Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-10 / 12. szám
Huza-vona, halogatás A címből — * akárcsak egy boltos firmájáról — tudni fogja az olvasó, hogy mit fogunk árulni, vagy elárulni e cikkben. Városunk életbevágó nagy feladatai a mikor megszületnek, egy vagy több kiváló elmében ahelyett, hogy a gyámoltalan csecsemő a legféltőbb anyai, vagy apai gondoskodás meleg párnái közé kerülnének; mintha a szülő megsokalta volna azt a nagy teremtési munkát; rábízza a mostohaanya, a közöny szeretetére aki, vagy amely a posvány festőjébe tartja a szeretet tiszta melegére utalt tehetetlen árvát. Eddig — vagy két év óta — még az újszülöttek komái, barátai, gyámjai egyszóval, akik valamelyes rokoni érzést tápláltak a csecsemővel szemben még attól is el voltak ütve, hogy érdeklődhessenek a nagy elmeszülöttek iránt. Mint a zsarnoki apa tekintélye volt az egyetlen parancs, az egyetlen helyes gondozási, nevelési mód, melyről a hivatalos közvélemény mindig csak szépet, jót tud mondani; amely hiba nélkül való s amely egyedül üdvözítő. Ezért jogunk, nem kötelességünk üdvözölni az „Uj Szatmári'4, mely mivel a tavaszi nap melege feloldotta a hallgatási kényszer bilincséből azokat, akik a közért félnek s akik részt követelnek városunk fejlődésének munkájából s akik dermedten kellett, hogy tűrjék azokat az émelyítő hymnusokat, melyekkel minden kormány vagy hatósági intézkedés giorifikáltatott. Nem szólok most a politikáról, mert úgy politizálni, mint most a munkapárt politizál igazán képtelen vagyok. Ráijeszteni a királyra a re- solutióval a tömeg tapsai között, mint nemzeti hős s azután megijedve a saját nagyságtól visszatérni, mint gyászmagyar s megint tapsok között: ilyent nem pipált Európa! Rátérek írásom kezdetére. A városnál divatozó huzavonás, halogatásra. Több, mint másfélévtizzel ezelőtt elhatározta a város közgyűlése a Verbőczy-utca rendezését s a zárda kert megfelelő részének átvágásával az utcanyitást. Meg kell nézni, hogy egy év alatt mi és hogyan történt az ügyben?! Ott van a zárdákért, mely nélkül az egész utrende- zés legalább is kétes értékű: ott áll rendületlenül. Jótékony kezek megvásároltak egy csomó telket a zárda számára s olyas hírek keringenek, hogy a már megállapodott kisajátítási ár helyett ezeknek a telkeknek a vételár visszatérítése lesz az ellenI. évf. 12. sz. Szatmár-IVémeti Í912 április 10 Szerda TÁRCA A kapitány narancsai. Irta: George de Lys. Bonnansson, a vitéz kapitány, mióta nyugalomba vonult, folyton azon dühöngött, hogy a felesége olyan szükmarkuan adja neki a pénzt; mióta elkövette azt szamárságot, hogy a házi pénzügyek vezetésével megbízta, minden nap fösvényebb lett. Azelőtt, mikor fölvette a fizetését, vagy pedig a becsületrendjével járó évjáradékot, csak nála hagyott egy pár öt frankos tallért s az öreg kapitány el- idogálhatott néhány régi bajtársával a tisztek klubjában, hanem mostanában az asszony a fogához vert minden garast s nem tűrt mindenféle hiábavalóságot. Megvolt ennek is az oka. Bonnasson- nak fia, Gusztáv, kezdett már nagy fiú lenni s anyja minden félretehető garast az ő számára rakott az élére. — Anyai fukarsága annyira ragadta, hogy a szegény Bonnanssont önző, elfajult apának nevezte, ha egy kis ráadást kért napi pénzére. — Ez a zsebpénz napi négy sou volt, amit a kapitány dohányra kapott; de ezt is mindennap kérnie kellett, mert a felesége' önként még azt sem adta volna oda. Ma reggel azonban Bonnasson nagyon jókedvű volt. Akár madarat lehetett volna vele fogatni. A fia első dijat nyert a vizsgálaton s az apai jogos büszkeséghez az a nem megvetendő öröm is járult, hogy a nadrágja zsebében a kulcs és a zsebkése mellett egy valóságos öt frankos tallér is csörgött. Üstökénél ragadta még reggel az alkalmat s az anyai öröm kitörését arra használta fel, kogy kicsikarjon feleségétől egy ilyen, szinte mesésnek látszó összeget. — Tudod, egy pohár abszintet csak illik fizetni az öreg bajtársaimnak, ha gratulálnak Gusztáv sikeréhez — szólt furfangosan. Ilyen argumentumnak nem lehet el- lentállani, a Bonnassonné asszony kiszurkolta a tallért. * A kapitány peckesen lépkedett a klubb felé, melyet már régen nem látott. Ma végre koccinthat megint egyet barátaival s elbeszélgethet az algíri forró napokról s a szebasztopoli éjszakáról. Már kanyarodott a sarkon a térre, ahonnan a kíubház mosolygott feléje, mikor egy szegényesen öltözködött ember jött vele szemben, akinek züllött vonásai valami halvány emléket keltettek benne. Az az ember odaállt eléje s katonásan üdvözölve megszóllitotta: — Jó napot kapitány ur! — Ki vagy ? ... Ha nem csalódom, ismerlek, hol láttalak! — Marseilleben, kapitány ur. Mig az a szerencsétlenség nem történt velem, a kapitány ur századában állottam. — Úgy, úgy, — morgott a kapitány, — Emlékszem már ! A második ezred harmadik századában szolgáltak; Bracieux Jeannak hívnak. Téged kellett büntetésből áthelyeztetnem Algírba. Nem használt neked se áristom, se kurtavas. / — Bizony kapitány ur. — Tudom ! Az asszonyok azok vittek bele a bajba. — De csak egy, kapitány ur. Az az egy, aki njegvárt, mig kiszabadulok, aztán a feleségem lett. — Annál jobb . . . Tehát megházasodtál, Van-e fiad ? Jól éltek-e ? — Bizony, kapitány ur, nem jó sorsom van. A feleségem áldott, dolgos lélek, betegen fekszik. A fiam, akinek már jó hasznát vettem a munkánál, szintén beteg, az ispotályban fekszik! Keserves kínnal Csakis elismert elsőrendű gyapjuszöveteket árusít weisz 6 Szatm ár, Deák-tér 21. szám. Martin Sons & Co. Ltd. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. M kostüm szövetkülönlegességek.
