Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)

1912-05-01 / 30. szám

1912. május 1 Ujäatmm 5. afdal iskolának az 1910. év decemberében kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri ren­delettel jóváhagyott tervek szerinti fel­építéséről haladéktalanul gondoskodjék, mivel ellenkező esetben — mint a leirat jelzi a miniszter kénytelen lenne az isko­lát más városban felépittetni. — Ezzel egyidejűleg egy másik átiratot is intézett a tanfelügyelő a városhoz, amelyben utal arra, hogy az építést az államsegély kés­lekedése hátráltatja, de viszont e tárgy­ban is oktatja a várost, hogy az állam­segélyt ném itthonülve kérvényekben szo­kás kunyorálni, várva mig a sült galamb a szánkba repül, hanem fel kellene menni és élő szóval kérni és sürgetni a segélyt. — A butaság vámszedői — avagy hogy lesz a tehénnek több teje. Még mindig vannak begyöpösödött fejű, sü­völtő parasztasszonyok, akik úgy hisznek a cigányasszonyoknak, mint a szentirás- nak. Egy-egy élelmesebb cigányasszony igen szépen megél az emberek butaságá­ból, sőt még szerez is. Kalderás Róza és Marás Regina cigányasszonyok abból tar­tották fenn magukat, hogy eljártak a le­gényekhez, leányokhoz kártyát vetni, jö­vendőt mondani, egy kis kuruzslástól sem riadnak vissza, sőt arra is vállalkoztak miszerint képesek volnának odahatni, hogy a tehén bővebben tejeljen. Ezzel aztán lépre vitték Bozok Józseinét, aki 8 koronát, 27 tojást, 1 szoknyát és 1 ken­dőt reszkírozott, csakhogy több tejet ad­jon a tehene. A cigányasszonyok vállal­koztak a kuruzslásra s az esti fejőshez «lmentek, a korpába vizet töltöttek s biz­tatják az asszonyt, hogy csak fejjen, majd meglássa, hogy ömlik bőségesen a tej. A két cigányasszony meg odaállt a tehén fejéhez s ugyancsak duruzsoltak a szegény állat fülébe, amitől a kü­lönben szelíd állat úgy megvadult, hogy mindkét hátulsó lábával kirúgott s még azt a kis tejet is kidöntötte, amit eddig adott. A becsapott menyecske most már nekiesett a két csaló cigányasszonynak s addig verte őket meg csak ki nem sza­badultak az udvarról. Azonkívül feljelen­tette őket a csalásért a csendőrségen, ahol eljárást indítottak a kuruzsló asszo­nyok ellen. A gazdasszonyt pedig kiok­tatták, hogy ha máskor több tejet akar a tehenétől, több abrakot adjon neki. — A Nagysomkut-Szatmárnémet- tiszaujlaki állami közút 81.820—104.670 km. szakaszának kiépítésére január 30-án megtartott versenytárgyaláson beadott ajánlatok közül a nagykárolyi államépité- szeti hivatal Glasner Ernő budapesti mér­nök-vállalkozó 317.020 koronás ajánlatát fogadta el és őt bízta meg a munkálatok kivitelével. — Próbakutak vize. A Kossuth-kerti próbakutak vizét — nem tudni, milyen fonák intézkedés folytán — a Teleky-utca végére vezetik le, ahonnan eddig is sok panaszt kaptunk a már ott terjengő po­csolya miatt. A panaszoknak az lett az eredménye, hogy a pocsolya feltöltése helyett most még több vizet vezetnek belé: hadd poshadjon ott, tenyéssze a bacillusokat, terjessze a járványt. Skan­dalum és botrány az, hogy Szatmáron igy gondoskodnak az emberek egészsé­géről, nehogy nagyon elterjedjen, már t. i. az egészség. Egy beépített, lakóházakkal körülvett pocsolyát, amelyet az utolsó faluban sem tűrnek meg, nálunk hatósá­gilag növelnek, igy gondoskodván arról, hogy járvány sokkal hamarabb legyen, mint kórház. — A Kálvineum ünnepségek elő­készítő bizottsága legutóbbi ülésén rész­letesen megállapította a május 5-iki, min­den tekintetben nagyarányúnak Ígérkező ünnepség minden egyes részletét. Dr. Balthazár Dezső püspök ünnepélyes foga­dása május 4-én, szombaton este 7 óra­kor lesz a vasúti pályaudvaron. A fogad­tatás előkészületének végzésére dr. Lé- nárd Istvánt kérte föl a bizottság. Az At­tila, Árpád, Széchenyi, Rákóczi, Háhm Já­nos és Kölcsey-utcai házak tulajdonosait különösen fölkéri, hogy lobogóztassák föl házaikat a tiszántúli egyházkerület uj püs­pökének első látogatása alkalmával. Az elszállásolások intézésére dr. Harcsár Gézát kérte föl. A vasárnap délelőtti is­tentiszteletre a szatmári, nagybányai, nagykárolyi és ugocsai egyházmegyék papsága az egyház tanácsterméből vonul be palástosan a püspök kíséretében. Is­tentisztelet végeztével a városháza dísz­termében tisztelgés lesz az uj püspök előtt, amelyen való részvételre a helybeli különböző vallásfelekezetek, az egyház­megyék papságát és a helybeli különböző iskolákat, testületeket kéri föl a bizottság. A tisztelgések ügyét Bakcsy Gergely fő- gimn. igazgató intézi. D. u. 1 órakor ban­kett lesz a polgári kaszinóban, melyre Kovács Lajos németii lelkésznél lehet je­lentkezni, amelyen hölgyek is résztvehet- nek. A délután 4 órakor tartandó orgona- hangversenyen, melyen többek közt Weh- ner Géza budapesti orgonamüvész két hangversenydarabot ad elő, előadják az „Istenért és hazáért“ cimü hatalmas me­lodrámát. A 2 és 1 koronás jegyek nin­csenek megszámozva. A rendezőség a tanuló ifjúságra való tekintettel az orgo­nával szemközt lévő karzatra 50 filléres jegyeket is bocsájtott ki. Az orgonahang­verseny miatt a délutáni istentisztelet 3 óra helyett 2 órakor kezdődik. A színházi estélyre, melynek rendezését dr. Hadady Lajos vállalta, már nemcsak a földszinti és emeleti páholyokat, de a zenekar he­lyére berendezendő hat páholyt is lefog­lalták. így most már csak egyéb jegyek válthatók Ragályi Kálmánnál. Színház után társas étkezés lesz a Pannóniában, me­lyet a minden oldalról, különösen a vi­déki vendégek részéről megnyilvánuló óhajra tánc fog követni. — Körözések. A szatmári rendőrség köröző levelet bocsájtott ki Antal Sándor napszámos ellen, aki feltörte Löffler Béla börvelyi gazdálkodó csürjét és onnan több száz korona értékű gabonát ellopott. — Ugyancsak köröző levelet adtak ki Zinger Nándor foglalkozásnélküli keres­kedősegéd ellen, aki Szatmári Terézia bábaasszonyt megzsarolta s azután meg­szökött. Köröző levelet adott ki továbbá a rendőrség Herskovics Áron ellen, aki Izrael Salamon avasfelsőfalusi lakos ne­vére egy 600 koronás váltót hamisított^ a váltót értékesítette, s azután meg­szökött. — Pieardy cirkusza. A Fapiacon építik Picardyék hatalmas nagyméretű cirkuszát, amely egyike itt Szatmáron az elmúlt évek legnagyobb lovardáinak. Ahol csak eddig megfordult ez a cirkus, a leg­nagyobb elismerés hangján nyiiaíkozott róla közönség és sajtó egyáránt. a Hisz- szük, hogy nálunk is meg fog felelni a közönség várakozásainak. — Ártatlanul megvádolva és le­tartóztatva. Lázár Salamon szatmári gyü­mölcskereskedő, akinek a vasúti állomás közelében van a háza, mellékesen fog­lalkozik azzal is, hogy átutazó vagy ál­lásnélküli nőknek ad olcsó szállást. Eb­ből a foglalkozásból hamarosan kikere­kedett a rendőrségnek az a gyanúja, hogy Lázár lánykereskedéssel foglalkozik. Le is folytatták Lázár ellen emiatt a nyo­mozást, az ügyészség vádiratot adott el­lene és tegnap főtárgyalásra is került Lázár ügye. A főtárgyalás során azonban Leitner Emil kir. ügyész elejtette a vádat Lázár Salamon ellen, amire a törvény­szék megszüntette az eljárást, Lázárral együtt megvádolt Czékus Károlyné nagy­károlyi lakos ellen pedig felmentő ítéletet hozott. — Betörések. Biró Áron matolcsi csősz feljelentést tett a csendőrségen is­meretlen tettes ellen, aki éjjel feltörte a kunyhóját s onnan összekoporgatott pén­zét, 600 koronát ellopott. A csendőrség a feljelentés alapján megindította az eljá­rást, s sikerült a tettest Lakatos Ignác cigánylegény személyében elfogni. A be­törő «cigányt beszállították a szatmári ki­rályi ügyészség fogházába. Bodnár Sándor kanászgyermek feltörte Lina József ér- körtvélyesi lakos lakásába s onnan több értékes házi tárgyat ellopott. A csendőr­ség a betörő ellen megindította az el­járást. — Elszállították a fogda őrültjét. Három napig fetrengett szegény, szeren­csétlen Papp Endre, a megtébolyodott írnok a csendőri börtön betonjára hintett szalmavackon, mig végre Egerből meg­jött az értesítés, hogy az ottani elme­gyógyintézetben van hely a számára. A szerencsétlen embert szánalomra méltó dühöngés közben szállították el tegnap este. Vájjon, nem szégyenli magát Szat- már városa, mikor egy nyomorult, beteg polgárának olyan ápolást sem tud nyúj­tani, mint a legszegényebb falusi paraszt a beteg kutyájának? Hát van szivük, van lelkűk azoknak az uraknak, akik ezt tét­lenül tűrik? — Felgyújtotta a házát. Osán Pé­ter szatmárzsadányi lakos bebiztosította két ezer korona értékű házát a Fonciére biztosító intézetnél 10.000 koronára s az­után felgyújtotta. Mikor a kárbecslők ki­szállottak Szatmárzsadányba, jelentkezett két halász: Söpronyi György és Sopronyi Péter s eladták, hogy ők látták, amikor Osán tüzes csomót dobott a házára. Ä csendőrség Osán ellen megindította az eljárást­a termőföld, ha kellően trágyázzák. Ehhez ma már elengedhetetlen kellék a kísérletek alapján elismert arany­éremmel kitüntetett fekál komposzt trágya, :: Első Szatmári Műtrágyagyár :: i=====±= Iroda : BERCSÉNYI-UTCA 21. szám ===—=====

Next

/
Oldalképek
Tartalom