Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-01-01 / 1. szám

számú rövid, egyLagú szó fordul elő, amelyek a betűk kiválasztására alkalmasak. Az alább következő 15 alapmondat magában foglalja a magyar ABC minden kis betűjét. Lehetetlen azonban elkerülni a nyelvünk sajátosságában rejlő aránytalanságokat, t. i. az e, a, o, i, n, k gyakori és a h, ty, ly, zs ritkább előfordulását. Ezen a hibán úgy segítünk, hogy az utóbbi betűket tartalmazó alakokat többet gyakoroljuk. Ez a mennyiségi viszony több-kevesebb eltéréssel bármilyen szempontból cso­portosított alapmondat sorozatban fennáll. A mondatok helyes kiválasz­tásánál tehát első gondunk legyen a betűkimutatás elkészítése. Az itt kiválasztott mondás-csoportból a *-ai jelzett három mondatot elhagyhatjuk, ha a tanfolyamot csak 6 hétre tervezzük, vagy ha a haladás lassúbb menete ezt szükségessé teszi. Ez a rövidítés nem za­varja meg túlságosan a betűk számbeli állását. A nagy betűk valamennyi alakját nem szerepeltethetjük a minta­szövegben. Ez nem is fontos, hiszen a nevekkel végzett előgyakorlatoKban éppen a nagy betűk szerepelnek elsősorban. Azonkívül meg is könnyí­tettük a betű ismeretszerzést azzal,- hogy a nagybetűk jó részét a kis­betűk megnagyításából származtatjuk. , Egyéb megjegyezni valóinkat a tanítási menet alább következő rész­letezése közben fűzzük az anyaghoz. Az első három alapniondatot Arany János költeményeiből, a 4—11-ig felsorolt alapmondatokat Petőfi Sándor műveiből, a 12—15. alapmon­datokat pedig József Attila verseiből választottuk ki. Alapmondatok 1. Este van, este van, ki-ki nyugalomba! 2. Száll a madár ágrul ágra, 3. Száll az ének szájrul szájra. 4. Kis furulyám szomorúfűz ága, *5. Temetőben szomorkodik fája. 6. Ej, mi a kő, tyúk anyó, kend *7. A szobában lakik itt benti 8. Rózsabokor a domboldalon, *9. Borulj a váltamra, angyalom! 10. Kukorica Jancsi becsületes nevem, 11. Egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem. 12. Nyikorgó kosárral ölében 13. Ment a padlásra, ment serényen. 14. öreg eperfa áll az út felén, 15. Zömök, tömött, mint hős paraszti dajka. Részletes tanmenet I. hét. 1. nap. A beszélgetés során igyekszünk megindítani az olvasási és írási kedvet. A hallgatók emlékezetébe idézünk több olyan felírást, rövidítést, amit gyakran látnak és bizonyára tud­ják is olvasni. Pl.: MÁV, OTI, MABI, OMTK, MKP, SzDP, MADISZ stb. Gyógyszertár, patika, posta, rendőrség; Tilos az út!, Vigyázz, ha jön a vonat!, Bejárat, Kimenet, Tilos a dohányzás, stb. Ezekből felírunk a táblára néhányat- Együtt elolvassuk többszőr mindegyiket Elmondjuk a rövidítések teljes szövegét. Azlán megmutatjuk a ráhúzást a folyóírásra nyu­godt, lendületes, ütemes mozgással. Megmagyarázzuk, hogy erre a sokszoros ráhúzásra a biztos, gyakorlott kézmozgás céljából van szükségünk. A Vonatnak is sima vágány kell, hogy futhasson. A kezünknek kezdetben az előírt vonal lesz a sínpárja. Ugyanúgy a szemünknek is sokszor kell a betűsorokon végigmennie, hogy megszokja, megtanulja az olvasást. Buzdítsuk a hallgatókat a türelmes, sokszoros gyakorlásra. Előkészítő gyakorlatként az első napon felvesszük még a saját nevük olvasását és ráírását is a nagytáblán. Jó nagy, tiszta vonalvezetésű alakban felírjuk 5—ft hallgató nevét. Ha valaki fel nem ismerné, mindenkinek megmutatjuk a magáét, megnevez­zük a vezeték és keresztnevét. Együtt többször elolvassuk. A létszám szerint 2—3 csoport-38

Next

/
Oldalképek
Tartalom