Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-02 / 6. szám
radikális politikai napilap MMnoaMBwaMaaweaMiay-i ü im | h Becsesére válaszolva . . . (D. S.) „Múlt hó 30-án kelt becsesére válaszolva sajnálattal értesítjük, hogy a kért újoncokat mindaddig nem szállítjuk, amig nálunk még a múlt évről fennálló választójogi számláját rendezni nem méltóztatik“. Ha szabad volna, ha lehetne, iá egyáltalában reflektálnának rá, hogy a magyar nemzet, az igazi nép”válaszoljon a Burgban kelt becsesekre, akkor körül-belül igy hangzana a válaszunk. Azzal az alattvalói mély hódolattal, amelylyel minden magyar ember viseltetik a király iránt, miniszterfordultával irnók meg a Felséges Urnák, hogy rosszul van informálva. Azok az urak, akik a reakciói fekete hajóján hordják a postát a király és a nemzet között, kissé egyoldalú számítást csináltak. Az ő részükről stimmelne minden, ha nem lennénk a világon mi is: a nemzet. Mi, a nemzet, amely magasabban áll a sorsát vezető összes fórumok fölött, mint ezek az utolsó koldus fölött. A nemzet, amelynek kötelező - leg megígérték a választói jogot és amelynek ebben a jelentős királyi kéziratban csupán a katonaadási kötelességét ösmerik el, a választói jogáról pedig még csak egy utóirat sem tesz említést. Azok az urak, akik ezt a levelet megiratták az öreg királlyal, elfeledkeztek arról, hogy a nemzet tudatában van annak, hogy mindezen sötét, reakciós politikai fontoskodáshoz, amit itt nagyhatalmi uralomnak neveznek, ő szolgáltatja a pénzt és katonát. Ennek ellenében pedig nem elégszik meg azzal, ha érzékeny hangú levélben fejére citálják az 1888. XVIII. t.-cikket avagy korszak- alkotó leiratokban konstatálják azon jogát, amelyet eddig nem sikerült tőle elszedni, mert félremagya- rázhatlan törvényben gyökeredzik. A nemzet nem tűri tovább ezt a gyermekded játékot az ő jogaival. Nem tűri, hogy minduntalan az ő szavára, mint leghatalmasabb fórumra apelláljanak, de mikor Ítéletét ki akarja mondani, akkor befogják a száját. Nem tűri, hogy adóban elszedjék a párnáját, katonának elvigyék, három éven át gyötörjék a fiait, de demokratikus haladásának egyetlen létfeltételét: a választói jogot elkobozzák tőle. Választói jog nélkül ma a politikai helyzet meg nein oldható' Magyarországon. Akárhogyan informálták Khue- nék és a Nemzeti Kaszinó politikacsináló grófjai a királyt, akármilyen nemzetellenes célokat szolgál is a királynak múlt hó 30-ról kelt becsese, nincs messze az idő, amikor I. évf. 6. sz. Szatmár-Németi 1912 április 2 Kedd TÁRCA A tréfa. Vagy fél tucat model diszitette ünnepi ebédünket — beszélte Jardel Louis — amelyet egyik társunk ünneplésére rendeztünk, ki a Salon első diját nyerte el. A hangulat kissé vontatott volt, talán azért, mert Lavel és még egy-két nős barátunk volt közöttünk. Lendy éppen nagyobb hévvel, mint a minő jó ízléssel, a felszarvazott férjekről szónokolt. Már az Olympus istenei között is akadtak ilyenek s a trójai hősök között is ... őket dicsőiti hát, őket, akik nekünk széppé, kívánatossá teszik az életet. Végül e hősökre emeli poharát és ekkor az egyik nőcske — Lisette — Cla- pot, a szobrász hozta magával, pajkosan közbekiáltott: — Először is minden férj felszarvazott! És minden adott ok nélkül egyenesen Lavelnek rontott. — Mind! Ön, mind a többi, Lavel ur! bizonyítok, hogy olyan intim leleplezéseket tárok elébe a feleségéről, amit csak a szeretőjétől tudhatok. Rákiabáltak: — Elég! De ugyan ki hallgattathat el egy fecsegő nőt, aki beszélni akar. Clapot is hiába intette csendre. Csak felénk hunyorított, hogy jó tréfáról van szó, nevetni fogunk. És elkezdte! — Először is Geneviéve-nek hívják. Lavel most már bosszúsan kiáltot: — A feleségem hagyja békén. Annak semmi köze magához! — Ej, hát hallgassa! Szőke, nem túl magas, de pompás növésű . . . Lárma támadt s Lisette, kissé be- csipve, most már: csak azért is! egyéb intim részleteket kiáltozott. De egyszerre megváltozott a jelenet. Lavel falfehéren a dühtől nekirontott: — Ki mondta ezt neked? A nevét! A nevét! — orditá. — Közbeléptünk. Lisette ijedten bujt hátra s igy dadogta: — Bolond! Hát nem lehet tréfálni? Mikor a rend helyreállt, valaki megjegyezte: — Hol van Lavel? A zűrzavarban távozott. — Hívjuk vissza — javasolta Clapot. S haragjában rögtön ki akarta dobni. Lisette-et. Visszatartották. Előbb Lavelnek tudnia kell, pontosak voltak-e az állításai. — Persze, hogy pontos volt — erősítette Lisette — de olyanok vagytok, mint a bolondok, nem hagyjátok az embert befejezni. — De honnan tudhatod? — Tudom, mert láttam. Lavel nem ismert reám, de három év előtt, mielőtt model lettem, szobaleány voltam a feleségénél. Én öltöztettem. — Ostoba! És ilyen bajt csináltál!]— kiáltá Clapot. — Miért nem hagytatok befejezni! — durcáskodott Lisette. Nyugtalanul tekintettünk egymásra. Egyszerre kijózanodtunk valamennyien. Ördögbe is! Lavel még valami bolondot követ el. Csengettem a pincérnek. — Gyorsan ! Egy autót! Majd Clapothoz: Jer! És hozd Lisette-et! n noálf tápra IfHltnvfa Ez az oka, hogy bútoraimat, melyek- UCílBV"ÍSIIC ItUlUUlC" ről a közönség is előnyösen tudja. Iáim |«||ff ámam* m4 hogy szépek, tartósak és elegánsak, lem HUlUl idäiloidallal a rendesnél is olcsóbban árusítom Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA
