Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-13 / 15. szám
Mi történt a városházán ? A „Szamos“ című kormánypárti napilap folytatja a városi tisztviselői kar ellen érdemtelenül megkezdett cikso- rozatát. Most már nem egyes tisztviselőknek megy neki, hanem az egész tisztviselői kart ösz- szeesküvő bandának nevezi. Hogy ia város adófizető pok gárai tisztán lássák hogy mi történt a városházán, sietünk leadni mindenek előtt azt a határozatot, a melyet a tisztviselő kar mielőtt határozattá emelt volna, kérelem alapján közölt a nemzeti munkapárt helybeli elnökével : Felvétetett Szatmár-Németiben, 1912. április hó 12-én Szatmár-Németi szab. kir. város tisztviselőkarának megtartott értekezletén. Minthogy a városi tisztviselői kar egyik-másik tagját a munkapárt sajtója személyében is támadja anélkül, hogy a tisztviselői kar az ilyen támadások ellen a munkapárt vezetősége részéről a legcsekélyebb védelemben részesülne, s minthogy a tisztviselői kart a most folyamatban levő főszámvevői kinevezés körül hiteles helyről jött autentikus értesülés szerint olyszerü mel- lőztetés készül érni, amit sem a város közérdeke, sem a tisztviselői kar szellemi nivója meg nem érdemel, — akkor, amikor a főszámvevői állást egy teljesen idegen, a város viszonyaival nem ismerős egyénnel óhajtják betölteni, holott erre az állásra, ha a számvevőség keretén 'belül megfelelő embert ne£i találtak, — a fogalmazói karból is találhattak volna; — bár a fogalmazói karból a pályázattól ép azért tartózkodtak a tisztviselők, mert meggyőződésük szerint a főszámvevő a számvevőségek kebeléből pályázó itteni egyének közt is meglelhető s végül, minthogy a költségvetés a kormánytól ismételten azzal a megjegyzéssel jött vissza, hogy annak a személyes pótlékokra vonatkozó részét a miniszter jóvá nem hagyta s egyik, városunkhoz érkezett rendeletében nekünk is megígérte, hogy a pótlékok megszavazása tekintetében a közgyűlés elhatározása elé akadályokat nem gördít. Minthogy a kormány ezen méltatlan s szerintünk a város autonómiájába is ütköző cselekménye csakis a helybeli munkapárt vezetőségének a tisztviselőkar érdekeit szivén nem viselő nagyfokú indolenciájának következménye, — alantirott tisztviselői kar — különös tudatában és hangsúlyozásával annak, hogy a város ügyeit ezután is azzal a puritán és mocsoktalan tisztakezüséggel fogja vezetni, amivel azt a múltban is tette, teljes és férfias szolidaritásban egymás iránt a mai napon tartott értekezletén határozattá emelt, hogy a szatmárnémeti nemzeti munkapártból elvei fenntartása mellett kilép s ezen határozata megtartását bee miét kérdésének tekinti s a tisztesé oltalma alá helyezi s arról a nemze< mnka- párt elnökét jegyzőkönyvi f mnat kapcsán értesiti. J 1 (38 Hs.J Ebből a határozatból mind szenvedély nélkül meg kell állt i következőket: A tisztikart sérti a' lan és igaztalan támadás, a me munkapárt sajtója illeti; a tisztika tatián ignorálásnak veszi a kormá) ság ekszponense részéről azt a be4 tényt, hogy a városi tisztviselői belén belül nem akad érdemes ^ a főszámvevői állásra. Ennél a por ^ x meg kell állapitanunk, hogy a tisztviselői kar a főispán kinevezési jogát sérteni nem akarja. De meg van róla győződve, hogy I. év?. 15. sz. Szatmár-Néiaeti 1912 április 13 Szombat _____TÁRCA_____ Lí rai mesék. Irta: Cséczy Imre. Lili. A szomorúságok ünnepén találkoztam Lilivel. Mind a ketten bánatosak voltunk. Lili azért, mert az apja haldokolt, én pedig úgy emlékszem, minden ok nélkül. Azt tudom, hogy esős nyári alkonyat volt és eszembe jutott a sok elkeserítő apróság, ami velem történt, sok kis ostobaság, amit csináltam és úgy éreztem, hogy csak ezektől, ezektől kellene megszabadulnom, minden jó lenne. A nagy fáldalmak sohasem bántottak ennyire, mert a nagy szenvedések szépek és fön- ségesek. Eleinte vigasztaltam és vigasztalásom meghatóan őszinte volt, ami nem is esett nehezemre, hiszen én is szomorú voltam akkor, reménytelenül szerelmes a szomorúságba és közei éreztem magam Lilihez. Azt mondtam, hogy az orvosok nem tudnak semmit, hogy az öreg ur egészen biztosan meg fog gyógyulni, de ez nem volt szép tőlem, ez már majdnem kizökkentette Lilit szép bánatából, amiért pedig nagy kár lett volna. Mert én már régen ismertem Lilit, de eddig mindig jókedvű volt és nem tett rám semmilyen hatást. Most örültem, hogy szomorúnak látom ezt az egészséges asszonyt és elkezdtem belemerülni a köny- nyek bányájába, majdnem sirva beszéltem és beoltottam Lilit a kínok mérgével. — Meg fog halni, igen, akinek maga az életét köszönheti. Épp úgy, amint maga is meghal egyszer és a kisleánya is ... Ez az élet — nem, pardon, ez a halál. Mert csak a halálról tudjuk, hogy van, de mi az élet? Miért élünk, ha úgyis meghalunk? Miért halunk meg, ha egyszer kell élnünk? A romantika és népszerű filozófia legragyogóbb ellentéteit öntöttem Lili elébe, hogy a végsőkig feszítsem benne a fájdalmak húrját. Naiv asszony, kísérleti nyulacska, most a kezemben vagy. Most meg fogoduutálni egészséges hét- köznapiságodat, most megpróbálsz majd fölemelkedni valahova, talán megtanulsz sírni kis dolgokon, talán belelátsz az életbe, ha megmutatom, hogy nincs benne semmi. Az asztalra borulva hangosan sirt. Én színtelen megtört hangon folytattam: — Holnap, vagy még ma éjjel meghal egy erős férfi és mi élünk tovább. De egyszer mi is meghalunk. Ez az élet... Lili fölemelte nagy könnyes szemét és végtelen jószívűséggel nézett rám. — Igazad van. Szegény fiú, tudom, hogy régóta szeretsz. Ma éjjel meghal egy erős férfi és mi élünk tovább. De egyszer mi is meghalunk. Te jó vagy és okos. Meggyőztél. Ölelj meg . . . • Vilma. Forró augusztusi délelőtt sétálunk a Margitszigeten és Vilma a halálról beszélt. Csúnya lány volt — semmi arány, semmi lágyság nem volt a formáiban és az arca vonalaiban, haja borzasán omlott vékony vállára és a szemében furcsa, zavaros vonalak cikáztak. Tíz perc óta ismertem és zavartan figyeltem a beszédére. Azon gondolkoztam, hogyan fogom ezt a Minden vevő érdeke, hogy cipőszükségletét mmi cipőgyár r.-t. fióküzle- :: tében szerezze be. :: Szatinár, Deák-tér 7 :: Talpra, vésett szabott áa!
