Új Szatmár, 1912. március (1. évfolyam, 1-5. szám)

1912-03-29 / 3. szám

Már megint megbuktak (T.) Meddig utaznak még az urak ? Nyilván mig a főnökük bírja, mint az egyszeri lengyelzsidó, aki jegy nélkül tola­kodott fel a vo­natra és a ka­lauz minden ál­lomáson leszállí­totta hátulról. | Azt meg kell adni, hogy az urak főnöke ren­geteget kibir. Khuen annyiszor meg­bukott már és kezd olyan sűrűén megbukni, hogy az nem is képzel­hető másképen, csak ismétlő pus­kával. Meglesz — megbukik, meglesz — megbukik, utoljára már nem is lesz meg, csak megbukik. És csodálatos módon, ennek az or­szágnak kutyabaja sincs tőle, hogy a többsége halva született és min­den újabb halál után megkísérel egy kis félénk újjászületést. Hogy a munkapárt megvan akadályozva abban, hogy Magyarországot kor­mányozza, nevezetesen, hogy nem tudja gyümölcsöztetni azokat a ne­héz beruházásokat, amelyek árán többséggé választotta magát az or- szában — abból talán a hadsereg­fejlesztésnek van némi kára, de az még gyönyörűen megvan a többsége és a kormánya nélkül és a kortes alvezérek bánatos sóhaján kívül egyetlen moraja sem bukik az elé- gületlenségnek amiatt, hogy a mun­kapárt nem tud zavartalanul nem­zeti munkát csinálni, amint eleinte az üzlet tervezve volt. Egy haldokló közszellem végső züllésének tanulságos tünetei ezek. Mindenki érezte — már tudniillik a magyar polgárság és magyar nép hasonsorsra kárhozott egész hatal­mas tömege érezte meg, hogy ez a munkapárti kormány úgy jön, mintha menne és sajnosán érezzük, hogy most meg úgy megy, mintha jönne. Mintha csak Khuen bukott volna meg, de fagyos teteme körül ott kisértenének a Tisza féle reakció viaszsárga szellemei és rávigyorog­nának erre a nemzetre, hogy fel- szabadulásának gyönyörű illúziójá­ban egy pillanatra se gyönyörköd­hesse ki magát. Mégis ennek a csúnyán szüle­tett és csúnyán élt politikának csú­nya halála valamelyes reményt tá­maszt a magyar nép aspirációinak. ' Kezd erősödni a valószinüsége annak, hogy választójogos, demok­ratikus alapokon kezdik majd ke­resni a kibontakozást. “"A választójog türelmesen meg­várta, mig minden mondvacsinált politika szépen leéli magát. Előbb leélte magát az Andrássy- Apponyi féle koaliciós politika, a mely az ország közjogi ingerlékeny­ségére appelálva igyekezett elnémi- tani a polgári törekvéseket. Azután pedig lelélte magát a nemzeti munka hasonértékü hang- zatával agitáló úri párt, amely végső megaláztatásként addig jutott el, hogy a Tisza által annyiszor kigunyolt mükurucság groteszk mozdulatával, a Kossuth Ferenc és 1. 0¥t 3. sz. Szatmár-Németi 1912 március 29 Péntek TÁRCA lijMmm Irta: Dénes Sándor. Uj Szatmár, ujujuj Szatmár . . . na­pok és éjszakák óta ennek a sokat je­lentő ujjongásnak izgalmaitól feszülnek az idegeim, ennek hangtalan hangjai re­zegnek dobhártyámon és ennek ködön át hallatszó hangjai teszik zajossá álmatlan álmaim. Uj Szatmár . .. ezt zúgja, búgja és suttogja fülembe a márciusi szél. Azaz distingváljunk. Kinek fuj ma a márciusi szél? Kinek kell ma, hogy a szél zúgja és búgja el neki a zúgni és búgni va­lókat ? A nincstelen, proletár embernek. De mi, a tőkések, a munkaadók, a Castor és Pollák cég megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a saját tu­lajdonunkat képező, villanyerőre járó nyomdagépünk zúgásából olvassuk ki a saját zugnivalónkat. A saját gépünk .. . Nincs arról fo­galma annak, hogy mit jelent ez a két szó, akinek volt már más gépe is, mint egy körömreszelő vagy egy Ragályi-féle ritkángyuló örökégő. Csodamódon felemelő érzés az, mi­kor itt van egy hatalmas, nagyszájú mon­strum, amely métermázsaszámra nyeli a papirost, amelynek a súlyos ólombetűk, sőt a könnyű súlyú Írások sem rontják el a gyomrát és ez az erős, masszív óriás, ez nekünk: a cégnek dolgozik, ez nekünk hódol, minket szolgál. Szeretettel nézem még a róla szóló számlákat is, amely számlák éppen úgy a mieink, mint a gép, amely számlák éppen úgy minket szol­gálnak, sőt minket nyomnak, mint az ál­taluk kéviselt gép. Nagy spr a tulajdon érzése. Mennyi szeretet és mennyi rosszin­dulat lakik ebben az érzésben! Rosszindulat, féltékenység mindenki iránt, aki nem elég bűbájos finomság­gal, nem elég hódolattal, nem kellően keztyüs kézzel közelit ahhoz a magántu­lajdonhoz, amelyen gyermekes meghatott­sággal nézünk végig, szemeinkkel simo­gatjuk és mikor senkisem látja, hozzálopód- zunk, szerető atyai kézzel megveregetjük az acélnyakát, csakhogy éppen meg nem öleljük, mint a gyermekszoba apró lakója a felhuzós kerékre járó fürészporbélü paripáját. Sok vitánk, sok vesződségünk volt, amig megállapodtunk a megjelenés nap­jára vonatkozólag is. Hosszas készülődé­sek előzték meg az elhatározást, mig végre elhatároztuk, hogy jöjjön hát az Uj Szatmár első száma kedden délután, természetesen 27-iki — szerdai — dátum­mal. Volt, akinek skrupulusa támadt a szerdai napot illetőleg. Nagyobb bizonyí­ték okáért felütött egy teljesen hiteles álmoskönyvet is, amelyben a szerdai nap direkte peches napnak van kipécézve. Hiába mindenlelvilágosodottság, mi­kor az embernek a saját bőréről van szó, akkor nemcsak a váltólejái^ti köny­vet veszi elő, de hallgat még az álmos könyvre is. Már-már ott tartottunk, hogy kike­resünk egy szerencsésebb napot a meg­indulásra, amelyen az álmoskönyv se ta­lálhasson kifogásolni valót, mikor eszünkbe 11 Deák-térre költözte­tem bHlorraktáramat Ez az oka, hogy bútoraimat, melyek­ről a közönség is előnyösen tudja, hogy szépek, tartósak és elegánsak, a rendesnél is olcsóbban árusítom. Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA

Next

/
Oldalképek
Tartalom