Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-04-01 / 4. szám
tára. A bécsi Prátert ábrázolta a színpad, benne a ferencjózsefi kor jól ismert figurái és csoportjai mozogtak. Egyszeribe hazataláltak és otthon érezték magukat a nagyszerű, de idegen bartóki világban oly igen elgyötört és meggémberedett lelkek. Én még azt sem merném ideírni, hogy bűnösek. Még talán azt sem, hogy visszaesők vagy éppenséggel megátalkodottak. Csak olyanok, amilyenek. Olyan megható, mikor az erőfeszítésüket látja az ember. Erőnek erejével szeretnének és próbálnak másmilyenek lenni, de hát sehogy sem sikerül. A legelsőnek aposztrofált német nyelvkönyv például már nem a szokásos „három szobás lakásunk van“ képből indul ki. Azt tanítja: mi szegények vagyunk, kél szobás lakásban lakunk. Ez már a megváltozott világ képéből egy darab. De nem ez a jellemző benne. A szerző úgy érzi, ha csak hálószobáról és nappaliról tanít, lyukas marad a világ. Hozzáteszi tehát, hogy van nekünk egy gazdag nagybácsink, az nagyobb lakásban lakik, annak szalonja is van. Ez az, a szalon. Szalon nélkül nincs kibékítő mértékben gazdag szókincs. Nekünk, magunknak már nem illik, hogy szalonunk legyen, de a nagybácsinak még lehet s így a szókincs nem szenved rövidséget. Az első világháború után sokat emlegették azt a gyereket, aki nem értette szülei hasonlatát: „olyan a holdvilág, mint egy kifli“. Mi az, hogy kifli? — kérdezte kis darab málés kenyérrel a kezében. Azt hiszem, ezt a szalont is a szülők és iskolamesterek igénylik inkább, mint a gyermekek, de jelenleg felnőttek oktatásáról beszélünk, tehát nem ilyen egyszerű a dolog. A szalont nemcsak azok igénylik, akiknek van vagy volt. A szalon a polgári világ megdicsőülése, azoknak a szemében is, akik nem tartoznak a polgári osztályhoz. Az „alsóosztálybeli“ ha nem öntudatos proletár, úgy képzeli a fejlődés menetét, hogyha egyszer majd jobban megy neki, egy szobával neki is többje lesz, abba szalongarniturát állít majd be, díványt, foteleket, velencei (tükröt, vitrint, hangulatlámpát és zongorát. Szóval eljön annak az ideje, mikor ő is a polgári osztályba kerül. Addig is odatartozónak érzi magát, mint várományos. Értsük ,meg jól a dolgot: nem az a hiba, hogy több akar lenni, (mint amennyi most, hanem az, hogy a fejlődés irányát a polgári osztályba vezető út formájában látja és igényli. Valamikor a feudalizmusból kibontakozás közben játszódott már le hasonló folyamat. Hallatlanul merész forradalmi lépés volt, hogy valaki nyíltan citoyen-nek, polgárnak merészelte magát nevezni. Abban az időben sokan szégyennek tartották ezt, mert a felemelkedés folyamatát abban látták, hogy valami a köznek értékes teljesítmény fejében a nemtelenek rendjéből a nemesek rendjébe juthatnak. Nem a rendeket kell megszüntetni, hirdették maguk közt, hanem alkalmat adni a derék embereknek, hogy bekerülhessenek a derék emberek közé, a nemesi rendbe. Ugyanúgy hirdetik 197