Új Szatmár, 1912. március (1. évfolyam, 1-5. szám)

1912-03-27 / 1. szám

4. oldal üjJmtmm 1912. március 27 A panyolai árvíz iszapja Nagy nyomor Panyolán 458 ezer korona kár, - 8 ezer korona segély Az iszapról az maradt fenn a régi, frázisos beszédek, a metaforákat egy- másbagöböző írások révén, hogy az árvíz elvonulása után jótékonyan, áldásosán termékenyíti meg a vizjárta földet és termékenyítő erejével pótolja azt a kárt, amelyet az ár okozott. Nem nagy vigasztalás azoknak, akik­nek az árvíz a fejükre döntötte a viskót, annak sem nagy öröme telik az iszap ez áldásos tulajdonságában, akinek vetését elhordta az ár, de frázisnak nagyon szép, nagyon vigasztaló és úgy látszik nem ment ki a divatból, sőt a praxisban is alkalmazzák. A szegény panyolaiakat legalább, akiknek vagyonkáját borzalmasan megfé­sülte a februári árvíz, a könyörületes világ és a magas kormány teljesen rá­bízta az iszap megtermékenyítő erejére, amely az ár elvonulása után kövérebbé teszi majd a földet, mint annak előtte volt. Ebben bizakodva magukra hagyták őket: had várják, mig megtermékenyül a ledőlt ház helye és uj vityiló nő belőle, lessék, amig az ár által elsodort mag kikéi a Tisza fenekén, — ha pedig meg­unják a várást, akár éhen is meghalhatnak. A szegény, földönfutó panyolaiaknak egy-egy panaszos szava kihallatszott a sárba temetett faluból, derék fiatal refor­mátus papjuknak, Szarka Boldizsárnak kérő írásai kaptak teret a helyi lapok hasábjain, de az eredmény vajmi szomorú és felháborítóan gyatra. Érdemesnek tartottuk a dolgot arra — hiszen egy becsületes magyar község jóravaló népéről van szó — hogy kinnt a helyszínén nézzük meg azt a nyomort, amelybe a panyolaiak szegényebb részét döntötte az árvíz. Megnézzük és a világ- élé tárjuk nemcsak az ott levő pusztulás és nyomor képét, hanem azt a határtalan indolenciát is, amelylyel a panyolaiak kétségbeejtő helyzetét az erre hivatott körök rábízták a mindent megtermé­kenyítő iszapra . . . Panvola és Ököritó. A panyolai f árvízkárosultakról szól­ván lehetetlen vissza nem térni arra a világraszóló másik katasztrófára — az ökör- itóira —, amely éppen ma két éve történt ugyancsak Szatmármegyében. Hatásában sokkal borzalmasabb volt az ököritói tüz- katasztrófa, háromszáz ember pusztult oda a gyászos emlékű csűrbe, a világ szivét megrázta a rettenetes csapás és megindult egy indokolatlanul nagyterje- delmü segélyakció az elhaltak hátrama­radottjainak felsegélyezésére. Nem akar­juk visszasajnálni a könyöriilet százezreit a mélyen sújtott ököritóiaktól, de a leg­melegebben átérzett részvét mellett se tudjuk elmellőzni az összehasonlításnál azt a tényt, hogy Ököritón anyagiakban, vagyonban nem esett kár. Panyolán ellen­ben a katasztrofális jellege kisebb volt a csapásnak, de vagyonokat tett tönkre, családokat tett hajléktalanná, földönfutóvá. Mig Ököritón birtokok, vagyonok maradtak gazdátlanul, addig Panyolán emberek, családok maradtak hajlék és kenyér nélkül. És mégis: az emberi lélek termé­szeténél fogva mennyivel inkább indította adakozásra, pénzbeli segélynyújtásra a világ szivét Ököritó, mint Panyola. Sárba temetett falvak. Mielőtt rátérnék a panyolai riport tulajdonképpeni lényegére, nem egészen érdektelen ennek keretébe beleszőni an­nak a leírását, hogy miképpen lehet Szat- márvármegvében megközelíteni egy köz­séget. Ebben a tekintetben nem Panyoia az egyedüli, ehhez hasonló módon van elte­metve Szatmármegyének számos községe a feneketlen, át nem gázolható sártengerbe. Ez nincs is semmiféle összefüggés­ben az árvízzel. Régi, sokat panaszolt nyomorúsága ez a szatmármegyei közsé­geknek, hogy kora ősztől késő tavaszig szünetel útjaikon mindenfajta közlekedés. Bármilyen felháborító állapot is ez, bár­mennyire elkeseredetten panaszkodjék is emiatt a lakosság, bárhogy próbáljanak is a képviselők az utak érdekében oda­fenni valamit kijárni, — segíteni nem si­kerül rajta. Ha valaha valamire ráillett ez a ko­pott frázis, hogy ázsiai állapot, akkor a akkor a szatmármegyei községek útjára ezt, mint legenyhébb kifejezést rá lehet hu zni, ámbátor nem valószínű, hogy Ázsi­ában van ehhez hasonló. Fehérgyarmat az utolsó vasúti állo­más, ahonnan még 12 kilométernyi utat kell megtenni tengelyen, hogy Panyolára juthasson az ember. A fiakkeres, aki a vasúttól bevisz a városba, a szemembe nevet, mikor azt kérdezem tőle: mennyiért visz el Pa­nyolára ? — Ennek egy ára van, feleli. Vegye meg az ur az egész cájgomat, akkor el­mehet vele, alább nem adom oda, mert ha elindul Panyolára, onnan se ló, se ko­csi vissza nem kerül, odavész a sárba. A bérkocsisi kar egyöntetűen meg- ! tagadta tőlem a fuvart, de nem kaptam szekeret sem, aki elvigyen. Járhatatlan, veszedelmes az ut odáig, istenkisértés l belemászni a sárba és teljes lehetetlen­ségnek tartják, hogy még üres szekérrel is el lehessen jutni Panyolára. Nagynehezen találtam egy vállalko­zót, aki hetek óta pihenő, jó erőben levő csikóival vállalkozott a merész útra. Húsz koronát kért a 13 kilométeres utért. Nyergeit és lóháton nekivágtunk a borzalmas útnak. Embernek — aki ezt az utat nem járta még — fogalma nem le­het arról a sártengerről, amit Fehérgyar­mattól Nábrád, Keér, Semjén községeken áthaladva Panyoláig meg kellett úsznunk. A ló szügyig gázolta a pocsolyát, de néhol annyira belesüppedt a sárba, hogy a nyeregben ülve csizmám szárába folyt be a pocsolyalé. Keservesen, nagyokat nyögve dagasztotta a pihent erejű csikó a rettenetes habarékot, szemünket, szá­junkat telecsapkodta sárral, de könnyí­teni csak a gróf Károlyi -uradalom men­tén tudtunk magunkon. Itt árkokat ug­ratva gázoltunk bele a Károlyi gróf szép zöld vetésébe nem csinálva lelkiismereti kérdést abból, hogy a kegyelmes gróf ke­vesebbet fog enni ezidén annyival, ameny- nyit paripáink letaposnak a vetéséből. Kereken négy óra hosszait tartott, amig a 12 kilóméteres utat megtettük. Négy keserves órán át kellett nyeregben zötyögni, kapaszkodni, hig pocsolyában úsztatni, kemény sárban dagasztási spor­tot űzni és elmélkedni arról, hogy micsoda kényelmes mesterség az újságírás: ülni az íróasztal mellett és írni nagyokat . . . Lehet, hogy a panyolaiak keserves sorsa mégis megindítja valyamelyes intéz­kedés erejéig az illetékes köröket. Őszin­tén kívánom a panyolaiaknak, hogy egy kiküidendő miniszteri biztos minél sür­gősebben szálljon ki a helyszínére és felejtse el fuvarosának Bieriot-t megfo­gadni. Lehet, hogy egy ilyen nagy úr személyes tapasztalataiból fakadó felhá­borodás többet fog használni az útjaiknak, mint ezernyi szegény ember minden panasza. Kora ősztől késő tavaszig sárba van temetve a környéknek minden községe. Lehetetlen akár szekérrel, akár kocsival kimozdulni a falvakból és ha a szegény panyolaiaknak meg is engedné a módjuk, hogy felépítsék rombadőlt hajlékaikat, most, amikor a mezei munka felől foglal­kozhatnának ezzel, semmiféleképpen se tudnák beszállítani a faluba az építkezés­hez szükséges anyagot. Itt van mindjárt egy eset. A panyo­lai fogyasztási szövetkezetnek kilenc mé­termázsa portékája van a fehérgyarmati vasúti állomáson. Kilenc métermázsa olyan jelentéktelen teher, amelyet rendes utón egy ló játszva visz el. Most két szekeret Tavaszi idényre legnagyobb vá­laszték ielöltőkben, átmeneti kabátokban, férfi, fiú és gyer­mekruhákban ..• — Sz ántó Mór és Társánál, Szatmár ~ Szolid szabóit J | Kocsis-dolmányöltönyök és ?! Szolid szabott Sfiffifl árak uu • • szűrök állandóan raktáron • « um árak aeu

Next

/
Oldalképek
Tartalom