Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
A népsokaság már börtönöm elé érkezett s megállapodott. Börtönöm ajtaja föltárult és beléptek Nyárig Pál, Klauzál Gábor és mások is többen, de ezek élén feleségem, ki e szavakat hangoztatva borult keblemre: „Nincs többé cenzúra". Nem volt még e földön oly szónok, ki akkora jelentésű' kevés szót intézhetett volna hallgatóihoz, mint amilyenek voltak azok, mikkel engem feleségem üdvözölt; szebbet rámvonatkoztalva, nagyobb jelentésűt nem lehetett volna gondolni sem. Kiszabadításomat főkép az ifjúság kezdeményezte, hozzá kiválóan a munkás nép csatlakozott; az ifjúság önzetlenül, a honszeretet puszta lángjától hevítve; a munkás nép inkább hálától. A munkás nép természetes ösztönénél, igazságérzeténél fogva mindig megismerte és megismeri ki az ő igaz barátja s az iránt háláját minden körülmények közt le szokta róni. Én összeszedve irományaimat s azokat zsebkendőmbe kötve, magamhoz vettem; azután feleségemmel s Nyárig Pállal kocsiba ültünk s alig foglaltunk helyet, a lovakat kifogták s a kocsit férfiak, ifjak húzták. E közben mindinkább beesteledett s Budavár házainak ablakait, amerre elvonultunk, kivilágították; a szabadító sokaság tömegéhez percről-percre mindig több-több nép csatlakozott; kik a kocsit húzták, azokat időnként mások váltották föl, hogy minél többen elmondhassák, hogy a munkában ők is részt vettek. így halad a menet Budáról a hídon át Pestre a Nemzeti Színház elé, ahol a töménytelen sokaság közül hangok zajlottak fel, hogy a színházban, a nádor páholyában foglaljak helyet. De e kívánság teljesítését azon nyilatkozattal mellőztem, hogy nem mehetek a színházba, mert a Városházához kell mennem, hogy az ott együtt ülésező új kormány bizottsága tényleg meggyőződhessék arról, hogy valósággal ki vagyok szabadítva. Oda is az emberek húzták kocsimat. Megjelenvén az ideiglenes új kormány előtt, annak jelen volt tagjait Kend te k címen szólítám. ők elszörnyűlködtek, néma csönd állott be, mert önkénytelenül mindenkit az a gondolat fogott el, hogy én vagy már előbb a börtönben vagy a kiszabadítás órájában megőrültem. Egyszerű természetességemnél fogva másoktól, igaz, sokban különböztem, de azért megtébolyodva nem vagyok. Azoknak, kik magukat művelteknek tartják, előbb-utóbb be kell látniok, hogy a nagy népsokaság címezését kell elfogadniok, ami a legősibb, legeredetibb. Midőn a városházából kijöttem, egy ismeretlen férfiú szólított meg a sokaság közül, hogy ne vessem meg ajánlatát, szerencséjének tartja ha hozzál szállók, köszönettel fogadtam, mert nem akarhatnám, hogy a sokaság hazáig, messze a külvárosba kísérjen. Ez úri ember Hauer, a Nádor vendéglőnek bérlője volt. Az oda kísérőkhöz, mielőtt szétoszlottak volna, két figyelmeztetést intéztem; egyikben szívükre kötöttem, hogy a forradalom meg lévén indítva, mindazt keresztül kell küzdeni, mit a forradalmi élvek követelnek; másik figyelmeztetésem, illetőleg nyilatkozatom az volt, hogy nevem Stancsicsról a jobb hangzású Táncsicsra változtatom, részint e nagy nap emlékére; részint pedig azért, mivel nagyobbik gyermekem nevemet mindig így ejtette ki. így végződött rám nézve nemzeti történelmünk e legnevezetesebb napja, egy évig és két hétig tartott budai fogságom után. 141
