Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-01 / 53. szám
flruiz -katasztrófáit Az emberektől kedvet kapott a rombolásra a természet is. Nem po litikai L ivf. 53. sz. 8zatmár*Németl 1912 junius 1 Szombat kedvből tette, hanem annál rémesebben. Három folyó erejét a felhőszakadások megduz- zasztottak, szilaj iramra uszították Krassószörény- vármegyében, a mely ugylátszik minden esztendőben megkapja a maga katasztrófáját, két helyen is pusztított a fékezhetetlen folyamár. Lúgost a Temes, Resicabányát a Berzava öntötte el, ma még alig fölbecsülhető károkat okozva. Szol/ * nok-Dobokavármegyében a Szamos és mellékvizei áradtak Ki veszélyt- hozóan. A Szamos vízmagassága több helyen kritikus pontot ért el, de — legalább eddig — nagyobb veszedelemmel nem fenyeget. j A természet csapásaival az em-1 bér nem lehet eléggé elővigyázó, elég alaposan védekező — de a most történt árvizek az ország egy komoly hiányára, szervezetlenségére mutatnak rá. Az árviz-véde- lem Magyarországon még nagyon foldozott és gondozatlan valami. A szegedi, világhírre jutott nagy ár víz nélkül talán a Tisza se lenne ma még szabályozva. A Duna meg a Tisza szabályozottságán, partvédő müvein túl, a többi folyók jobbára csak primitív, vagy kellően meg nem erősített gátak között mennek és tisztán csak az időjárás alakulásán, a sors rendelkezésén múlik, hogy a folyómenti lakosságra mikor szabadul a viz ostroma, amely kizavarja az embereket otthonukból, alámossa a házaikat, sőt a városi kultúrában is pusztítást okoz. Az ilyen pusztításaikban újra meg újra ismétlődő katasztrófákat nem lehet azzal elintézni, hogy utánuk a társadalom gyűjtést indít az árvízkárosultak javára, amelynek eredményéből az élethalástól megóvják a kiöntött embereket és egyikmásiknak segítséget adnak ahhoz, hogy összehorpadt viskója helyett újat építsen. Az állam hivatása sem fejeződhetik be ott, hogy utászokat, meg egyéb katonákat ad a katasztrófák mellé, akik tagadhatatlanul derék, dicséretes munkát végeznek. Az üyen tömeg-szerencsétlenségek után mindenütt fokozottabb, modern árvízvédelmi eszközökre, erősítésekre van szükség. Igaz, hogy ezek hatalmas összegeket kívánnak. De ez a kultúrának el nem hallgattatható követelménye; a kultúra, amely az emberek egészségének, testi épségének és vagyonának minél tökéletesebb biztonságot és kényelmet igyekszik szerezni, a kellő fegyverzettel vegye föl a harcot ott, ahol egész falvak, városok élet- és vagyonbiztonságának állandó, szinte örökösen fenyegető veszedelmét kell ártalmatlanná tenni. Kétségtelen, hogy az országnak megannyi égető szüksége, nyitott sebe van, amelyek mindegyikéről gondoskodni talán felül is múlja anyagi erőnket. Sorrend Szerint Hz 113 SZmmflR tárcája Al I ...' ■' .'"!■■■ ■ ■■■■■..— .... ... ..... ..... Vt táncsosol iskolája az erdőben. Irta: Móricz Pál. 5;.;; S.v; .•*<>& i v/i _•&W íj • (Folytatás.) Gémberedett kezét fáradtan dörzsöl- gette András. Fia, a kis Gál Pisti meg a meleg kemencecsutban játszott a macskával, miközben az anyjuk, a munkától viseltes, törődött parasztasszony lehajtott fővel beszélte az embernek: — Apjukom, ma ismét járt itt Nagyfejő, a város lovasémbere. Az elernyedt ember kérdezni sem merte; — mi végből?'Csupán kahintott. — Hm. Az asszony szaggatottan adogatta le a szót: — A Pista gyerek dolgában jött. — Tán a tilosban csípték? — mordult fel az ember. — Hiszen most oda sem szaladgálhatott ki a malaccal. A malac még az őszön megdöglött. Pistinek meg lábbelije sincsen. Már pedig meztelen lábbal megvenné az Isten hidege. Nem is a végett jött a pusztázó, gazdám, — jajongott az asszony — hanem azért . . . Megbüntetik kend, ha a Pisti gyerek nem jár rendesen az iskolába. Szegény Gál András ködmönének zsebéből fáradtan kotorta elő a pipát és keserűségében ilyeténkép dohogott. — Az iskolába ? . . . Azt az iskolát is csak a szegény emberek rontására fundálták ki az urak. Az asszonynak még nem fásult el teljesen a szive s a hányszor gyermekére gondolt, olyan volt, mint a nyögdécselő anyagalamb. — Ne vétkezzék kend! Inkább áldja azokat az urakat, akik ebben a vad erdőségben is iskolát építtettek a szegény vákáncsosok gyermekének neveltetésére! Áldhatná azokat az urakat, akik a tornácos erdei iskolában olyan szelíd képű, jóindulatú tanító urat állítottak be . . — Már megint prédikálsz, asszony? Népi tanultam én azt! Ám azt kend is tudhatja, hogy a tanító ur is dicsérte a Pisti okos fejét. Ez a tanító ur is mondta, városi iskolában is ritka az ilyen könnyűszerrel tanuló gyermek . . . Vagy talán azt akarja kendi hogy a barmok közé csapjuk? Még a kemény munkásember hangját is meglágyította valami nemesebb eredetű belső érzés. — Hiszen, ami azt illeti! Nem ócsárolnék én senkit. De mikor csizmát sem tudunk venni a szegény porontynak! Mezítláb, vagy rongyba csavartan nem botorkálhat dülőföldekig! ... Hisz magad is csakhogy lézengsz a ház körül abban a vékony bocskorban. Nem téli fagyhoz, hóhoz, tarlóra! Nyári aratáshoz való az is. Pisti a sutból pityogva hallgatta szüleit. Elszorult a kis szive, mikor a napfényes, meleg iskolaszobára gondolt, amelyModern ruhafestés UÓifoiAI1 B.A| Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre i idjldJCr ■ dl vegyileg száraz utón. Gyárfőüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u Nagykároly: Széehényi-u. 31. Alapittatott 1886 I
