Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
NÉPKÖNYV 1848 49-BEN Száz esztendővel ezelőtt Sárosa Gyula a legnépszerűbb költők között foglalt -helyet. Petőfi, Arany, Jókai és Tompa mellett emlegették -ma már alig ismerik mégcsak a nevét is. Figyelmünket nemcsak a centenárium alkalmából érdemes Sárosy Gyula felé fordítani, hanem azért is, hogy kikutassuk példátlan sikerének okait és elfeledésének körülményeit s hogy megismerjük a XVI. század népkönyvei (Széphistóriák, Salamon és Markait, stb.) után az új, de egyben első és utolsó magyar népkönyvet, az Arany Trombitát. Az Arany Trombita tudatosan népkönyvnek készült; Sárosy ezt így fejezte ki a mű címében; „ponyvára került Arany Trombita!“ A magyar közvélemény a 48-as szabadságharcot költőink közül szinte kizárólagosan Petőfivel azonosítja. Holott Petőfi inkább a forradalom, míg Sárosy inkább a szabadságharc költője volt. Ez nem jelenti azt, hogy Sárosy nem lett volna forradalmár. Forradalmár volt, éppenúgy, mint Petőfi, de ismerve a nép észjárását, politikai iskolázatlanságát, a nemzeti függetlenséget állította művei középpontjába. Sárosy szélsőséges baloldalisága ellenére is meg tudott népszerűnek maradni mindvégig, még akkor is, mikor Petőfi már bukott képviselőjelölt volt. Míg Petőfi írásai — sajnos — alig jutottak le a néphez, addig Sárosy műveit, de különösen az Arany Trombitát, ami előbb részletekben a Jövő és a Nemzetőr c. folyóiratok 1848. évfolyamában jelent meg, vásárokon, népgyűléseken és egyéb „sokadalmakon“ szavalták a népszónokok, diákok; sőt a papok a szószékekből. Egyesek az egész költeményt, mások egyes részleteit betanulták és úgy terjesztették szerte az országban. Nem csoda, ha Sárosy nevét hamarosan mindenütt ismerték és tisztelték. S ahogy Petőfi a szabadságharc után, a Bach-korszakban lett egyre inkább ismét népszerű, úgy lett Sárosy is, bár rövid időre, de még népszerűbb; különösen az Arany Trombita elkobzása és elégetése miatt. Sárosy — eredeti nevén Lajos — 1816-ban született, jogot tanult, előbb megyei, majd bírósági alkalmazott volt. A szabadságharc idején a váltóügyek tanácselnöke lett. Irodalommal diákkora óta foglalkozott, főként lírával. A szabadságharc bukása után évekig bujdosott, de végül is elfogták és életfogytiglani fegyházra ítélték. Bujdosása közben a magyarság éppenúgy támogatta, rejtegette, mint az ál-Petőfiket. Az elnyomatás éveiben Petőfi és Sárosy nevével voltak tele a szájról-szájra terjedő hírek. Ezek közül csak a Sárosyéra vonatkozóak voltak igazak, bár az ő nevével is visszaélt több kalandor. Az életfogytiglani fegyházat főleg az Arany Trombitáért kapta. 1858-ban amnesztiát kapott ugyan, de élete végéig (1861) zaklatta a rendőrség. Ezek közül a zaklatások közül egyet felemlítünk, részben azért, mert igen jellemző a Bachkorszakra, részben pedig Sárosyra. „Krinolin vers“ című verséért 1859- ben ismét perbefogták, a hatóságok a sárga-fekete szín kigúnyolását vélték versében felfedezni. A legmagasabb fellebbezési fórumok is felmentették ... „hogy azonban oly veszedelmes időkben, mikoron országszerte összeesküvést szimatolnak, ne lehessen alkalma Sárosynak derüreborura hazafias költeményeket szavalni, jónak látta a semmítős'zék őt néhány hónapra Budweisba bellebezni (internálni), élelmezésére egyúttal 25 Frtot utalványozván.“ Budvveisban közönséges rabok közé tették, ahol rengeteget szenvedett ugyan, de nem vesztette el önmagát. Lefordította kissé travesztálva csehre Vörösmarty Szózatát és megtanította a rabokat, akik állandóan énekelték: „Hazádnak rendületlenül Légy híve óh te cseh ,. 512
