Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
MUNKÁSSÁG ÉS KULTÚRA A munkáskultúra mindig harcos és mindig úttörő jellegű, lia nem volna az, saját osztályát tagadná meg s megszűnne valóban a munkásság kultúrája lenni. Harcos és úttörő jellege kollektivizmusa jegyében bontakozik ki s válik igazán ütőképessé. Magyarországon soha kultúramozgalom olyan kollektív és öntudatos nem volt, mint éppen a munkásságé. S ha hozzávesszük a tulajdonképpeni ipari proletáriátus szellemi, művészeti megnyilvánulásaihoz a századvég öntudatosodó parasztságának mozgalmi lapjait, könyveit, amelyek organikusan függenek öszsze az előbbiekkel, egy eddig kellően figyelemre nem méltatott, roppant széles kul túrmozgalom áll előttünk. A Dolgozók Kulturális Szövetsége kiállítása elsősorban azért tanulságos, mert erről nyújt áttekintést s mert egy ma is fejlődő mozgalom nagyszerű hagyományait muLatja meg. * Ahogy belépsz a kiállítási helyiségbe, rögtön ismerős arcok tekintetével találkozol. Budai Nagg Antal, Dózsa György, Rákóczi Ferenc, Martinovics Ignác, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bessenyei György, Bacsányi János, Kazinczy Ferenc, Katona József, Eötvös József, Jókai Mór képe tekint a falról, alatta egy-egy idézettel. A munkáskultúra klasszikus magyar hagyományait mutatja ez a névsor. Azt, hogy szellemi, művészeti értékei magyar- talajból fakadóak, kitűnően össze tudja egyeztetni nemzetközi vonatkozásaival a magyar munkásság kultúrmózgalma. A legrégibb magyar iparos-kultúra nyomait egy asztalnyi céh-könyv őrzi, az iparosság kultúrájának legrégibb és leghitelesebb írásos bizonyságai. A következő terem a százéves Kommunista Kiáltványt mutatja be. Hatalmas térképen kis villanykörték mutatják: hány helyen, hányféle nyelvre fordították le már Marx és Engels korszakalkotó művét. Beszélnek a táblák arról a tizenöt kiadásról, amely 1896 és 1948 közölt magyar nyelven megjelent, akár az első munkásszemináriumok tankönyveként, akár valami illegális nyomdában vagy Moszkvában, az Idegennyelvű Irodalmi Kiadó közreadásában. „A "munkáskultúra 1919-ig“ — írhatnánk a kiállítás következő terme fölé. A falakról itt Táncsics Mihály és Szabó Ervin képe néz az üveggel fedett asztalokra s a kérgeskezű látogatókra és odébb Ady Endre képe, alatta verseinek számtalan régi s újabb kiadása. Ott vannak a radikális polgári írók könyvei is, amelyek a nép érdekében születtek meg, ott a Galilei Kör kiadványai s egy különösen érdekes csoportban az első munkáslapok. Elsáígult, ráncos régi Népszavák fényképe mellett más újságok sorakoznak, hirdetve a századforduló társadalmi harcait. Olt a Népakarat, a híres Munkás Újság, a Népszabadság s az agrárszocialisla megmozdulások lükre és vezetőjeként a Szabad Szó, A földmunkás és a Paraszt Újság. 1919-ben kitört a forradalom. Az újabb terem falain színes plakátok, egy akkor kibomló újszerű grafikusművészet remekei. Szemináriumi füzetek tűnnek fel, jelvények és jegyzőkönyvek, a magyar munkásmozgalom egyik hősi korszakának tanúi. Lejjebb a falon kisebb plakát. „A közoktatásügyi népbiztosság nagyszabású munkába fogott..." — így kezdődik s felhívja a diákság és értelmiség legjavát: jelentkezzék népnevelő munkára. Aláírás: „A tudományos és szabadoktatási propaganda csoportvezetője.“ Olyan kísérlet ez, mint ma a szabadművelődési szerveké. Nem az akkori vezetőkön múlott, hogy nem állott be gyökeres fordulat a magyar nép kulturális fejlődésében már három évtizede. Egy újabb Népszava példány a tizenkilences forradalom előtti hangulatot érzékelteti. Első oldalán másfélhasábos űr s a másik, végig 167
