Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
tiva“, a szervezett munkásokból, baloldali értelmiségiekből álló csoport, mely nagyszerű példát nyújt a bajtársiasságra, önfeláldozásra, bátor kiállásra. Megismerjük a felégetett, kirabolt szovjet falvak népét; nagy nyomorúságukban is természetes szamukra, hogy a rájuk szoruló, elkínzott embereken egy-egy kancsó friss vízzel, kevés maradék ennivalójukkal segítsenek. A század tagjainak kipusztítása sikerült. Hét ember maradt életben, ezeket a Vörös Hadsereg szabadította ki a gyilkosok karmai közül. A demokratikus Magyarország megtorlása nem maradhatott el. A könyv végén levő népbírósági jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a gyilkosok elnyerték büntetésüket. Kossá egyszerűen, páthosz nélkül mondja el az eseményeket: a tények maguk beszélnek. Laczkó Miklós BOLDIZSÁR IVÁN: Fortocska (Cserépfalvi). Boldizsár Iván nagyon találóan Fortocská-nak nevezi moszkvai útjáról készült napló-jegyzeteit. Magyarul kukucskálónak fordíthatnánk ezt a szép orosz szót s ezzel a jelöléssel, magyaráznánk is, hogy mit értünk rajta. Mert Boldizsár nem csinált valójában egyebet, mint bekukucskált ide is, oda" is. Kíváncsiskodott, kérdezősködött és nézelődött mindenütt. Jegyzeteit oroszországi tartózkodásáról 26 fejezetre osztja, de ez n'em huszonhatféleséget jelent, hanem többet. Hazulról is jó adag érdeklődéssel indult már, de az ottani tapasztalatok és látni meg hallani valók ezeket az elkészített kérdéseket bővítették és másirányúvá tették. A „Fortocska“ érdekes könyv és hasznos könyv. Amit az orosz írók és művészek maguk jelképekben mutatnak meg, az itt a mindennapi élet formájában áll előttünk. Talán azért is olyan vonzó és kedves ez* a könyv, mert ismerősre vélünk benne találni. Persze, ismerősre, hiszen hallottunk és olvastunk mi már orosz emberekről, az orosz életről Gogoly, Tolsztoj, Gorkij írásaiban, de valljuk még őszintén, hem nagyon hittük, hogy valójában is olyanok a mi szomszédaink. Bár figyelő és nem felületes emberek már itt az ostrom utáni időkben is felfedezhették, az orosz katonákkal Való érintkezés közben, hogy bizony olyanok éppen. (E sorok írója találkozott Gogoly, Bulyba Tárász-ával például.) Nem is volt az ilyen embernek panasza, kifogása. Tudott viszonyulni a másik félhez, ismerte annak1 szokásait és nem lepődött meg sértett botránkozással, ha valami úgy ment végbe, ahogy itt addig az nem volt divatban. A könyv alcíme: „így éi Moszkva“. így él Moszkva, de így él a Szovjetbirodalom minden polgára. Moszkvában a Metro szállítja őket, másutt a villamos csilingeli be velük a város csendjét s szekéren utazók és gyalogosok is vannak, éppenúgy, mint más táján a világnak. Az Életnek szűrés és gazdag birodalma ma az orosz élet. Ennek a birodalomnak fővárosáról készült művészi fotográfia a Boldizsár Iván könyve. Szabó Imre GOMBOS LÁSZLÓ: A magyar szó regénye (Magyar Téka). Furcsa műfajú írás a Gombos László könyve. Fordulatos regény, szereplői kalandjain izgulni is lehet, mert hol orosz, hol török, hol német hatás éri őkéit s. a regény végén csak vajmi kevés emlékeztet eredeti alakjukra. A könyv hősei szavak. Gombos László a magyar nyelv kialakulásának múlt századaiba nyúl vissza, onnan követi a szavakat hoszszú vándorlásuk utján. Szórványemlékek, primitív kifejezések képében bukkannak fel előbb, hogy később kibontsák kifejezőképességük teljes gazdagságát s a klasszikusok alkotásaiban leljenek helyükre. A nyelv állandóan alakuló valami, sosem lehet nyakonfogni, legfeljebb 'egy-egy pillanatra rögzíthető. Gombos László könyve ezeket a nagy pillanatokat ragadja meg. Azt, amelyben a primitív ember ráeszmél arra, hogy ugyanazt a hangot hallatja mindig, ha fázik s a hőséget meg máskép, de megint csak mindig azonos módon fejezi ki. Vagy azt a percet, amikor a középkori krónikás először készít magyar nyelvű széljegyzeteket a latinul másolt krónikához. így megy' azután tovább az öntudatlan nyelvalakító któi az első tudatos nyelvújítókig és még tovább: egészen napjainkig. „A magyar szó regénye“ azonban nemcsak érdekes nyelvtörténeti tanulmány, hanem irodalomtörténeti tanulságai is vannak. Nálunk — a régebbi spiritualista irodalomtörténetírás egyik káros hagyatékaként — az 436
