig nem a falu jegyzéje megsajnálta őket s irt édekükben egyik jótékony egyesületnek. Még három nap sem telt el, amikor már megjött az egyesület válasza, amelyben azt Írják, hogy a gyermekeket küldjék el a lelencházba, ők majd gondoskodnak róla. A jegyző kiállította a hivatalos Írásokat, a gyermekeket vonatra ültette s elküldte a lelencházba a jótékonysághoz. A lelencházban pár napig tartották a gyermekeket, s azután kiadták őket „tartásra.“ Kettőt közülük Szatmáron, a harmadikat pedig Nagykárolyban helyezték el. A harmadik gyermek, a legkisebb nem tudott megbarátkozni, azzal a godo- lattal, hogy ő a testvéreitől távol legyen. Naponta elszökött gondviselőitől. Hol gyalog, hol vonaton átjött Szatmárra, testvéreihez. A gyermekek ilyenkor mindig összebújtak, s hol tanácskoztak, hol sírtak. Visszasírták azokat az időket, amikor még szüleik gondviselése alatt voltak a bikszádi határban levő kis sárga házban. 3. Künn a Deák-téren fehér ruhás leányok, elegáns, asszonyok sürögnek, forognak. Virágcsokor van a kezükben s eladásra kínálják a jótékonyság nevében. A szegények napja volt ez. Az ő érdekükben fáradtak, munkálkodtak, az ő érdekükben sarcolták meg az utcán járókat. Sokan végig nézték a jótékonyság nevében munkálkodó fehér ruhás leányok, elegáns asszonyok munkáját. Egész délelőtt folyt a munkálkodás, egész délelőtt sok fillért szedtek össze a szegényeknek. Dél felé járt az idő. A nap teljességében pompázott. Sugárkévéit ráveti a földre, kezd a meleg tűrhetetlenné válni. A Deák-téren is kezd elülni a zaj a forgalom, a hölgyek megszámolják az összegyűjtött filléreket, s megy ki-ki útjára, hogy azután délután a Kossuth kertben ujult erővel foghassanak hozzá a munkához, a szegények érdekében. S most az utca közepén egy tá- molygó 10—11 évesnek látszó rongyos fiú tűnik fel. A gyermek félénken néz körül, s azután meghúzódik a csendőrségi bódé mellett. Komoly képű csendőr járkál a kocsi utón. Szuronya meg-megcsillan a napfénynél. A gyermek a csendőr láttára egészen megrémül, majd félénken hozzá megy. — Csendőr bácsi — mondja sírva fakadva — vigyen el a testvéremhez, itt vannak a Kazinczy-utcába. Vigyen el csendőrbácsi, az Isten áldja meg, mert nem tudok nélkülük élni. A komoly arcú csendőr egy percre ellágyul. Szánakozva néz végig néz a gyermeken, s azután szépen karon fogja, s viszi a csendőrségre. A rongyos ruháju gyermek sírva ballag a csendőr mellett, folyton azt hangoztatja, hogy ő azért szökött meg, mert nem tud élni a testvérei nélkül. A csendőrségen kihallgatták a fiút. Értelmesen mondotta meg, hogy őtet Feiner Bélának hívják, Nagykárolyból jött gyalog, a testvéreihez. Azután sírásra fakadva leborult a csendőr lábaihoz, s rimánkodva mondotta — Csendőr urak! Csendőr urak! ne bántsanak. Nem vétettem én senkinek, csak elszöktem Nagykárolyból a testvéreimhez. A csendőrök szánakozva nézték a szerencsétlen fiú vergődését, akinek lelkében rettenetes harcot vívott önmagával az erkölcsi fenség leglélekemelőbb formája, a testvéri szeretet. 4. Nem kelt még fel az utca népe. Csendes minden, csak néhány járókelő ember szállingózik az utcán. Csilingelve döcög tova a szemetes kocsi, majd egy rongyos ruháju, mezitlábos újságárus fiú szalad be a kávéházba, s hangosan kiabálja: — Friss kiadású újságot vegyenek! A rongyos ruháju újságos gyerek végig szalad a kávéházon, majd ki az utcára, s ott kínálja tovább áruját. Feiner Béla volt ez az újságárus. Úgy látszik teljesítették a kívánságát, itt adták ki valakinek tartásba. Amig a bikszádi határban levő kis sárga ház uj lakói nyugodtan élik napjaikat, amig a temetőben a fü kigyepesedik szülei sírján, addig ő Szatmáron boldogan árulja az újságot, s gyűjti testvéreinek a krajcárokat. Ki tudja meddig tart ez a testvéri szeretet ? Boros Imre. üjMimm Junius tizenötödikével uj előfizetést hirdetünk lapunkra és tisztelettel kérjük azokat a vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése e napon lejár, szíveskedjenek az előfizetés diját beküldeni, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. = Megjelen naponta reggel 5 órakor Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. TANÓDY ENDRE DÉNES SÁNDOR Előfizetés: HELYBEN: VIDÉKRE: Egész évre . . K 16'— Egész évre . . K 18'— Félévre . . . K 8 — Félévre . . . K 9 — Negyedévre . . K 4-— Negyedévre . . K 4 50 Egy hónapra . K 1'40 Egy hónapi, i . K 170 Egyes szám óra 6 fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, ISKOLA-KÖZ 1. TELEFON 358 Modern ruhafestés |_i5 Dal Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre ■ iClJ IdJGi i 31 vegyileg száraz utón. Gyárfőüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2., Nagykároly: Széchényi-u. 31. Alapittatott 1886
