Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-09 / 36. szám
SéDúton A miniszterelnök kinevezése óta ügyesen tudta leplezni kormányzási szándékait. Programmja főpontjául a választói reformot jelölte ki s azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy a demokratikus reform hive. A harcos ellenzék nem vette készpénznek az Ígéretet, de nem is bi- zaimatlankodott. Elkövetett minden lehetőt, hogy Lukács László miniszterelnökségének első napjain ne érezze hivatásának kellemetlenségeit. A bemutatkozó csendben folyt le, sőt a delegáció ülésein sem történt semmi zavaró incidens, bár számos ok volt rá. De a küzdő ellenzék hallgatott és várt, türelemmel és izgatott kíváncsisággal. Most aztán kibújt a szegzsákból. Lukács László kormányelnök őszinte kijelentést tett. Ebben azonban !. évi. 38. sz. Szaímár-lVémeti 1912 május Csütörtök nincs köszönet. Teljes nyíltsággal deklarálta, hogy nem történt rendszerváltozás. Minden a régiben maradt. Khuen utódjának tekinti magát a szó fcoros értelmében s nem hajlandó egy jottát sem tágítani az elődje politikájától. Ez annyit jelent, hogy a régi rendszer folytatódik a maga erőszakoskodásaival, korrupciójával. A demokratikus választói reformról pedig szó se essék. Tisza István gróf hazaellenes merényletnek minősíti az ország felszabadítását, a választói gazságok kiirtását. Pedig amit Tisza mond, az szentirás. Az volt Khuennek s ugyancsak legfelsőbb rendelet Lukácsnak. Az uj miniszterelnök kijelentései mindenesetre, hideg zuhanyként hatnak az obsírukciós pártokra. De azért a meglepetés érzése nem fogja maga után vonni a meghátrálást a további harcok elől. Már napok előtt tudva volt, hogy Lukácsnak eddigi működése magán viselte a rászedés jellegét, sőt sokan akadtak, akik már a kinevezés óta hangoztatták, hogy Lukács Tisza István hálójába került. A szabadelvű közvéleny^ azonban remélt, mert hihetetlennek találta, hogy Lukács a régi hagyományaival szakítson. Az ő személye iránt nagy volt a várakozás; minden reménységüket fűzték hozzá a fejlődés hívei; annál sajnálatosabb, hogy a miniszterelnök a várakozásoknak eleget tenni nem hajlandó. De hogyha szomorú tényként kell is leszögeznünk a nagy csalódást, ez nem jelenti azt, hogy bármi kis tekintetben is kétségbeesnénk a jövő helyzet felett. A harc tovább fog folyni az országban és a parlamentben változatlan erély- iyel, kitartással. Ha a viszonyok még nem érlelődtek meg a radikális reform megalkotására, akkor tovább kell harco.ni teljes erővel, Nagy dolgokról van szó. Lelkűnkben felujulnak a negyvenes évek történelmének emlékei, amidőn a jobbágyság felszabadításáért folyt a nagy küzdelem, s tömérdek akadályt kellett elhárítani, mig a célt elérni sikerült. Most már tiz hónapja tart az obstrukció a választói reforHz m SZBTM táréi ja A csapzott madárka. Irta: Sz. Szigethy Vilmos. Egy író barátom mesélte: — Amit elmulaszt az ember, az mindig bántani szokta. A lelkiismeretnek kevés köze van ezekhez a dolgokhoz, inkább hiúság kérdése az egész, rossz pillanatokban talán megsajnálása, hogy elszalasztva egy kellemes óra. Én ezeken is túl tettem magam mindig. Udvarias még szerelmi ügyben sem szerettem lenni, értve a szerelmet másnak az érzelmeire. Talán én is tetszettem néha valakinek, hiszen az ördög is kap párt s az eszkimó másodmagával él a hidegben. De ha nem éreztem a szivemben semmit, kénytelen voltam a tisztességes látszat kedvéért hazudni érzelmeket, amiktől távol vagyok. Vidéki újságíró voltam, tizenöt éve is lehet. Vig, könnyelmű fiú, akit elkápráztat a foglalkozásának fontossága s aki hivatásánál fogva minden lében kanál. Bálokon, mulatságokon én táncoltam a egtöbbet, a cigánymuzsika mellet bocsá- 1 tottam szabadon a temperamentumomat, mert a kezem meglehetősen meg volt kötve irás dolgában. Mi kormánypárti lap voltunk, hive a mindenkori kormánynak s a vármegye minden panamájánál fontosabb esemény 'volt a lapra nézve, hogy a lóavató bizottság mely tagokkal egészitő- dött ki? Mellékfoglalkozásom a szerelem volt. A lapot teletömtem verssel s széles alapot' nyitottam minden fantáziának, hadd találgassák, kihez irtani azokat? Volt eset, hogy magam sem tudtam bizonyosan. Összekavarodott a szivemben két tündér is, szőke volt az egyik, holló- fürtös a másik, kénytelen voltam megállapodásra jutni, hogy melyiket szeretem ? Egyszer aztán megérkezett az én igazim is a nagy érzések minden gyötrelmével. Aki v„*~ ;gal tréfának vettem a szerelmet, most szakákat virrasztottam át — főleg kurta ocsmákban — s szenvedtem, mert egy kis leány fölényesen tekintett rám, s bevallotta, hogy az ő szive érzéktelen. Játszotta, nyilvánvaló, hogy játszotta a hideg okosságot. Velem is játszott, mint mindenkivel, amennyire csak nő képes. • Magas, karcsú leány volt, akkora, mint én. Meg voltam győződve róla, az a baj, hogy nemvagyok egy fejjel nagyobb. Az a rögeszme tébolyitott, hogy ez fontos kelléke a szerelemnek. A férfi álljon följebb, úgy tekintsen szinte fölényesen a nőre, a maga erejével, akaratával imponáljon neki. Akire föl kell bámulni, annak már mi vagyunk a hatalmában. Ha teljesen közönyös, — talán kiszakítom a szivemből. De neki a játék kellett, a vergődésem. Ezért az érzésért tagadtam meg mindenki mást, váltam közönyössé szinte az egész emberiség iránt. Akkoriban történt, hogy megérezhettem volna, milyen igazságtalan másokhoz a világ s milyen elnézőek vagyunk, ha a saját dolgainkról van szó. Belém gabalyo- dott egy leány, egy vézna kis semmiség. Jóformán azt sem vettem észre, hogy a világon van, nem érdekelt, hidegen hagyott, bosszantott. Jöttek a jóbarátaim a hírrel. — Mindig csak rólad beszél. A verseidért rajong. S ha hozzá is Írnál egyszer egyet, belehalna a boldogságba. Ennek az lett a folytatása, hogy elkerültem minden alkalmat, amely összehozhatott volna bennünket. Idegessé tett a tekintete, amely lehet másnak szelíd /
