Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-07 / 34. szám
A történelem egy esetet jegyzett fel, amikor „nyögte Mátyás hős hadát Bétsnek büszke vára.“ Azóta többnyire csak mi nyögünk a bécsi járom alatt. Nevetséges volt tehát a munkapártiak nagy harci készülődése és fegyver- csörgetése, mely- lyel a delegációban indultak. Hiába köszörülték a 'csorba íringákat, hiába köpték a markukat, tudtuk, hogy ettől nem lesz jobban a halva született rezolució és nem lesz rosz- szabbul a pokolra kívánt Auffen- berg. Nevetséges és szomorú kudarcnak tették ki magukat, — a melyből Auffenberg még sokkal inkább megerősödve került ki. A delegáció tárgyalásai különben elég érdekesek voltak. Mikor eljön a delegáció ideje, azok a közös nagyurak, akik a legtöbb esetben a nemzetek tudta, akarata és megkérdezése nélkül intézik a két monarchia sorsát, összeállnak, fellépnek az emelvényre és tájékozást nyújtanak a delegáció kiválasztottjai utján az országoknak afelől, hogy voltaképen hogy is áll a szénánk a magas a legmagasabb külügyi politikában. Úgy gondolják, hogy elég ezt a népnek egyszer is tudni, minek bolygassák vele még többször is. Nem is teszik. Sőt nagyon óvatosan ügyelnek arra, hogy amit egy évben egyszer mondanak, az is csak olyan mondás legyen, amiből bűt is, meg bát is lehet érteni. Nem is nagyon nyilatkozgatnak. Valószinüleg úgy érzik, hogy ők felül állnak akár a- egyik, akár a másik parlamenten s csak kegyből mondják azt is, amit épen elmondani valónak tartanak. Auffenberg generális-miniszter nem diplomata ugyan, de ő is ragaszkodott ehhez a szabályhoz. — Hire járt, hogy majd megnyugtató kijelentéseket tesz az eddigi viselt dolgairól, a parlament jogaiba való beavatkozásáról, okvetetlenkedései- ről. Szó sincs róla. Hogy még majd ő mosakodjon. Az nem lehet. Semmi magyarázatot nem adott, mindösz- sze annyit mondott, hogy őt minden munkájában a véderő fejlesztésének a célja vezeti. Hát hiszen ez jól van, mert hiszen mi a tengeri herkentyűnek hadügyminiszter valaki, ha még ezt sem tenné. De arról, hogy miként mer beleavatkozni olyan dolgokba, amelyekben egyedül király és nemzet a jogosult tényezők, arról egy szót sem mondott. A kormánypárt tudvalevőleg a fejét követelte a hadüdminiszter- nek a rezolucios-kérdés idején, de azután elejtették a rezoluciót is és Auffenberg. fejét is ott hagyták a nyakán. Nagy hirtelenséggel rájöttek, hogy nekik igy is jó. Minek háborodjanak fel, ha egyszer intés jött arra nézve, hogy: gyerekek, nem szabad rendetlenkedni!? * A külügyminiszter lájékozta- tója érdekes. Békebaráti nyilatkozatot tett. Barátja a hármasszövetségnek s ragaszkodik annak érintetlen fenntartásához. — Ez tehát békés hangulatot jelent — de ki tudjá azt, hogy mik rejlenek a diplomáciai kijelentések mögött. Tény, hogy Olaszország az osztrák határon már évek óta olyan erővel fegyerkezik, hogy az semmiképen nem egyeztethető össze a hármasszövetséghez való viszonyával. Ez tény, amit azonban leplezni igyekeznek s azzal ütik el a'kérdést: nem kell bolygatni most az olaszt, elég baja van annak most Afrikában a törökkel, akit úgy megfogott, hogy most a török nem ereszti el. Az igaz. Szinte komikus ez a háború, amelyben, az olasz hatalom száoezer katonájával s nagy tengeri erejével hol itt, hol ott szorul zsákutcákba. [De mi lesz akkor, ha kikecmereg azokból? S ha egy esetleges, neki kedvező egyezség esetén a nemzeti közszellem az Italia irredenta terveit kívánja megvalósítani? A várakat a határon nem ok nélkül építették. — Az ausztriai blasz területek nyíltan várják azt a pillanatot, amikor a testvéreikkel egyesülhetnek. A külügyi diplomácia azonban e kérdések felől hallgat, nála a szavak ma is csak arra valók, hogy elta karják a gondolatokat. A delegáció ülésein tehát békés volt a hangulat. Kiváncsiak vagyunk, hogy ebből a hangulatból menrfyit őrzött meg Lukács László a béketárgyalások további folytatására. A delegáció is meggyőzhette, hogy Tiszáéktól szabadulnia kell. — Vájjon látja-e a szabadulás egyetlen helyes útját? Ettől függ a magyar parlament békéje. Qr. Baltazár Dezső Szalmáim R KálDineim ünnepség leíolyása. • — Saját tudósítónktól. — Szatmár, május 6. Régen,v°h oly meleg az utca, rég volt oly lelkes a hangulat, talán még sohasem olyan általános a szeretet megnyilvánulása, mint szombaton este és az utána következő 24 órában Szatmár városában. Valóságos emberáradatok tolongtak az utcán, a házak homlokán nemzeti zászlót lobogtatott a szél s a lobogózatlan katbolikus középületek úgy néztek ki a zászlóerdőben, mint örömtől piros leányarcon a sárga bibircsók. Ünnepi, lelkes, meleg és igaz szere- . tettől volt teljes a hangulat, amellyel Szatmár város közönsége dr. Baltazár Dezső püspököt fogadta. Együtt ünnepelt az ünneplő reformátusokkal minden becsületes szatmári ember s távol ettől a szeretettel teljes ünneptől csak azok tartották magukat, akik hivatásosan űzik a szeretettel való hivalkodást, a felekezeti béke terjesztésének üres jelszavával való rendbontást. Nem szeretünk ünnepet rontani, nem szivesen vegyitünk az általános ünneplésbe disszonáns hangokat, de az igazságnak és a közvélemény tájékoztatásának I. évf. 34. sz. Szatmár-Németi 1912 május Kedd
