Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
nyíre is szívünk szerifit való dolog volna —, hogy az alacsonyabb ízlésű tömeg egy-kettőre elforduljon ettől a magyar népies műzenétől és magasabb értékű akár idegen, akár hazai zenében kezdjen gyönyörködni A városi és a városias félművelt tömegnek tömegcikk kell; örüljünk, hogy zenében legalább a hazai tömegcikket kívánja, nem pedig külföldi selejtes portékát; és ne akarjunk ezen a téren máról-holnapra amúgyis elérhetetlen változást a magasabb értékű zene javára. Nem ez a baj, hanem az, hogy előkelő állásban lévő hivatalos zeneművészek, törtető zeneírók — nem tudni, rosszízlésük következtében-e vagy rosszhiszeműleg — ezt a népies műzenét komoly, magasabbrendű zenének igyekeznek feltüntetni és más, igazán komoly és magasabbrendű magyar zenének lépten-nyomon elébe helyezni. Ilyen igazán komoly és magasabbrendű magyar zene pl. a magyar párasztzene. Pár évtizeddel ezelőtt még jóformán teljesen ismeretlen volt. Fölfedeztetése óta minden legkisebb alkalmat megragadnak a fent említett urak és harcba szállnak ellene. Nyiltan, alattomban vádakkal, rágalmakkal támadják szószólóit, nemtörődve azzal, hogy ami ellen hadjáratot indítanak, szintén magyar érték; még hozzá számbelileg is sokszorta nagyobb magyar érték, mint annak a „könnyű“ magyar zenének, másnéven újabb magyar népies műzenének (helytelenül „cigányzenének“) dokumentumai.“ • Liszt Ferencet az elmúlt uralkodó társadalmi rend kisajátította a maga speciális céljaira. Először úgy, hogy a népies magyar műzenére épített kis jelentőségű műveit túlbecsülte és ezzel emelte egyben a népies magyar műzene fontosságát és egyedül valóságát. Másmódon úgy, hogy Liszt Ferenc egyoldalú és túlzott méretű ünneplésével feledtetni igyekezett újabb és jelentősebb magyar zeneszerzők munkásságát. Liszt romantikus egyénisége is hozzájárult műveinek ehhez a nem kifogástalan hazai értékeléséhez és mindezek együttvéve késztették Bartókot arra, hogy Lisztről többször is szóljon a nyilvánosság előtt. Bartók Liszt egyik legnagyobb elismerője, pályája elején követője, kiküszöböli a Liszt körüli félreértéseket és ezzel is hozzájárni ennek a nagyszerű művészünknek jobb megbecsüléséhez. „Liszt egész gondolkodásának, világnézetének legpontosabb tükrét magában műveiben találhatjuk. Optimizmusát legjobban azok a „megdícsőülés“-szerű zárórészek fejezik ki, amelyek annyi nagyobbszabású művében vannak meg. Hogy korát, a romantikus XIX. századot minden javával, minden túlzásával nem tagadta meg, az emberileg nagyon is érthető. Ebből származik a szónoki pátosz lúltengése; ebből magyarázhatók bizonyos, a polgári közönség számára tett engedmények, még legjelentékenyebb műveiben is. Ismételten mondom; akik csak ezeket a fogyatkozásokat pécézik ki — és ilyen még ma is a zenekedvelők egy része —, azok nem látnak rajtok" túl a lényegig. Már pedig pártatlan értékelés a lényeg megismerése nélkül elképzelhetetlen. Zongoraműveinek egy részében mintha szándékosan az átlagízlés kielégítését kereste volna. Persze ezeken is meglátszik, még a legkisebb részletben is, nagy alkotóművészete. De tartalmilag ezek a csillogó és „fülbemászó“ művek korántsem adnak nekünk annyit, mint más, főleg érettebb korából való, minden sallangtól mentes zongoraművei. Formailag, technikailag azonban ezek is tökéletesek, sokszor talán tökéletesebbek, mint egynémely nagyobbszabású, tartalmilag jelentékenyebb műve. A dolog természetéből folyik, hogy átdolgozásaiban, pl. rapszódiáiban kevésbé volt alkalma legbelső énjének teljes kitárására. Kezdetben kizárólag ezek a művek voltak a közönség kegyében; nem csoda, hogy a jobb meggyő^ődésűek nem győztek elégszer rámutatni, néha még túlzásba menve is, mennyivel nagyobb értékek rejtőznek Lisztnek eredeti müveiben. De az igazság kedvéért hangsúlyoznom kell, hogy ezek a rapszódiák — elsősorban a magyar rapszódiákról beszélek — a maguk nemében tökéletes alkotások. Azt az anyagot, amit Liszt bennük felhasznál, nem lehetne szebben, jobban, nagyobb művészettel feldolgozni. 536
