Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-08 / 35. szám
1912. május 8 tóságos Püspök atyánk, annak a sok szép beszédnek, amelyet méltóságodnak elharsoglak, mert míg a város banket- tezik, tósztozik, eszik, iszik az árvákért, — bánni, íme, igy bánik velük. Ugyan urak, nagyságos városi urak, van telkük az uraknak ‘í Van emberi érzés az urakban ? Nem restellik magukat ? Mernek még felemelt fővel szerétéiről, humanizmusról, emberségről beszélni ? Méltóságos és fötiszteletü Püspök Ur! Ne higyjen a városi uraknak, nem mondtak ők igazat, nem ünnepeltek ők lelki nyugalommal, nem beszélhettek szivük szerint, őszintén azok, akik ilyen embertelenül bántak el mivelünk. Nehogy minden tósztot, beszédet készpénznek vegyenek, ezt akartuk elmondani mi: a három Kondor-pulya. A másolat és a történtek hiteléül: (á). — A Baltazár-bankettről írván tudósítónk tévesen közölte Dr. Kelemen Samu beszédjét. A referáda szerint a képviselő állítólag azt mondotta volna: hogy a kálvinisták akkor sem égettek, amikor érre ellenségeik igazán rászolgáltak volna. Dr. Kelemen most arról értesít bennünket, hogy nem csak hogy nem mondotta, de ez a gondolat gondolkodási körétől is távol áll. — Uj ügyvéd. Dr. Kiss Endre az ügyvédi vizsgát sikerrel letette. Irodáját Szatmáron nyitja meg. — A pénzügyigazgatóság. Nagykárolyból jelentik, hogy ott mára vagy holnapra várják a pénzügyminisztérium kiküldötteit, akik Nagykárolynak a pénzügyigazgatóság céljára felajánlott telkét fogják megtekinteni és az ajánlat egyéb részeit a helyszínén megtárgyalni. A vármegye .közgyűlésének azon határozatát, amelylyel jóváhagyta Nagykároly város kölcsönfelvételét a pénzügyigazgatóság céljaira dr. Böszörményi Emil ügyvéd és társai megfelebbezték. A Kálvineum-ünnepségről szóló tegnapi tudósításunkba sajtóhiba csúszott be. Haypál Benő budai ref. lelkészről ugyanis hibásan azt szedték, hogy „énekművész“, ami ugyan nem sértés, de amit készséggel kiigazítunk. — A diszgödör. Hetek óta készül már a Fehérház helyén épült bérpalota előtt a hatalmas gödör, amely a bérház szennyvizének összegyűjtésére fog szolgálni. A gödör építése miatt hetek óta el van zárva a Batthyány-utca és a Tompaköz s nem változtatott rajta az sem, hogy közben nagyvásár volt, májusi költözködés volt, a gödör ott maradt befedetlen, az utca elzárva. Ha a város ezt nem házilag csináltatná, hanem vállalkozóval, már bizonyára százszor megszorongatta volna a vállalkozót és talán már per is lenne belőle. így azonban a város pokoli nyugalommal, megfontolt lassasággal csinálja a dolgot, sőt hogy még méltóbb legyén a diszgödör ügye a szatmári wirt- schafthoz, hát rendeltek rá egy vasfedőlemezt, amihez azonban olyan rosszul adták meg a méreteket, hogy a fedőlemez kicsi volt a diszgödör befedéséhez. Most aztán megint várni kell, mig egy uj fedőlemezt hozatnak, — ha ugyan ennek eltalálják a méreteit és nem fog kelleni még egynéhányat felpróbálni a gödörre, mint kisasszonyra a tavaszi kalapot. — Uj fegyvertartási szabályrendelet. Szatmárvármegyében tegnap uj fegyvertartási szabályrendelet lépett életbe. A szabályrendelet szerint mindenki, aki lőfegyver, pisztoly vagy revolver birtokában van,' köteles azt május 4-től 19-ig az illetékes rendőrkapitányi hivatal, vagy község elöljáróságánál bejelenteni és annak tarthatására engedélyt kérni. Rendkívül üdvös intézkedései a szabályrendeletnek azok, amelyek eltiltják a 20 éven aluli, vagy vadászati kihágásért büntetett egyéneknek a fegyvertartást. A kereskedőkre nézve is szigorú tilalmakat állapit meg. Ugyanis fegyvert és lőport eladni csak azoknak szabad, akik erre a célra engedélyt mutatnak fel a hatóságtól, a vevők pedig a vásárolt lőpor mennyiséről a kereskedőknek elismervényt adni kötelesek. Sőt még magánosok is csak a hatóság előleges engedélye mellett adhatják el fegyvereiket. —■ Az, automobil verseny útvonala. A junius havi automobil verseny útvonalát most állapították meg véglegesen. Az indulás junius 4-én lesz Budapesről—Gödöllő, Aszód, Párád, Eger, Mezőkövesd, Miskolc, Tokaj, Nyíregyházán át Debre- nig; junius hó 6-án Debrecenből—Érmi- hályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Sárközujlak, Szinérváralja, Nagybánya, Kolozsvárig; junius hó 7-én Kolozsvártól—Temesvárig és végül junius hó 8-án Temesvártól—Budapestig. — És még mondják, hogy nincs pénz. Mindénütt amiatt panaszkodnak az emberek, hogy nincs pénz, nincs még betevő falatra sem, a pénz elbújt valahol egy odúba és nem akar előjönni, akármilyen jó váltóval kecsegtetik is. És akkor a környékünkön egyszerre három bank is alakul. Az egyik, a szinyérvára'jai már a múlt hetekben megalakult, A másik, a Felsőbánya és Vidéke Népbank e hó 19-én tartja alakuló közgyűlését, a harmadik pedig Nagyszőllősön alakult Magyar Bank címmel és 150 ezer korona alaptőkével. Itt a bizonyság, hogy van pénz, van heverő tőke még ebben a szűk világban is. — A vívó egyesületből. Alig pár hónapja, hogy Szatmáron megalakult a vívó egyesület és Pellegriny Virgil mester már is pompás eredményeket tud felmutatni ama keveseknél, akik a vívó helyiséget szorgalmasan látogatják. A mester, aki néhány napig távol volt, most ismét hazaéx*kezett s folytatja az oktatást. Az egyesület vezetősége pedig kéri a tagokat, hogy a vívó helyiséget szorgalmasabban látogassák. — Szent-Gvörgy napja a korcsmában. Tegnap volt a görög katholikusok Szent György napja és a sárközgombási derék gör. kath. magyarok elővették a jó, öreg, becsületes mondást, hogy az Úristen mindenütt ott van. de hozzátették azt a becstelen toldalékot, hogy: ha mindenütt ott van, akkor nem kell érte templomba menni, hiszen a korcsmában is ott van. Elmentek hát a korcsmába, ahol annak a rendje és módja szerint berúgtak és ösz- szeverekedtek. A verekedésbe beleegye- ledtek a falubeliek és mire a csendőrség 5. oldal kivonult, már nagyban folyt a fejbeverés. Legszorgalmasabban verte a más fejét Fedák László, akit a csendőrök le akartak fogni. De Fedák hangosan ordítozni kezdett, hogy „ő nem fél a kiéhezett csendőröktől“ — és ellenszegült. Nagyne- hezen sikerült az őrült módra dühöngő embert Demeter István próbacsendőrnek megfékezni és megvasalni. Csak a csendőrök tapintatos eljárásának köszönhető, hogy vérontásra nem került a sor. Fedá- kot a csendőrök megvasalva hozták be a szatmári törvényszék fogházába. — Nem a Royalban történt. A Krapnakker János erdődi lakos kárára történt lopás nem a Royal szállóban történt, mint azt tegnapi számunkban irtuk, hanem a Mozdonyhoz címzett korcsmában. — Triesti általános biztositó társulat (Assicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottya-utca 10. és 12. A „Közgazdaság“ rovatában közöljük a Triesti általános biztositó társulat (Assicurazioni Generali), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztositó intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás ellen biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva“ általános biztositó részvénytársaság számára. A szatmári főügynökség Klein Vilmos Fia. — Elitéit fővadász. Lahner Frigyes uradalmi fővadász, miközben a Nagynyires község határában levő erdőben a vizsgálatot tartotta, találkozott Felkás János nagynyiresi lakossal s mivel azt hitte, hogy orvvadásszal van dolga reá lőtt. Felkás lábszárát a lövés összeroncsolta. A szatmári kir. törvényszék 1 havi fogházra ítélte a fővadászt, a kir. ítélőtábla 8 napi fogházra szállította le a büntetést. — Picardy cirkusza. Estéről-estére zsúfolva van a ponyvasátor,amely alatt Pi- eardy cirkuszigazgató pompásan összeválogatott társulata tartja előadásait. Az idő enyhültével a közönség mindjobban látogatja a cirkuszt, amelynek minden egyes száma elsőrangú, pompásan szórakoztató cirkuszi trükk. Különösen nagyon megtetszett már eddig is a közönségnek a Piffke-Paffke pár, akik hatalmas derültséget keltenek mutatványaikkal, a Fa- ludy csoport akrobata produkcióval, a zenebohóc pár kacagtató előadásával, az idomított kutyák csoportja és a lóidomi- tás bámulatos trükkjei. Aki a város nyári malmában kellemesen akar eltölteni egy estét, az ne mulassza el megnézni Picardy cirkuszát. — Letartóztatott betörő. A budapesti rendőrség ma, kedden reggel táviratilag értesítette a szatmári rendőrséget hogy ott elfogták Feldmann Jenő szatmári illetőségű embert, akit a szatmári rendőrség betörésért országosan köröz. Feld- mannt a budapesti rendőrség átkiséri Szatmárra. — Meglopta az apját. Id. Anzik Károly sárközujiaki lakos feljelentést tett a csendőrségen a fia ellen, azért mert ez tőle 400 koronát ellopott s a pénzt elitta. A csendőrség a tolvaj fiú ellen megindította az eljárást. Modern ruhafestés Illái S3«| Legszebb ruhatiszíiíás bármily divatszinre 1 Bi Ci J i Cl J ly? I I dl vegyileg száraz utón. Gyár főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2., Nagykároly: Széchényi-u. 31. Alapittatott 1886