Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

kari munkát, 1912-ben a „Négy zenekari darab“-ot, stb.) ismét a népzenegyűjtésre helyezte. 1913-ban Észak-Afrikába utazott Biskra környékére és olt az arab népzenét tanulmányozta. Természetesen folytatta a magyar népdalok gyűjtését is. A magyar és román, valamint szlovák és arab gyüjtőútjairól hazahozott anyagnak csak egy kis részét közölte beszámoló cikkeiben. Egyedül a román anyagból tett közzé nagyobb mennyiséget 1913-ban, a bukaresti Tudományos Akadémia kiadásában. Kéziratos feljegyzései és a fonográfhengerek lejegyzése még évtizedek múlva is munkát adtak Bartóknak. Népzenei gyüjtőútjait szűkebb területen 1918-ig folytatta. 1912-ben Kodállyal együtt javaslattal fordult a kultuszminisztériumhoz az egyetemes magyar népdalkiadvány érdekében. Számos kisebb, de részletekkel foglalkozó cikk után 1921-ben elkészült egyik alapvető munkája: „A magyar népdal'.

Az 1910-től az 1920-ig terjedő időszak Bartók zeneszerzői útjának egyik legnevezetesebb és talán bizonyos szempontokból a legnehezebb szakasza. Amennyire könnyű ma felismerni és méltatni a magyar népzene hatását az új műzene fejlődésében, annyira vagy még nehezebb feladat volt az úttörőé, aki abban az időben még a zenetörténeti példákat sem nagyon ismerhette. Hiszen a népzenének tudományos megismerése és megismertetése — jórészt éppen Bartók munkássága nyomán — csak a legutolsó években kezdte a zenetörténeti kutatás módszereit átalakítani. Bartókot egyébként sohasem vezették intellektuális úton szerzett élmények. Tehát ha lett volna is már akkor zenetörténész, áld megállapította volna az európai zenei stílusok végső elfáradását és azt is, hogy mindegyik nagy stilus alapja egykor valamilyen népi zene volt, Bartók még ebben az esetben is az önmaga által felismert valóságban indult volna el. A világháborús évek előtt már sokféle népzenét ismert, továbbá ismerte Debussy, Sztravinszkij műveit és megírta már első népdalokra építő műveit. Tovább kellett menni és útjának talán ez volt a legnehezebb része. Bartóknak az emberi lehetőségek határáig meg kellett tagadnia minden reminiszcenciát, egyedül kellett az új utat megtalálnia, mert nem egyes népdalok átírásáról és a kihasznált nyugateurópai zenei eszközök felfrissítéséről volt szó csupán. Ilyen értelemben a felfrissítés munkáját elvégezték már a romantikus kor szerzői.

Különféle népi dallamok felhasználása jellemzi Bartók zeneszerzői munkáját ezekben az években. 1912-ben keletkezik a „Négy régi magyar népdal“ férfikarra, 1914—17-ben a ,,15 magyar parasztdal“ zongorára, a „Magyarországi román népi táncok“ zongorára, 1917-ben „Tót népdalok“ vegyeskarra és zongorára, stb. De pl. „A kékszakállú herceg várá“ban vagy az 1914—16-ban Balázs Béla szövegére komponált „Fából faragott királyfi“ c. táncjátékban már nem készen átvett, népi dallamokban, hanem saját, eredeti hangszeres dallamvonalakban ismerjük meg a magyar népi zene szellemét. Ezekben már minden hang, minden fordulat Bartók sajátja, stílusa mégis minden jellegzetes vonásában a népi zene törvényszerűségeivel egyezik. Ezekkel a művekkel Bartók véglegesen elhatárolta magát a közvetlen előző koroktól s olyan korlátlan lehetőségeket nyitott meg, amelyeket csak a legnagyobb, Bartókot mindig jellemző alkotó fegyelmezettséggel lehet eredményesen kihasználni.

Az időszak külső eseményei közül a „Fából faragott királyfi“ és az 1911-ben írt „Kékszakállú herceg vára“ budapesti bemutató előadása (1917, illetve 1918) a legnevezetesebb. Nevezetes ez a két bemutató azért is, mert az Operaház olasz karmestere, Tango Egisto által vezényelt előadásokat Bartók kivételesen kifogástalannak tartotta.

A Világháború végével beállott gazdasági és politikai változás Bartókot ismét hangversenyezésre kényszerítette. Különösen érdekesek ezekből az évekből a londoni és párizsi hangversenyek. Ezeken mutatja be 1921-ből és 1922-ből való hegedű-zongora szonátáit. Nevét és jelentőségét már jól ismerték ekkor a nyugati országokban, művei mindenfelé megszerezhetők voltak, mivel azokat 1918 óta a bécsi Universal Edition adta ki. Angol, német, francia és amerikai folyóiratok cikkeket közöltek Bartókról. 1926-ban Kölnben bemutatták Lengyel Menyhért szövegére készült „Csodálatos mandarin“ c. táncjátékát, melyet