Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
s z E T MŰVÉ ZENE A Zeneművészeti Főiskola közelmúltban külföldet járt két tanára: Veress Sándor és Szabolcsi Bence a főiskola egyik tantermében beszámolt külföldi útjáról Nagyon sok érdekes dolgott mondott Veress Sándor is angliai tapasztalatairól, Szabolcsi Bence is az olaszországiakról. Végeredményben az angol zeneéletről megállapíthattuk, hogy fejlett hagyományai jelenleg kitűnő előadóművészekben és nagy mesterségbeli készültségű zeneszerzőkben élnek tovább. De a zeneszerzők mondanivalójának tartalmi értéke jóval mögötte marad a keleteurópai szerzőkének. Szabolcsi Bence olaszországi tapasztalatait már más alkalomból korábban összefoglaltuk. Most az ő előadásának is csak summáját ismételjük: a nagy olasz zenei hagyomány forrása kiapadt. Az élők a múltban kutatnak és az amerikai pénz egyre-másra szállítja ki a legjobb neveket saját hatalma díszéül Amerikába. Minden jel azt mutatja, hogy mi magyarok vagyunk hivatva földrajzi és történelmi adottságaink folytán egyaránt az európai zenei hagyomány folytatására. Jó volt ezt elöljáróban elmondani, mert ez lesz a vezetőszempontja a következőknek is. Ez alá a fejléc alá illik Veress Sándor ..Szent Ágoston psalmusa“ című művének sokáig késett bemutatója is. A ba*riton szólóra, kórusra és zenekarra írott mű az utóbbi éveknek feltétlenül egyik legjelentősebb magyar bemutatója. Egy világháború rettenete és békevágya tud ilyen alkotást fakasztani egy nehezen nyilatkozó, befelé forduló muzsikusból. Felelőtlenség volna egyszeri hallás után a mű taglalásába bocsátkozni, de emlékeink nagyon jelentős és nagyon őszinte élményként idézik vissza a mű hangulatát. Beméljük, gyakran fogjuk a jövőben hallani, közeli jó ismerősünk lesz. Az előadás jó volt. A Székesfővárosi Zenekart és a Budapesti Kórust Somogyi László vezényelte, a baráton szólót Jámbor László énekelte. (Múlt számunkba került tévedést igazítunk, mikor megemlítjük, hogy Bach H-moll miséjének ott ismertett előadásában is a Budapesti Kórus vett részt.) Az Operaház tájékán is akad említésre méltó esemény. A Mozartsorozat véget ért a „Varázsfuvola“ felújításával és a „Cosi fan tutte“val. Ezúttal közelebbről a „Varázsfuvola“ felújítása érdekel bennünket. Ebben a gyermekdalok és népdalok tömörségére egyszerűsödött mesevilágban Mozart egész életének végső fokon lehiggadt bölcsessége tündököl. Előadásának is tisztának, egyszerűnek és salaktalannak kell lennie. Dicséretére váljék együttesünknek, az alakítások általában nagy szere tétről és komoly átélésről tanúskodtak. Bajokat, mint rendesen, ezúttal is két dolog okozott: az énektudás állandóan panaszolt fogyatékossága és az alázat hiánya. Ez utóbbit különösen Koréh Endre Sarastrojában tapasztalhattuk kínosan. Hogy a közönség miért ujjong és lelkesedik egy elrontott ária végén, az egyelőre titok előttünk. Klemperer Ottó nagyon szép előadást produkált ez alkalommal is. Neki általában nagyon sok szép muzsikát köszönhetünk és még többet várunk tőle. Ha a napisajtó zenei rovatai Pesten tartózkodását hasznosnak mondják, csak helyeselhetünk. Zenekarok, énekesek és közönség egyformán sokat köszönhet ízlésnevelő munkájának. De mivel olyan hírek jártak és járnak, hogy Operaházunk főzeneigazgatójává igyekszik megnyerni, erről a kérdésről nem hallgathatjuk el véleményünket. Egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy Magyarország a világ egyik zenei fókuszává válik. Hogy ilyen körülmények között mit jelent a budapesti operaház főzeneigazgatói posztjáról tettekkel tényezni a magyar és európai zene-178