Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-24 / 24. szám
radikális politikai napilap Panyola (D. S.) Szegény, nyomorult, vizbe áztatott, iszapba borított Panyola nem bir kikecmeregni a vizből. Abból a vízből, amely csak látogatóba volt ugyan nála két hónappal ezelőtt, de amely »időtlen időkre otthagyta átkos nyomát a szerencsétlen községen. Az Uj Szatmár működésének első napján hosszú, részletes helyszíni riportban számolt be arról az égbekiáltó nyomorúságról, amely Panyola népének nyakába szakadt és 458223 korona, hivatalosán megállapított kárt okozott a lakosságnak. Kenyérről, betevő falatról, éhínségről van szó a panyolaiaknál, akikkel szemben a hivatalos és magánjótékonyság megdöbbentő közönyt tanúsít. A majdnem félmilliónyi kárral szemben a kegyelmes kormány 3000 koronával sietett a nép megmentésére, az éhes szájak betömésére. Olyan összeg, aminél választás 'idején a panyolai voksokért többet kell adni. Csakhogy persze most nem kell szavazni, most csak enni kell a népnek és ez nem fontos az államháztartás szempontjából. Magánadakozásokból ötezer korona folyt be és igy a panyolaiak félmilliós értékű nyomorát összesen nyolcezer korona enyhíti. De a hatalmas miniszter vég- hetetlen kegye mégsem olyan rideg, mint azt a 3000 korona száraz számadata bizonyítja. Az egyszeri koldusról beszéli az anekdota, hogy mikor haldoklóit, maga köré gyűjtötte fiait és üzletében jogutódait s imigyen végrendelkezett : — Fiaim én meghalok, de nem hagylak itt benneteket kenyér nélkül. Itt hagyom nektek szép Magyarországot. Móni, te fogsz kol-| I. évf. 24. sz. Szatmár-Németi 1912 április 24 Szerda dúlni Tiszáninnen, Frigyes Tiszántúl, a másik kettő osztozkodik a Dunáninneni és Dunántúli kerületeken. A kegyelmes miniszter atyai jó szive messze túlszárnyalta az egyszeri koldusét, mert ő odaajándékozta a panyolaiaknak egész Magyarországot. Megengedte nekik, hogy nyomorukkal végigkoldulják a szép hazát, mint a felvidéki tót templomok perselyes koldusai és államköltségre kiutalványozta nekik a hitelesített koldusbotot. Ennél többet — úgymond a kegyelmes leirat—nem adhat az állam, mert nincs rá alapja. Magyarországon csak annak van ugyanis alapja, még pedig komoly alapja, hogy aki éhezik, az haljon meg éhen. Hálátlanok lennénk azonban a magas kormány iránt, ha nem méltányolnánk eléggé azt az újabb ajánlatát is, hogy segélyt ugyan nem ad a nyomorultaknak, de kész egy kamatmentes inségkölcsönt engedélyezni, ha ezt nem az Ínségesek veszik fel, hanem az egész község, mint egyenes adós. Az árvíz által sújtottaknak tudTÁRCA Gribiche. — Paul Adrién Schasé. — Jacyues Fére Gribiche oldalán értesült a Braunstotto orvos haláláról. De mivel a nő még gyászolta őt, együttlé- tüknek intimitását némileg még titkolták s nem csókolóztak a szobalány előtt. — Várjon még három hónapig, — mondta Gribiche — a mig vége a gyászomnak. K kis Fére tanult valamit. Sőt egyszer az igazságügyi palotát is látogatta. Tudta, hogy az ügyvédbojtárnak ugyanazok a kötelességei, mint az ügyvédnek, esakhogy éppen nem íizet ügyvédi adót. A kis Fére tehát Gribichenél is igy fogta fel a dolgot. Megfizette a ruháit, de nem törődött a szállásával. Az igazat megválva, gyengeséget nem érzett iránta. Ideje is másfelé volt lefoglalva s párisi mivolta másfajta kötelességet rót rá. Legalább fél órát minden nap a klubjában kellett tölteni. Szóval nagy szenvedélyfiek nem volt ideje magát odaadni. De azért mégis, elmosódottan bár, de féltékeny volt. A Braunstotto-féle hagyatéki tárgyalásokon oly pontosan akart ott lenni mindig, hogy Fére sokszor sajnálta, miszerint ez a kitűnő ember már elköltözött az élők sorából. Mily szívesen megcsalta volna őt Gribiche-sel! Arcképe — a könyvtárban — gyűlöletes volt előtte. És a mikor ő minden második csütörtökön elment a sírjához, akkor erőt vett Féren a szomorúság. — De ha mondom neked, hogy már nem szeretem őt, hogy csak téged szeretlek — biztosította őt Gribiche ilyenkor. De azért fekete ruhát vett, krepp fátyolt, s mint egy kis özvegy, úgy ment a temetőbe. Felhasználta az alkalmat arra, hogy benézzen egy kereskedőhöz, aki ebben a negyedben lakik, de a csomagot persze mindig csak visszajövet vette magához. A kis Fére ilyenkor türelmetlenül várta. Úgy várta, mintha egy élő jó baráttól jött volna vissza. Haragosan és erőszakosan ragadta a karjai közé. Gribiche nem értette, miért. Ő igen nyugodt kis teremtés volt. — Ne neheztelj, kérlek, — mondta — hat hónap múlva, egy nappal se tovább, leteszem a gyászt. — Az idő igen hosszú — sóhajtott a kis Fére. Gribiche igy lassanként szinte hozzátartozott a Jacques bútoraihoz. A Jacques bútoraihoz különben igen különböző dolgok tartoztak, ilyen volt például a ponyja és a keresztanyja, madame Du- pont is. Ő a Dupont költő felesége volt kölömben. De Fére úgy érezte, hogy a ló és a keresztanyja tényleg az övé, mig ellenben Gribiche csak kölcsönvett jószág. — Még két hónap, amiglejára szerződés, — gondolta Fére, a gyászra célozva — az élet néha bizony szomorú! Közben gyakran felkereste azt a kis lakást, amit Braunstotto orvos a kis barátnőjének hagyományozott. Szívesen időzött a jól felszerelt könyvtárszobában. Az orvosi könyvektől nem félt, ő igen egészségesnek érezte magát. Csakis elismert elsőrendű gyapjúszöveteket árusít UEisz mu Szatmár, Deák-tér 21. szám. Martin Sons & Co. Ltd. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. Női kostiim szövetkiilöniegességek.
