Új Szatmár, 1912. március (1. évfolyam, 1-5. szám)
1912-03-27 / 1. szám
1912. március 27 lljmimi 7. Gidai A miniszterelnök elsősorban a munkapárt főembereivel tárgyal, azután Kossuthtal, Andrássyval és gr. Zichy Aladárral. Az már eleve elhatározott dolog, hogy a Justh párt és a miniszterelnök között még csak érintkezés sem lesz. A miniszterelnök tegnap este Lukács Lászlóval és gr. Tisza Istvánnal vacsorázott, akikkel közölte bécsi tapasztalatait. Lukács és Tisza ma délelőtt is felkeresték Khuent, de megállapodásra nem jutottak. Budapesti politikai körökben igen pesszimisztikusan Ítélik meg Khuen próbálkozását. A miniszterelnök holnap gr. Andrássy Gyulával tárgyal, csütörtökön pedig Zichy Aladárral. Minthogy Apponyi Albert ez- időszerint nincs Budapesten, vele a miniszterelnök nem fog tárgyalni. A miniszterelnök pénteken vagy szombaton megy vissza Bécsbe, hogy jelentést tegyen tárgyalásai eredményéről a királynak. Bécs, márc. 26. Bécsből jelentik, hogy az osztrák kormány köreiben szintén igen pesszimisztikusan ítélik meg Khuen vállalkozását. Azt a formulát, a melyet Khuen a rezolucionális kérdés megoldására nézve a király elé terjesztett, a felség nem fogadta el, csak abba egyezett bele, hogy Khuen gróf olyan deklarációt tegyen a parlamentben, amely a nemzet ujonc- megajánlási jogának biztosítása mellett elsősorban a király felségjogának sértetlenségét hangoztatja, azt is beszélik bécsi politikai körökben, hogy ha Khuennek sikerülne is megállapodnia Kossuthal, ez még nem jelentené a válság megoldását, mert még azután jönni kellene egy újabb politikusnak, aki a békés tárgyalások lehetőségét biztosítsa. A német császár és a trónörökös találkozása. Bécs, március 26. Ma, kedden délelőtt 10—11 óra között történt meg Brioni szigete előtt Vilmos német császárnak és Ferenc Fer- dinánd trónörökösnek a találkozása. A találkozás egyszerűen katonai formák között ment végbe. Kémkedésért elitéit kereskedelmi utazó. Velence márc. 26. A velencei esküdtbiróság tegnap foglalkozott Neumann Lajos kereskedelmi utazó kémkedési ügyével. Neumann bűnügye azért fölöttébb érdekes, mert az utazó nemrég terjedelmes levelet intézett egyik fővárosi esti laphoz, melyben keservesen panaszolta el, hogy hónapok óta tartják elzárva minden ok nélkül sötét odúban, kínozzák, éheztetik. A panaszos levél, amely minden sora kiáltó nyomorúságról és merő ártatlanságról tanúskodott, nagy szenzációt keltett és Neumann Lajos bűnügyével minden magyar lap felháborodással foglalkozott. Az esküdtbiróság Neumannt bűnösnek mondta ki és kémkedésért két havi fogházra Ítélte. Beteg a pápa. Róma, márc. 26. Gyümölcsoltó boldogasszony napján a pápa nem fogadta a zarándokokat. A hétfői ünnepen senki sem juthatott a pápa színe elé, aki erős hülés következtében állandóan köhög. A pápa közérzése kedvezőtlen, állapota aggasztó. és Kiss Miksa betonárugyáros Kisvárda. A felügyelő-bizottság a következőkből alakult: Róth Lajos bankigazgató Szatmár, Oláh Ignác cégjegyző főkönyvelő Debrecen, dr. Tanódy Endre ügyvéd (a r. t. ügyésze) Szatmár és Barta Aladár máv. mérnök Debrecen. Az uj részvénytársaság átköltözése igen jelentős eseménye Szatmár kereskedelmének és iparának. A Törlesztési Bank. Budapest, márc. 26. A Szivák Imre öngyilkossága ré- vén szomorú nevezetességre jutott Törlesztési Bank ma, kedden délelőtt megkezdte a betétek kifizetését. Ma délig a bank mintegy 25 ezer koronát fizetett vissza. Három munkás halála. Bpest, márc. 26. A Magyar Testgyakorlók Köre sporttelepet létesített, amelyet minden erővel rendbe akarták hozni vasárnapra. Egy szennyvizlevezető csatorna földje ásás közben beszakadt és maga alá temetett három munkást. Kettőt holtan húztak ki a csatornából, egynek a holttestét még nem tudták megtalálni. Húsvéti illatszer locsolók, tavaszi gyermekjátékok, friss labdák Ragályinál. KÖZPONTI SZÁLLODA, étterem és kávéház Mátészalkán. Tulajdonos: Teljesen mm épitve és berendezve. Tatay Pál vendésiös. szolid és ii^yelmes kiszolgálás. ROMÍN JÁNOS SS épület- és műbádogos Dr. Milllö palota. □ Elvállal épület és műbádogos munkát vala- □ □ mint csatornák készítését és azok festésétis 0 □0000000000000000 NAPI HÍREK — Eljegyzés. Korláthi Dienes Sándor, nagysomkuti szolgabiró eljegyezte kisszerű és orlovai Olsavszky Margitot Nagy- somkuton. T- Lelkész választás. A nemrégiben elhunyt Losonczy Gusztáv komlódtótfa- lusi r"eí. lelkész helyét vasárnap töltötték be a komlódtótfalusi hívek, amikor is Kiss István fehérgyarmati segédlelkészt választották meg egyhangúlag lelkészükké. — Szatmárra költözködő részvény- társaság. A Fakiviteli és Árukereskedelmi részvénytársaság, amely eddig Debrecenben tartotta székhelyét, legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy székhelyét Szatmárra helyezi át és Debrecenben csak fiókot tart fenn már üzemben levő betonárugyárnak, csatornázási vállalatának és szerszámfaüzletének folytatására. Ligyanezen közgyűlésen a részvénytársaság uj igazgatósága a következőképpen alakult meg: Szeőke Sándor földbirtokos Szatmár, Küszner Albert és Papp János bankárok Szatmár, Bikfalvy Albert bánya- tulajdonos Berend, Kertész Ferenc (vezérigazgató) Debrecen, Szaplonczay Pál földbirtokos Halmi, dr. Lichtenberg Emil ügyvéd Huszt, Schwart Béla fakereskedő — Halálozás. Wagner József kir. törvényszéki hivatalnok felesége: Suta Mária 42 éves korában tegnap gyermekágyi lázban meghalt. Öt gyermeket hagyott hátra. Temetése holnap délután lesz, a Kinizsy-utca 63/a. sz. házból, a görög. kath. egyház szertartása szerint. — Születés, halál, házasság. Születtek: Nyisztor József, Kapcsos János,1 Lébi Erzsébet, Wellemin Jenő. — Házasságot kötöttek: Czinkóczi Alajos Somogyi Amáliával, Guttmann Jónás Mendel Jo- sefával, Kormányos János Papp Juliskával, Gál Zsigmond Gyügyei Zsuzsánával. Ki- hirdettettek. Gyügyei Lipót Erdei Teréziával, Fogarassy János Csucsányi Rozáliával. — Am. kir. állami magvizsgáló állomás hivatalnokai, kik jelenleg szemlét tartanak a vidéken, hogy megtudják, kik árusítanak arankás heremagvakat, tegnap sürgős utasítást kaptak, hogy a legszigorúbban ügyeljenek, miszerint az országba került silány, kevert csiraképtelen répamagot ne hozzanak a kereskedők esetleg forgalomba. A mi kereskedőink is saját és a közérdekében cselekednének, ha csakis legelsőrangu cégnél szerzik be a répamagvakat, amennyiben nem az olcsó ár nyújt biztosítékot a mag megbízhatóságára nézve, hanem annak fajazonossága és jó csiraképessége adja meg az igazi értékét. Ezért a gazdaközönséget is figyelmeztetjük, hogy csakis ott fedezze répamag szükségletét, ahol teljesen megbízható magvakat árusítanak. — Épület és mübádogos munkáknál nagyon kívánatos, hogy megbízható iparossal dolgoztasson. Hirsch Adolf épület és mübádogos, ki Kazinczy-u 22. sz. alatt a Gubaszin épületében lakik, pontos s jó munkát szállít és nem drága. —; A rózsahegyi pamut és a ró- zsajegyü. Pár hónap előtt történt, hogy a Magyar Textilipar részvénytársaság rózsahegyi cég feljelentést tett Steinmetz Baruch fiai szatmári és máramartfsszigeti cég ellen védjegybitorlás miatt azért, mert ez a megtévesztésig hűen utánozta a rózsahegyi gyár védjegyét és gyártmányainak ugyancsak megtévesztés céljából a „rózsajegyü“ nevet adta. A feljelentés folytán a bíróság elrendelte a rózsajegyü áruk elkobzását, amit a csendőrség "annak idején foganatosított is. A védjegybitorlás megállapítása tárgyában a múlt" héten volt a tárgyalás a szatmári kir. büntetőjárásbiróság előtt. A bíróság lovag Ullmann Antal dr. budapesti ügyvéd vádbeszéde után megállapította a Magyar Textilipar r. t. kárára elkövetett védjegy- bitorlást és ezért a Steinmetz Baruch fiai cég mindkét tulajdonosát fejenként 150 korona pénzbüntetésre Ítélte. Kötelezte a vádlottakat az összes költségek megtérítésére és arra, hogy az Ítéletet jogerőre emelkedés után több napilapban saját költségükön közzétegyék. Az Ítélet ellen Steinmetzék a bűnösség megállapítása miatt felebbeztek. — Csak Mauthner-féle magvakat vásárolnak helyesen gondolkodó, számitó gazdák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására és a vevők kárára lehetséges. Csakis elismert elsőrendű gyapjúszöveteket árusit MISI ti.« Szatmár, Deák-tér 21. szám. Martin Sons & Co. Ltd. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. Hői kostüm szövstkülönlegességek. *