Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-19 / 20. szám
» >* / 2. oldal üjMmm 1912. április 19 \ zelemvilága és az Ítélete az élet értéke, szépsége és jósága felől. Azok az alapok, amikre valamikor az emberek boldogságát helyezték, idővel elkorhadnak. Erkölcsi törvények, amik tán évszázadokon át tartották össze rendben és békében az embervilágot, a későbbi nemzedékek más látása folytán madárijesztők nevetséges rongytákolmányainak derülnek ki. És ki tagadhatja, hogy minden kornak teljes joga van a maga életét élni, nem törődve azzal, amit a maguk idejében szintén igy élt elődök reá oktrojálni óhajtottak. Több jóakarattal, mint helyes és* igazságos belátással. Ezek szerint a mai emberiség is a neki leginkább megfelelő módon igyekszik berendezni az életét. Az uj igékről, amelyek értelmében ez a törekvés mozog, a következő cikkekben lesz szó. Tisztelettel értesítem, hogy Könyv- és papirkoreskedésemet május havában az ideiglenes helyiségből Deák-tér 7. szám alá (Fógel Károly ur házába, volt Halmi ház) helyezem át és ezért a raktáromon lévő árukat leszállított árban kiárusítom. Szives pártolását továbbra is kérve, maradtam kiváló tisztelettel Huszár Aladár. vakat súgtam a fülébe és ő kábultan, mámorosán engedte át ajkait . . . A csók után még ellentállt. Sokáig, hosszasan könyörögtem . . . unszoltam . . . nem akart engedni, Généviéve miatt . . . — Egyedül vagyunk ... az egész ház mélyen alszik ... — suttogtam. — Menjen . . . távozzék ... kérem ... könyörgöm . . . De már ekkor szinte öntudatlanul karjaimba hanyatlott és lehunyta szemét... Részegen az önző boldogságtól, forrón szorítottam magamhoz gyönyörű kedvesem, aki bágyadtan simult hozzám . . . Egyszerre tisztán hallottam egy ajtó nyílását, majd egy másikét, és könnyű, szabályos léptek zaját a fejünk fölött. Nem vagyok gyáva, uram, és nem ismerem a félelmet ... de ekkor fel akartam ugrani és nem bírtam . . . Querenoyné borzon- gott, reszketett, fogai vacogtak s csak ennyit tudott súgni: — Késő ... ne mozduljon ... ne beszéljen. Ő tehát tudta, minő dráma fog itt lejátszódni. Már nem is maradt volna idő a cselekvésre. A lámpa kialudt ... S ime, az ajtó felnyílt . . . s egy lebegő haA közönség tolla — Rovat mindenki számára. — Igen tisztelt Szerkesztő Uram! Én is egy vagyok azon sokak közül, ki ha egyebet nem is tesz, olvassa b. lapjukat. Figyelemmel kistrem minden mozzanatát, örülök, hogy az a kapocs, melyet harmóniának hívnak, minden egyes újabb megjelenő számmal szorosabbra fűzi, közelebb vonzza magához a lap és a közönség között fennálló barátságot, szeretetet. „A közönség tolla“ rovat módot nyújt a speciális és társadalmi bajok feltárására, uj eszmék felvetésére és ha az eddig feltárt bajok nem is orvosoltat- tak, tudomására jutottak az illető tényezőknek, kik bizonyára gondolkoznak az orvoslatán. De a szerkesztőség tovább megy. Nem elégszik meg azzal, hogy állandó rovatot nyitott olvasói számára és ha nem is uj, de merész eszméket vet fel ; belenyúl a darázsfészekbe és az embrióba lévő eszmét életre kelti és mindjárt meghívja az érdekelteket ankétra lapja hasábjain. • A szatmári magántisztviselők szervezkedése nem uj keletű. Régen vajúdik már. Ott, ahol 3—4 tisztviselő van együtt, gyakran esik szó róla, de az iroda falain belül nem is megy tovább. Nincs Szat- márnak olyan tisztviselője, ki ne kívánná, ne szeretné az egyesületet összehozni és ne támogatná azokat, kik ennek összehozásán fáradoznának. Nem tudom pontosan mennyi Szatmár magántisztviselőinek száma; gondolom lesz kb. 1800—2000. Olyan hangzatos frázisokkal előállani, hogy azért van erre szükség, mert a kávéház füstös levegője erkölcsi és anyagi romlásba dönti az ifjúságot, mert nemcsak én, hanem mindenki, ki közöttük él, úgy ismeri őket, hogy sokkal több abban az erju, hosszú fehér leples kisértet suhant be . . . Généviéve, kezében égő gyertyával, a viaszgyertyánál is fehérebb arccal .. . és olyan tekintettel, hogy magam is alig tudtam elfojtani a rémület felkiáltását. Lassan, kimérve, körüljárta a szobát, ruhájával surulva anyját, aztán úgy, amint jött távozott. Ekkor Querenoyná zokogva térdre roskadt: — Beteg . . . egy szegény beteg . . . mit tettünk, oh istenem! — Semmit sem látott ? . . . Nem fog emlékezni ? — kérdém. De kedvesem csak ezt felelte : — Menjen . . . menjen . . . Szenvedésemről nem beszélek. Mikor a nagy gyakorlatokról visszatértem, az utcán köszöntöttem a hölgyeket. Fogadták köszöntésem . . . mindketten ... tehát Généviéve mit sem tud . . . semmit sem látott. . . nem emlékezik . . . Becsengettem .hozzájuk, de nem fogadtak. S másnap egy fájdalmasan édes levél értésemre adta, hogy többé sohasem szabad átlépnem küszöbjüket. A szivem majd megszakadt, de férfiúi erővel uralkodtam fájdalmamon, bízva a feledésben . . . vagy talán a várakozásban ... az ember elbikölcsi erő, semmint azt a kávéház levegője meg tudná rontani. De épp ezért kell, hogy egyesülésbe tömörüljön és ne forgácsolódjék szét erkölcsi erejének fölöslege ; ne heverjen # parlagon, ne szunnyadjon az a sok életrevaló idea, mely a nagy, nemes tettekre mindig kész ifjak lelkében él. Csak az első nehéz lépést kell megtenni! A szatmári magántisztviselők egyesületének elsősorban is kulturális és szociális hivatása van, tagjai helyzetének javítása. Bár erre — elég örvendetes — azt fogják felelni, mert minden akció magában hordja a reakciót. Úgy érzem, hogy nem vagyok hivatva, talán ezért is szólok hozzá elsősorban a kérdés részleteibe, már a kezdet, kezdetén, belemélyedni és szinte elejét venni egy sokoldalról megvilágítandó témának. Ha szerény soraim megérdemlik a nyomdafestéket, majd a vita folyamán leszek bátor részletesen visszatérni. A Szerkesztő urnák vagyok nagybe- csülésem kifejezése mellett Szatmár, 1912.. április 17. Efjé. 11 Kollár ügy a csendőrságen. Letartóztatott tanuszerzo. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, április 18. Az Uj Szatmár tegnap előtti számában már részletesen beszámoltunk arról a szenzációs perről, amely Kösztenbam Béla szatmári fakereskedő és Kollár János avas- felsőfalui fakitermelő közt 80 korona és jár. iránt indult a járásbíróság előtt és amely a későbbi fejlemények folytán a csendőrség kezei közé került elintézés végett. zakodott. A fő, hogy Généviéve nem tud semmit. A minap aztán egy éjjel iszonyú sikoltozás és rendkívül vad, harapós angol doggom ugatása riasztott fel álmomból. Pillanat alatt felugrottam és künn termettem. Vérfagyasztó látvány tárult elém az ezüstös holdfényben. Az alacsony fal tövében vértocsa közepette, hatalmas kutyám dühösen tépte, marcangolta a fél- mesztelen Généviévet. Revolverem egyetlen golyójával leteritettem a vérengző bestiát, de már késő volt. Généviéve nem élt. Ott feküdt az ezüstös homokon s egyik kezében görcsösen szorongatott egy régi rozsdás tőrt ... jó papirvágó kést, de gyönge fegyvert, amellyel reám akart törni . . . halálos ellenségére . . . akit gyűlölt . . . Mert emlékezett, érti, uram, látott, emlékezett álmában . . . csupán álmában! Holnap az anyja is meghal és én, uram, vigasztalhatatlan vagyok. Hogyan derítsük fel a rejtélyt hazugság nélkül? André Salamon. R Deák-térre költöztetem butorraktáramat Ez az oka, hogy bútoraimat, melyekről a közönség is előnyösen tudja, hogy szépek, tartósak és elegánsak, a rendesnél is olcsóbban árusítom. Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA Sári!! k Wien Piii-a. i
