Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
Erre még egyet lőttek valamennyien; a pokoli riasztás iszonyúan verte a vármegyeház ősi falait. Mire a lőporfüst eloszlott, a betyárok egy pillanat alatt eltűntek. Még azt is elfelejtették, hogy betyár-szokás szerint megmondják, hogy ennyi meg ennyi ideig senki el ne mozduljon a helyéről?... De nem, most jut eszébe a szónoknak s kint harsogja: — Aki pedig egy fertály óráig egyhelytibül mögmoccan, az halálfia lészönl Erre az egész kastély és udvara oly néma maradt, mintha egyszerre kriptává változott volna és halottá lett volna minden élő. A főúri társaság, a táncosok és táncosnők félájultan vártak. Még valami rettenetesebbet vártak. Nem hitték, hogy ennyi az egész. Semmi sem maradt a rémes jelenésből, csak az ázott gubaszag. Mint 'az ördög után a kénkőszag. A megdermedt társaság dobogó szívvel és elalélt kebellel ocsúdott a lázálomból. Mintha csakugyan láz lett volna. Ott állottak a pokoli setélségben és a kinyitott ajtókon hideg áramlott be és senki se merte az ajtókat bezárni, mert rettegtek s nem hitték, hogy ennyivel el van intézve az egész. Még csak most várták az igazi szörnyűségeket. Önkéntelenül is azt hitték, hogy az egész csak introdukció a zsiványi cselekedethez s már oldották le gondolatban a láncokat és ékszereket magukról. Mert az ember mindent odaad az egy hitvány kis életéért. De nem jött semmi. Lassankint a hajdúk és pandúrok kijózanodtak az ijedségből s hogy vették észre a betyárok eltűnését, ők is emberekké váltak. Kint hajnal volt és már nem is lett szükség a fáklyákra és gyertyákra; a derengő világosságban mindenki kezdte felismerni egymást. És mindenki olyan sápadt volt, mintha csupa halálfélelem festékjében márlogatták volna őket. Világító szerszámok is kerültek a szomszédos helyiségekből, mert a betyárok kizárólag csak a nagytermet rohamozták meg. Most aztán megindult a vita is. Mindenki most lett hős és szidta a betyárokat és szidta a népet, mely tűri, hogy a betyárság ennyire elhatalmasodjék és elszemtelenkedjék. Komoly férfiak jelentették ki, hogy ez az utolsó. A betyárok nagyon rosszat tettek a felszabadítást követelő népnek, mert ha ennek híre megy, senki sem fog értük egy hangot sem merni vállalni, mert különben elsöpörné a nemzeti felháborodás az ilyen ostobát és nemzetárulót, aki ezek után a nép javáért valaha is szót emeljen. De már hordták az inasok körül a friss forró puncsot, ami igazán nagyon jót tett a felzaklatott idegeknek. lassan már úgy érezték, mintha az egész valami farsangi tréfa lett volna és voltak, akik megesküdtek rá, hogy az aki beszélt, dehogy is volt az paraszt. Az egész nem paraszt-ötlet. Paraszt ilyet világ teremtése óta soha ki nem talált. Hogy egy főúri társaságot megtámadjon és még csak egy aranyat se szedett el tőlük. Meglássátok, ebből valami világraszóló hecc fog kisikerülni. S már előre találgatták, ki lehet az, aki ilyet megtenni merész volt. Akadtak, akik az erdélyi bárót kezdték emlegetni, a híreserejű mágnást, aki a nép legnagyobb pártfogója s már egy ízben kufsteini setétet szenvedett nyílt szembeállása miatt. .. De azt mégis nem lehet elhinni, hogy maga a báró jött volna el a márciusi vizeken át bérces hazájából... Inkább ... De ebben a percben ismét valami mozgás van, már megint megáll a szívverés, hát semmi békesség sincs s nem lesz?... Egy hang bekiáltja a félig homályba: hogy: — Rózsa Sándor volt ittl Rózsa Sándor a bandájával a vendégszerető háziúrnak ezer lovát és ezer marháját hajtotta el. Ezertagú felfegyverzett sereggel vette körül a vármegyét. Azért küldte be a botránycsinálókat, hogy azalatt elhajtsa a lábasokat. 149
