Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)

1912-05-15 / 41. szám

\ 2. oldal UjJmitnm 1912. május 15 zálását, a másik ennek az ellen­kezője, amely szocialistáknak és forradalmároknak mondja a tisztvi­selőket, mert kiléptek abból a pártból, amely úgy viseli magát, mintha ő adná a kenyeret Magyar- országnak, holott talán mégis csak megforditva áll a dolog. Az a bi­zottsági tag, aki tegnap elég őszinte, bátor és becsületes volt megszólaltat­ni az igazi munkapárti hangot, és vállalni volt hajlandó a felszólalása nyomán támadt felháborodást, az a bizottsági tag nagy szolgálatot tett az eszmék tisztázásának. Ez az igazi munkapárti hang. A fegyelmi, az engedelmesség, a íelsőbbség tisz­telete, a többségi pártban való élet­fogytiglani politikai szabadságvesz­tés hü kitöltése, és főként hallga­tás, örökös hallgatás — ezek a mungóhit alapvető ágazatai, amiket tegnap hirdetett ki egy szabadszáju munkapárti vezér. A munkapárthoz hasonlóan gon­dolkodó — vagy nem gondolkodó elemekkel szemben ott van a köz­gyűlésnek egy alkotmányosan gon­dolkodó, liberális és polgáribb fel­fogású része, amely ösztönszerü visszatetszéssol utasit vissza minden olyan közéleti nézetrendszert, amely­nek az elnyomatás, a tekintély, a fegyelmi és az erőszak a napjai, amely napok körül a természet tör­vényei szerint az apró, hátmegetti jutalmak és előnyök halvány re­ménycsillagai bolyganak. Lehetetlen, hogy a közgyűlés­nek ez a homlokegyenest el­lentett két iránya eredményesen al­kothassa össze a törvényhatóság bizottságát. A már létező két iránynak két pártban kell bevonulni a közgyű­lésbe, mert a tegnapi nap és az előzményei megmutatták, hogy enél- kül külső politikai pártok önérde­kei szerint biráltatnak el olyan köz­életi kérdések, amelyek messze, ma­gosán messze fölötte állanak a napi politika mai szintvonalának. A közgyűlésnek kell, hogy pártjai legyenek, mert különben a közgyűlés lesz a pártoké, amint­hogy most is a munkapárti veze­tőség igyekezett a közgyűlést ha­talmába keriteni. Ez nem sikerült egyrészt azért, mert a főispán egyéni lojálitása nem engedi a párt túlkapásait, másrészt azért, mert a Farkas Antal őszinte­sége és temperamentuma elárulta, hogy a párt urai hogy gondolkoz­nak egymás között közéleti kérdé­sekről és igy lehetetlen volt olyan színezetet adni a dolognak, mintha a munkapárt politikai kárát a köz­gyűlés megtérítette volna. De a merénylet állandó a köz­gyűlés ellen és ezért kell gondol­kodni a közgyűlési pártok megala­kításán. kellett nála megfizetni. Elleneseiben a szavának súlyával, egyéniségének elő­térbe tolulásával rögtön kész volt az er­kölcsi halottak felravatalozásával. Miután pedig a türelem rózsát terem, a türel­mes emberek hosszú időkig eltűrték en­nek a mágvirágnak a grasszálását. De utóvégre mégis csak akadt ember, aki borközi állásban és kávéházban kimondta a szentenciát. Lelketlen zsarolónak pénzért mindenre kapható iéhütőnek nevezte Könyökit. Miután ezt az egész borozó intelligencia hallotta, elküldte Könyöki azonnal segédeit Szóbbi Tamáshoz, a középmocsolyási szabadgondolkodóhoz. — Szóbbi szintén megnevezte a se­gédeit, akik — tekintettel a tekinten­dőkre — becsületbirőságot indítványoz­tak azonnal. A becsületbiróság tárgyalásának a napját megelőzőleg Könyöki szükségét látta annak, hogy reputációja a szokott­nál fényesebben tündököljön. Erre a ne­mes célra ötven koronát szánt. Csele­kedte ezt pedig úgy, hogy egy ötven- koronás bankjegyet elhelyezett egy gyű­rött borítékba, azt a promonádon disz­kréten eldobta, aztán járókelő szemta­nuk szemeláttára felemelte és mint „be­csületes“ megtaláló jelentkezett a rend­őrkapitányságon, ahol az esetet jegyző­könyvbe vették és még az nap kidobol- tatták. Másnap összeült a becsületbiróság. A várható diffemáió vádak ellenében Kö- uyöki bejelentette ellentanunak a főkapi­tányt, aki az igazgatósághoz híven val­lotta, hogy -Könyöki ötven koronát adott át neki, mint talált pénzt. A becsületbi­róság meghatva fogadta a szép cseleke­det bejelentését. A felek azután kivonul­tak és a becsületbiróság tanácskozott. Fél óráig tartó tanácskozás után ismét becsöngették a feleket és akkor Noszlu- hácz József bácsi, a középmocsolyási ka­szinó elnöke halotti csendben kihirdette az ítéletet. Könyökihez fordulva, ünne­pélyes hangon mondotta ki a határozatot: — A becsületbiróság meghallgatván a feleket és a tanukat, szótöbbséggel azt határozta, hogy ön Könyöki Alfréd ur, majdnem becsületes embernek és igy pár­bajképesnek is nyilvánittatik. Sebesülés nem történt. A felek ke­zet fogva, kibéküléssel távoztak. Este banket is volt számtalan pohárköszöntővel. Szatmár, május 14. A városi szolgák fizetésrendezése. A városi törvényhatóság tegnapi köz­gyűlésén a polgármester azt a kijelentést tette, hogy mindig jóakarója volt tisztvi­selőtársainak, egyiknek sem igyekezett kárára, hanem mindig csak hasznára vál­ni. Ezen szivet-lelket emelő kijelentés al­kalmából tisztelettel ajánljuk a polgár- mester ur figyelmébe a városi szolgák iizetésrendezésének ügyét, igaz, hogy a szolgák csak szegény szolgák, toprongyos, roskatag konstáblerek, akik nem tarthat­nak arra számot, hogy a polgármester ur őket is tisztviselőtársaiként tekintse, de azért azt az egyet nem lehet tőlük elvitatni, hogy — ha szolgák is — a végeredményben mégis csak emberek. Becsületesen dol­gozó, tisztességes, nagyon szegény em­berek, akiknek a fizetésrendezése időt­len idők óta ok nélkül húzódik. A múlt havi közgyűlés végre elintézte az ügyü­ket és azt hitték szegények, hogy most már megfogták a fizetésrendezést a lá­bánál. Várták, éhesen, izgatottan lesték, hogy mikor kapják meg már azt a nyo­morult kis éhbért, amit oly régóta vár­nak és amig ők várnak, addig a város­nál felháborító lassúsággal intézik a dol­gukat. A múlt közgyűlésben meghozott határozat még mindig , hever a városnál, holott annak jóváhagyás ^céljából való fel- terjesztése a minisztériumhoz kötelező. Beláthatatlan idő telik még abba. amig ez a határozat megjárja a minisztériumot, ezt a városnak siettetni lenne kötelessége, nem pedig ilyen lelketlen indolenciával késteltetni. Vagy azt várják, amig úgy jár­nak a városi szolgák, mint az egyszeri cigány lova, amelyik addig gyakorolta magát az éhezésben, mig megszokta. De mire megszokta, belépusztult. Igaz, hogy a városi szolgák nem léphetnek ki a munkapártból, de abból a tegnap hangoz­tatott jóindulatból annyi juthatna rájuk, hogy a betevő falatjuk ügyét ha nem is egészen szabályszerű gyorsasággal, de legalább valamivel lelkiismeretesebben intézzék el. Lukács és a városok. A miniszter- elnök munkaprogrammjában egy szóval sem tett említést a városfejlesztő törvény- javaslatról, valamint a rendőrség fejlesz­téséről, amelyeknek az előterjesztését pedig Khuen-Héderváry gróf határozottan megígérte. Olyan sokszor áltatták már a kor­mányok a városokat az ígéretekkel s olyan sokszor emlékeztek már meg pro­gramújukban a városokról, hogy a meg­nyugvás érzetét azzal sem sikerült volna a városokban fölkelteni, ha a miniszter- elnök a már beígért törvényjavaslatokat befoglalta volna is bemutatkozó beszé­débe. Az a körülmény azonban, hogy a hosszú huza-vona és Ígérgetés után egy uj miniszterelnök, aki hozzá még a bel­ügyminiszteri tárcát is ellátja, még csak emlitést se tegyen a városokról, ezekről a fontos közigazgatási ^faktorokról, való­ban érthető feltűnést és visszatetszést keltett. Ezt a visszatetszést még csak fo- | kozta az, hogy Lukács, a demokrata mi­R Deák-térre költözte­tem twtorraktáramat Ez az oka, hogy bútoraimat, melyek­ről a közönség is előnyösen tudja, hogy szépek, tartósak és elegánsak, a rendesnél is olcsóbban árusítom. Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA «árig ü. leilnae Pelii 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom